2023. 10. 12.

„Amikor testépítőként kiálltam hatezer ember elé és éljeneztek, azt hittem, ez az élet csúcsa” – egy megtérés története

„Életem legbénább imája volt, de meghallgattatott, egy természetfeletti felfrissülést éreztem, békességet, szeretetet” – így jellemezte a megtérését Bodó Imre, aki korábban nem kereste Istent, mert úgy érezte, mindene megvan. Nemcsak testépítő versenyeket nyert, hanem az üzleti életben is sikert sikerre halmozott, egy idő után mégis úgy érezte, hiányzik valami az életéből. A Felnézek oldal egyik tanúságtételét szemlézzük. 

Életem első 39 évében viszonylag negatív véleményem volt a kereszténységről, pedig nagymamám járt rendszeresen templomba, és nagyon cuki volt, ahogy imádkozott mindenkiért, saját magát hagyta mindig utoljára. Édesanyámnak a legjobb barátnője is egy régóta megtért keresztény volt, és ők sokat beszéltek nekem Jézusról, de sajnos nem volt elég információm akkoriban ahhoz, hogy reálisan meg tudjam ítélni, hogy miről szól a kereszténység. Összemostam a keresztes hadjáratokat meg az inkvizíciót magával a kereszténységgel, és úgy voltam vele, hogy én ebből a mozgalomból köszönöm szépen, nem kérek.

2016-ban, amikor 35 éves voltam, akkor betekintést nyertem abba, hogy milyen az, amit ma modern kereszténységnek hívunk. Volt egy nagyon jó barátom, akinek végigkísértem az azt megelőző 4 évét, tehát láttam, hogy hogy éli az életét. Ő ’16-ban nagyon megváltozott, és ezek a változások jók voltak. Most már úgy hívom őket, hogy gyümölcsök. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy itt valami nagy dolog van a háttérben, és megkérdeztem, hogy minek köszönhető ez a változás, akkor annyit mondott, hogy Jézus Krisztusnak. Azt válaszoltam: „Petikém, biztos valami szektában kimosták az agyadat, vagy pedig valaki befolyással bír rád”. De láttam, hogy nemcsak a jelleme formálódott, hanem az életkörülményei is megváltoztak. Ezek a változások amúgy tetszettek nekem, de nem akartam elfogadni, hogy ez a kereszténységnek köszönhető.

Emlékszem, hogy megtisztult a beszéde, korábban nagyon trágárul beszélt. Mindig, amikor bejött hozzám, kellemes nyugalmat, békességet árasztott magából, és ez nekem feltűnt, és ezért én mindig faggattam.

hirdetés

Meg akartam arról győzni, hogy ez nem a kereszténységnek köszönhető, hanem saját magának,

de ő a maga nyugalmával és békességével elmondta újra és újra, nagyon türelmesen, hogy higgyem el, hogy ezt Jézus Krisztus művelte vele. Elvett egy nőt feleségül, korábban állandóan csajozott. Születtek gyerekei, most már három gyereke van, a vállalkozása is kifehéredett – ezeket a dolgokat nem lehetett letagadni.

Volt egy beszélgetésünk, amelyben azt kérte tőlem, hogy ha majd elfogynak az emberi képességeim, hogyha lesz egy olyan szituáció, amit nem tudok megoldani azokkal a dolgokkal, amelyekkel eddig előre tudtam menni, akkor ne legyek büszke imádkozni Istenhez.

Mikkel tudtam korábban előremenni? Egyrészt a hírnevemmel, mert testépítő bajnokként az országban, a fitnesz világában nagyon sokan ismertek. Vagy a hatalmammal, az üzleti ismeretségemmel. Ez a mondata valahogy megmaradt bennem.

Rá fél évre volt egy szituáció, amikor egy autópályán vezettem, és egyszerűen arról volt szó, hogy nagyon álmos voltam és 1100 kilométert kellett levezetnem. Emlékszem, mennyire fáradt voltam, és nem hatott a koffein. Szóval itt tényleg elfogytak a képességeim, elfogtak a lehetőségeim, és eszembe jutottak Peti szavai, és akkor életemben először imádkoztam azért, hogy frissüljek fel természetfeletti módon, mert különben 200-zal ütközöm valakivel. Az nem volt opció, hogy félreállok, és alszom egy kicsit, mert egy versenyre siettem. Képzeljétek el, ez az ima meghallgattatott! Pedig nem volt egy profi ima, sőt életem egyik legbénább imája volt, de emlékszem, hogy természetfeletti módon éreztem felfrissülést, békességet, egy szeretetérzést a szívemben.

Én ebből ott tudtam és bele is íródott a szívembe, hogy Isten belépett az életembe.

 De mégsem voltam elég odaszánt, hogy mondjuk kinyissam a Bibliát vagy eljárjak egy közösségbe, hanem letudtam azzal, hogy oké, valami természetfölötti létezik, de akkor még az is belefért, hogy az univerzum vagy a vonzás törvénye, vagy valamelyik butaság, amivel addig foglalkoztam.

Aztán eltelt pár év, és emlékszem, korábban azzal érveltem, hogy nekem azért sem kell Istent keresnem, mert az én életemhez nem tudna Jézus hozzátenni. Támogatott sportolóként élveztem a szponzorom különböző lehetőségeit, és az emberek körülrajongtak egy-egy sporteseményen. Úgy voltam vele, hogy köszi, de most minek keressem Istent? Ez így teljesen rendben van.

Aztán az élet megmutatta nekem 2020-tól a Covid által, hogy azért ez nem a stabil állapot, és mindenkivel fordulhat elő olyan, hogy mélyebbre kerül. Először bezárt az egyik üzletem, aztán be kell zárnom a másikat is. Folyamatosan rossz döntéseket hoztam, menet közben elváltam, és érdekes módon az a fajta magabiztosság, ami bennem volt, azért alábbhagyott .

El kellett engednem a büszkeségemet.

Ebben az időszakban tanultam meg, hogy az a fajta jólét, amiben vagyunk Isten nélkül, nem biztos, hogy állandó. Istennek van humorérzéke, mert úgy mutatkozott be nekem még egyszer, hogy egy másik barátomnak az életére is rálátást nyertem, aki ebben az időszakban Hozzá fordult segítségért. Neki is elképesztő a sztorija, pár hónap alatt óriási mélységeket tapasztalt meg az életében, és aztán nagy magasságokba emelte fel Isten őt azáltal, hogy elkezdett Felé fordulni, úgyhogy tudtam, ezt komolyan kell vennem. Azt mondtam, ez nem lehet véletlen, hogy öt éven belül két embernek az életét is látom így megváltozni.

Elkezdtem egy közösségbe járni, beszéltem a vezető lelkésszel, megkérdeztem, miért van az, hogy ő hite szerint ez az egyetlen igazság, hát milyen kirekesztő ez? Miért nem lehet a buddhistának is igaza, meg mondjuk a kereszténynek is egyszerre? Aztán idővel rájöttem a Biblián keresztül arra, hogy ha van több igazság egy kupacban, és azok egymásnak ellentmondanak, akkor nem lehet egynél többnek igaza. Tehát akkor vagy mindegyik hazudik, vagy az egyiknek igaza van.

A Bibliáról korábban az volt a véleményem, hogy ezt meghamisították, ez arra való, hogy az egyház a manipulációs eszközeit használja, és az embereket tudják irányítani – de mindezt úgy, hogy semmit nem tudtam a Bibliáról, egy szót sem olvastam belőle.

Több keresztény mondta aztán nekem, hogy a Biblia a hit kulcsa. Tehát hogyha az igét nem ismerem, akkor nem fogom tudni megismerni Istent azon keresztül. Ezért elkezdtem olvasni ezt a könyvet. Úgy voltam vele, hogy legalább művelődöm kicsit, hiszen ez egy elég ismert könyv, több mint 6 milliárd példányszámban kinyomtatták, tehát akkor vágjunk bele. Amikor elkezdtem olvasni az Istennek az igéjét, éreztem, hogy természetfeletti, gyógyító ereje van. Akkoriban magas volt a vérnyomásom, gyógyszereket szedtem rá, ma már semmilyen gyógyszert nem szedek, és makkegészséges vagyok.

Nem sokkal később heti négyszer-ötször jöttem igehirdetést hallgatni. Elkezdtem szolgálni, elkezdtem másoknak is beszélni erről. Azt írja az ige, hogy a szív teljességéből szól a száj. És

amikor ez a dolog beköltözik a szívedbe, nem bírod magadban tartani. Ezért van az, hogy én is állandóan erről beszélek.

A kereszténység, az Istennel való járás olyan fantasztikus csodája az életnek, ami a valódi zamatát megadja. Amikor testépítőként kiálltam mondjuk hatezer ember elé egy versenyen, és akkor ott éljeneztek, azt hittem, hogy ez az élet csúcsa. De ez semmi ahhoz képest, amikor otthon vagytok a szobátokban, olvassátok a Bibliát, betesztek egy dicsőítő dalt, elkezdtek imádkozni, és az Isten valósággá válik.

 

Forrás: Felnézek.hu 

 

Borítókép - Fotó: Youtube
Tanúságtétel
hirdetés