2023. 10. 12.

Amerikában is zuhanni kezdett a templomba járók aránya

A nyugati világ legvallásosabb lakossága még mindig az Egyesült Államokban él. Azonban az elmúlt néhány évben drámaian visszaesett azoknak a keresztényeknek a száma, akik rendszeresen gyülekezetbe vagy templomba járnak. De mi az oka a nagy kivonulásnak? A Mandiner cikkét szemlézzük.

Az 1990-es évek óta fokozatosan nőtt azon amerikaiaknak a száma, akik a vallástalan kategóriába sorolták magukat. Ennek ellenére a lakosság 64 százaléka továbbra is valamelyik keresztény egyházhoz tartozónak vallja magát. A keresztény egyházak tagjainak csökkenése mellett, egyre többen vannak az olyanok, akik ugyan a hitüket nem hagyták el, de elmentek a közösségükből. 

Ez egy kevéssé elemzett jelenség, amely azonban jelentős társadalmi változásokat hozhat az Egyesült Államokban. 

A felmérések szerint a tömeges kivonulás 40 millió embert érint, amely a teljes amerikai lakosság 16 százaléka. 

Jim Davis és Michael Graham amerikai szerzők egy könyvet is írtak a jelenségről: The Great Dechurching: Who’s Leaving, Why Are They Going, and What Will It Take to Bring Them Back (A nagy egyháztalanítás: kik mennek el, miért mennek, és mivel lehet őket visszahozni). 

hirdetés

Az „egyháztalanítás” minden nagyobb keresztény felekezetet érint, de a könyv kiemelten foglalkozik az úgynevezett „evangéliumi keresztényekkel” (baptisták, szabadkeresztények, pünkösdiek stb). A szerzők leírják: a Gallup felmérései szerint 80 éve először vannak többségben azok Amerikában, akik vasárnaponként nem mennek el valamilyen vallási összejövetelre. Elmondásuk szerint: a szekularizációval ellentétben 

a vallási összejövetelekről való kimaradás nem fokozatos jelenség, hanem hirtelen történt. 

Az UnHerd oldalán Peter Franklin amerikai újságíró is írt a jelenségről, és a szerzőpáros könyvéről. Franklin meglepő adatnak tartja: ugyan a 30 év alatti felnőttek hagyják el leggyakrabban a keresztény közösségüket, azonban minél tanultabb egy fiatal keresztény, annál nagyobb a valószínűsége, hogy rendszeresen jár gyülekezetbe. Tehát sok esetben a fiatalok nem az egyetemen tapasztalt hatások miatt mennek el.

Egyik cikk sem említi, de valószínűleg az elmaradásokban szerepet játszott a Covid-19 járvány is, amely alatt hosszabb időre bezártak bizonyos templomok Amerikában. 

Milyen változásokhoz vezethet az egyházakból való kiáramlás? Először is: „a vallási gyülekezetekben aktívan tevékenykedő emberek általában boldogabbak és társadalmilag elkötelezettebbek, mint a vallásilag nem elkötelezett felnőttek vagy a vallási csoportok inaktív tagjai” – derül ki a Pew Research Center 2019-es felméréséből. 

Másrészt mint a szerzők leírják: „Egy tanulmány megállapítja, hogy a vallási kötődésű nonprofit szervezetek teszik ki a szociális háló 40 százalékát Amerikában.” 

Minél kevesebb ember aktív, annál jelentősebb vesztesége lesz a különböző hátrányos helyzetű embereket segítő szervezeteknek is. 

Azonban van némi remény, hogy a jelenség visszafordítható. Mint Franklin is említi az UnHerden megjelent cikkében: a két szerző által megkérdezett evangéliumi keresztények 51 százaléka visszatérne.

 

Forrás: Mandiner

A magyar helyzetről itt írtunk: 

1 millió gyermek és fiatal vallotta kereszténynek magát Magyarországon

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Szemle
hirdetés