Mit jelent a megbocsátás és milyen a biblikus megbocsátás? Hogyan lehet úgy eljárni egy konfliktushelyzetben, hogy azzal ne szomorítsuk el Istent? Ezekről és más izgalmas kérdésekről beszélgetett Martí Zoltán a Válaszkeresők podcast legújabb adásában Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, család és párterapeutával.
Megújult kinézettel és új tematikával visszatért a Válaszkeresők podcast! Kérdéseidet te is bátran felteheted, mostantól Youtube-videóink alatt kommentben! A 2. évadban egy-egy adásnak nem lesz külön tematikája, így minden adásban találhatsz olyan kérdést és választ, mely aktuálisan érint téged, legyen szó mentális egészségről, kapcsolatokról, szexualitásról, hitbeli vagy hivatásbeli kérdésekről.
A legújabb adásban egy, a megbocsátásról érkezett kérdésre is választ ad Kozma-Vízkeleti Dániel. A pszichológus hangsúlyozza; a megbocsátás kölcsönös esemény. „Ez azért izgalmas, mert gyakran a hétköznapokban vagy magamtól várom, hogy megbocsájtsak, vagy a másiktól. Ha a másik megbánt, akkor azt várom, hogy kiengeszteljen, jóvá tegye a tettét, sőt, néha azt is, hogy bűnhödjön, holott erre nekünk nincs jogosultságunk, csak Istennek. A megbocsátáshoz valójában mindannyian kellünk, akik érintettek vagyunk. A Kowalsky meg a Vega Varázsszavak című száma sokat segíthet nekünk abban, hogy a megbocsátás érdekében mit érdemes megtennünk.
Fontos, hogy kifejezzem a megbántódásomat. A kérdés az, hogy ki tudom-e ezt úgy fejezni, hogy ne vigyem tovább a vitát,
ne legyen belőle cunami, ne sértsem meg vele a másikat, ugyanakkor tudjon róla, hogy nekem valami rosszul esett. A nyíltság ugyanis építi a kapcsolatokat, a bosszú viszont bosszút szül.”
A biblikus megbocsátás fontos eleme, hogy teret kaphasson a megbántódottság, hogy a sértett fél kifejezhesse a fájdalmát. „Azonban ezt úgy kell megtennem, hogy a másik érezze, hogy én ezzel őt nem büntetni vagy bántani akarom, csak fontos, hogy tudjon róla, mi az érzékeny pontom, hogy tudjunk egymásra figyelni, tudjunk egymás felé szeretettel fordulni. Nem az érzelmeinkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk velük.
Ez egy nagyon fontos lélektani törvényszerűség; minden érzelemnek lehet létjogosultsága.
A kérdés, hogy az érzelmeimet hogyan hozom a másik tudtára. Például nem úgy, hogy leordítom a fejét, vagy, mivel nem akarom, hogy én rosszul érezzem magam, ezért inkább érezze rosszul magát a másik is, és a földbe döngölöm. Ehelyett fejezzem ki, hogy nekem ez vagy az rosszul esett, hogy a másik egy érzékeny pontomat találta el. Így a felebarátom kulcsokat kap ahhoz, hogy hogyan érdemes hozzám fordulnia. Lehet, hogy gyerekkoromban gúnyoltak valamivel, ami ma már nem látszik rajtam, de a másik pont beletalál ebbe, és nem fogja érteni, hogy egy apró megjegyzésből miért lett ekkora fokú sértettség. Segítsek neki, hogy megérthessen engem. A kifejezés az első lépés a megbocsátáshoz, utána pedig magamban kell elvégeznem a munkát, hogy elengedem, már nem haragszom, ez már nem sért.”
Bellovics Gábor atya gondolata is szóba került a podcastadás során, aki azt mondta, hogy nem érdemes a megbántódást eltussolni a szívünkben, hiszen úgy tudok ugyanis igazán megbocsátani, ha a fájdalmat átérzem, és ki merem mondani, hogy itt velem valamilyen igazságtalan dolog történt. „Gyakran találkozom azzal a hozzáállással hívő embertársaim között, hogy
én keresztény vagyok, én nem haragudhatok, és letiltják magunkban a harag érzését. Azt hiszem, ez a hozzáállás olyan lesz, mint az aggodalom és a hintaló; nem jutunk vele sehova.
Keresztényként is megélhetünk mindenféle érzést, haragudhatunk, bánkódhatunk. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezekkel az érzésekkel. Szabadjára engedjük, vagy megdolgozzuk magunkban, megkeressük azt az utat, ami a kapcsolatunkban építő módon visz bennünket tovább. Nem ismerek olyan szabályt, hogy keresztényként valamilyen érzést nem élhetek meg. A kulcs az, hogy mit kezdek vele.”
Te is szívesen kérdeznél Kozma-Vízkeleti Dániel család – és párterapeutától, klinikai szakpszichológustól? Ide kattintva megteheted!
hirdetés
