2023. 09. 15.

„A langyos vízből ki kell rángatni az embereket, hogy magyarnak érezzék magukat” – Pigniczky Eszter

A clevelandi Pigniczky-Szentkirályi házaspárt, Esztert és Endrét sokan ismerik Észak-Amerikában; még olyanok is, akik nem cserkészkednek és nem néptáncolnak. Eszti testvére, Réka számtalan filmet készített az amerikai magyarokról, sokak számára onnan ismerős a Pigniczky név. Beszélgetés családról, nyelvekről, cserkészetről, néptáncról, és arról, hogy hol és kinek van nagyobb szüksége a magyarság és a hit őrzésére.

Testvéred már több filmben is feldolgozta szüleitek Amerikába érkezését (Memory Project, Megmaradni, Hazatérés, Inkubátor, stb.), de leírva még nem láttam a történetüket…

Édesapám, Pigniczky László 1930-ban született, ’56-os szabadságharcosként a következő év januárjában, Jugoszlávián át került egy olaszországi menekülttáborba. Keresztapja, Kószó András lett a szponzora, általa került ki Amerikába, Pennsylvania államba, Lansdale környékére. Édesapám rögtön felkereste az ottani magyarokat, mindenféle rendezvényre elment, így találkozott édesanyámmal, akik más úton kerültek ki. Ők az osztrák határnál laktak; anyai nagypapám kántortanító volt, és rendszerellenes, ezért kidobták állásából, majd egy fémfeldolgozó gyárban dolgoztatták; így nekik sem volt maradásuk. ’56 őszén nagyszüleim, lányaikkal, azaz anyámmal, Katalinnal, nagynénémmel, Zsókával és unokaöccsükkel, Pityuval átmentek Ausztriába. Felemelő volt oda megérkezniük, mert az ottaniak nagyon felkészültek a menekültek fogadására és ellátására. Onnan hamar Svájcba kerültek, a három gyereket pedig elküldték München mellé, édesanyám ott is érettségizett.

Amikor szüleim találkoztak, elég hamar kiderült, hogy mindketten cserkészvezetők. Anyámék Kastlban lettek cserkészek, apám viszont még a tiltott időszakban, az úgynevezett búvópatakos magyar cserkészetben is részt vett. Szüleim az alapítás után hamarosan csapatparancsnokok lettek, és együtt végezték a munkát. Én májusban születtem, és nyáron már a cserkésztáborban voltam velük. Gyönyörű toborzási eszközök is voltunk édesanyámék számára, mert gyermekeik mellé gyermekvigyázót is kerestek, akik így a cserkésztáborokban is részt vettek, és amikor látták, hogy milyen jó ott lenni, a következő alkalommal már cserkészekként jöttek táborozni.

hirdetés

Szüleidet milyen belső lendület vezethette, miért volt ennyire fontos a cserkészet számukra? Vagy benned, hiszen sokban hasonlítasz a szüleidre…

Ezt a kérdést sohasem tettem fel nekik, nekem világéletemben természetes volt, hogy ők cserkészek és én is az vagyok. Ez így volt a mi gyerekeinkkel is. De amúgy minden cserkészben ott van egy belső lendület, csak ki kell alakuljanak a megfelelő körülmények ahhoz, hogy valaki tudjon a cserkészetben, illetve akarjon a magyarságáért dolgozni. Gyakran a helyzet hozza magával azt is, hogy ki fog vezetni. Azt nem tudom pontosan megmondani, mi táplálta szüleimben a lángot, de azt tudom, hogy megmaradni magyarnak a nagy Amerikában létfontosságú volt akkor is, és most is az, az édesanyám számára, aki számos magyar szervezetet támogat jelenleg is, munkájával is. Na és hogyan lehet a leghatékonyabban megtartani a magyarságot? Úgy, hogy a fiatalokat erre neveled.

A fiatalokat pedig leginkább az élmény által tudod nevelni, és itt jön be a cserkészet, amely arra törekszik, hogy jellemes embert és hű magyar állampolgárokat neveljen.

A cserkészet Magyarországon csak egy a sok ifjúsági program közül, Amerikában viszont egy a kettőből, ha a néptáncot külön foglalkozásnak tekintem, ezért itt sokkal nagyobb tétje van.

Ugyanolyan nagy tétje van Magyarországon is, mint a diaszpórában. Ott a magyarság adott ugyan, de nem biztos, hogy értékelt. Nem egyszer előfordul más magyar cserkészszövetségeknél, hogy nemzetközi kerettörténeteket alkalmaznak kirándulásokon és táborokban, ahelyett hogy a saját, magyar történeteinket hoznák; és van amikor nem is értik, hogy az miért érték, miért fontos.

Én kifejezetten azt vallom: a langyos vízből ki kell rángatni az embereket, hogy ők valójában magyarnak is érezzék magukat; például ne szégyelljék a Himnuszt hangosan énekelni – ezt nem egyszer tapasztaltam Magyarországon. Ezért van ugyanolyan nagy tétje Magyarországon, mint itt, Amerikában. Itt, a nagy jólétben, szintén a langyos vízből kell kirángatni az embereket, hogy akarjanak valamit tenni, akarjanak a közösségben részt venni és azt fenntartani. De valójában nekünk nem is kell kitalálni semmi újat, mert elődjeink jóformán mindent kitaláltak. A különböző bevándorló és menekülthullámok az első világháború előtt, a második világháború után és az ’56-osok is mind-mind kitaposták az utat.

Magyarországon a magyarság őrzése hosszútávon kérdés, itt viszont rövid távú, sőt létkérdés.

Mi a rövid és mi a hosszútáv? A rövidtáv egy emberöltő. Tehát, ha nem kapom el a 8-14 évest, akkor azt a gyermeket elfelejthetem a cserkészet és magyarság szempontjából. Utána már szinte lehetetlen meggyőzni őt arról, hogy miért fontos mind a kettő az ő számára.  Esetleg, majd ha ő szülő lesz, és látja a cserkészet értelmét, mert embert szeretne faragni a gyerekéből, akkor lehet, hogy meg fogja próbálni. De ez Magyarországon is rövidtávú kérdés. Nézzük meg, milyen hamar számolódnak fel a falvak, a közösségek. A gyerekre kell alapozni, őt lehet megfogni, és ha neki tetszik, akkor ő addig-addig nyaggatja majd a szülőt, míg talán az is felfigyel.

Hogyan ismerted meg a férjedet?

Endrét már kilencéves korom óta ismerem. Az éves vezetőképző (VK)-táborokban az ilyen vezetők gyerekei számára, mint amilyen Rékával mi voltunk, alakították ki az úgynevezett minta altáborokat, hogy egyrészt a vezetők gyerekei is lehessenek valahol, illetve hogy az őrsvezetők meg a segédtisztek ne egymáson gyakoroljanak, hanem élő (kisebb) gyerekeken, azaz „mintán”. Endrével tehát mi ott ismerkedtünk meg. Ő kicsit fiatalabb nálam, így ő később mindig a  húgommal volt egy altáborban. Akkoriban ugyanis annyian voltunk, hogy minden év külön őrs volt, külön korosztálynak lehetett számítani; ma már három-négy-öt éves korsávokban kupacoljuk a gyerekeket cserkészetben. Így mi később soha nem voltunk együtt Endrével, semelyik táborban sem, kivéve az elsőt, de mindig tudtunk egymásról. ’93-ban, a vezetőképző-táborban véletlenül a Nagyréten összetalálkoztunk. Röviden elmondtam neki, hogy Kaliforniában élek, és elhívtam őt oda, de tisztában voltam azzal, hogy soha nem fog eljönni. Miért is menne Clevelandből valaki Kaliforniába? Ezen nagyot nevettünk, mindketten tudtuk, hogy ez csak egy kedveskedés.  ’94 áprilisban Endre mégis felhívott azzal, hogy itt van Kaliforniában és mutassam meg neki San Franciscót. Volt egy közös ismerősünk, szintén San Franciscó-i cserkészvezető, először őt hívta fel, hogy mutassa meg neki a várost, de Rácz Jenci nem ért rá, és hozzám irányította Endrét. Egy napot töltöttük együtt, és a következő év augusztusában összeházasodtunk, novemberben átköltöztem Clevelandbe, azóta itt élünk.

’96-ban megérkezett Keve, a ’97-ben Bendegúz, 2000-ben Vajk és újabb három év múlva Emese.

A cserkészet mellett életed másik nagyon fontos része a néptánc. Az Észak-Amerikában közismert clevelandi Regős Csoport tagjai cserkészek, minden nagyobb néptáncos rendezvényen láthatjuk őket fellépni. Miközben nekem többen mondták: vagy cserkészet vagy néptánc, a kettőt együtt nem lehet…

A Magyar Tanyán nem regös csoportnak hívták őket, mi a cserkészcsapatban táncoltunk. Szüleim műkedvelők voltak, tehát azon a szinten, amilyenen akkoriban külföldön művelték a tánctudást, ők is azon vitték. Mindenesetre én már hétéves koromban, amikor először Magyarországon jártam, felfigyeltem a nénikre, akik énekeltek, és tőlük tanultam az énekeket. Kilencéves koromban, amikor megint Magyarországon voltunk, magyar népi hangfelvételeket kaptam, meghallgattam és lejegyzeteltem magamnak, a szavak felét sem ismerve, de mind megtanultam. Viszont a legfontosabb az volt, hogy szüleink mindig énekeltek nekünk; apám, anyám is és nagymamám is. Az énekes örökség tehát tőlük jön. A tánc pedig onnan, hogy cserkészként mindvégig táncoltam; ez is ugyanolyan természetes volt, mint maga a cserkészet. 13 éves koromban kijelentettem anyámnak, a nagy mérnöknek, hogy néprajzkutató szeretnék lenni, mire ő azt mondta, szó se lehet róla. De akárhol is éltem, mindenhol cserkészkedtem és a néptáncra is mindig ráhangolódtam, mert akkoriban mindenhol volt tánccsoport.

A regös cserkészet a szívem csücske és úgy gondolom, hogy a cserkészet és a néptánc között nem kell választani, sőt, a kettő erősíti egymást. A néptáncot minden cserkésznek tanulni kellene. Hiszen általa a mozgásfejlesztést is gyakorolják, a magyar hagyományokat is jobban megismerik, és sokkal jobban élvezik, mint amikor szárazon hallanak például kerámiáról, fazekasságról, ácsmunkáról.

Mi az idén 50 éves Regös Csoport története és jelene?

A regös cserkészetet nem a diaszpórában találták ki. Már az 1900-as évek derekán voltak regös őrsök, akik elmentek a falvakba kutatni. Teleki Pál hagyatéka erről szól: két pilléren alapszik a magyar cserkészet: a bibliára és a magyar kultúrára. Tehát a magyar cserkészetben az egyiket nem lehet elválasztani a másiktól. Itt, Clevelandben, heti szinten, kedd esténként mindig van foglalkozás, ezenkívül húsvétkor locsolunk, májusban májusfát állítunk, karácsonykor betlehemezünk és kántálunk. A regösök nemcsak táncolnak: amikor nem műsorra készülünk, akkor kézművességgel, népmesével, balladával, népzenével, vagyis a teljes magyar népi hagyománnyal foglalkozunk. És mi is, ahogy a régi regösök, megyünk falvakba kutatni, a kazári utazásaink éppen erről szólnak. Egyébként meg jelen vagyunk minden néptáncfesztiválon, a Pontozón és a New Brunswick-i Magyar Napon is. Most épp zajlik a Cserkésznap, és én büszke vagyok rájuk, mert egy olyan táncot mutattak be, amit a körúton, Kazáron tanultak meg.

Mekkora a tánccsoport és honnan vannak a gyönyörű ruháitok?

Egyetlen néptánccsoportunk van, a Regös Csoport, ennek a létszáma hullámzó, most 24 gyermekünk van, 14-18 évesek, két vezetővel. Nekünk nincs saját zenekarunk, nincs több gyerekcsoportunk, de a fiatalabb cserkészek is tanulnak annyit, hogy két foglalkozás alatt fel tudtuk készíteni őket egy fellépésre a Cserkésznapra. Viseleteink nagy részét a regösök, szüleikkel és nagyszüleikkel tervezték, hímezték és varrták. Később az olyan darabokat, amelyeket nem tudtunk előállítani, megvásároltuk. Vannak kedves adakozóink is, akik viseleteket adományoztak nekünk. A viselettárunkban most 30 különböző viselet van, amelyekből 6-20 készlet van: palóc, matyó, szatmári, székely, kalotaszegi, szilágysági, Küküllő-menti, mezőségi, csángó, délalföldi, sárközi, kalocsai, tápéi, somogyi, kapuvári.

Visszatérve a családhoz: mivel foglalkoztok, amikor nem cserkészkedtek?

Amíg a gyerekek kicsit voltak, hetente egyszer elmentem a felnőttek világába. Először egy olyan programban dolgoztam, ahol segítettünk olyan lányoknak, akik még nem fejezték be a gimnáziumot, de már kisbabájuk született: mi foglalkoztunk a gyerekekkel, míg az anyák órára jártak, hogy be tudják fejezni az iskolát. Két évig adminisztrátor voltam ebben az amerikai állami programban, amíg le nem járt. Utána elkezdtem Kovács Gyuri Smartronix cégénél dolgoztam marketingesként, utána Mezősi Lajos pékségében voltam pékinas, és közben menedzseltem a pénzügyeit is. Jártam árusítani a különböző fesztiválokra, szerveztem a standot, sűrű időszak volt. Közben elkezdtem dolgozni az iskolai titkárságon, majd abban az iskolában, ahol a férjem angol-némettanár, hat-hét éve az igazgató adminisztratív asszisztense vagyok.

A gyerekeink nemcsak hétvégi magyar, hanem hétvégi német iskolába is jártak a szokásos hétköznapi amerikai iskolán kívül. Érdemes megjegyezni, hogy a német állam fizeti a tanárokat, hogy németet tanítsanak esténként az ittenieknek. Endre németül beszélt a gyerekekkel, akik hosszú ideig németül is válaszoltak neki. Szerencsére én is értettem annyira németül, hogy bele tudtam szólni, ha kellett. De a családi nyelv nálunk is a magyar volt. Tehát hétfőn volt magyar iskola, kedden hittan, ha jól emlékszem, majd 14 éves kortól a regös foglalkozások, szerdán német iskola, csütörtökön valamilyen sport, pénteken cserkészet, hétvégéken kirándulások…

Miért beszélt Endre németül Amerikában a magyar gyerekeivel? Családi elvárás volt?

Dehogy. A II. világháború után, valamint sok ’56-os általában beszéltek németül is, tehát ők jellemzően harmadik nyelvként tanultak meg angolul. Ezért az ő gyerekeik az iskolában mind németül tanultak, és nem spanyolul, ami érthető lett volna ebben az országban. Én is németül tanultam a gimnáziumba, de nem ment az otthoni magyar nyelv kárára, iskolai választható nyelv volt. Ugyanakkor nálunk másról is van szó. Endre az egyetemen is folytatta a német tanulást, egyszerűen ráragadt. Ő angoltanár akart lenni, de annyira jól ment neki a német, hogy azt a diplomát is megszerezte. Eddig mind a két állását a német tanítással nyerte meg, és csak utána kérték fel angolt is tanítani.

Mi ezt a nyelvtudást akartuk továbbadni a gyerekeinek, mert azt valljuk, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Az én anyám meg az Endre szülei nem igazán örültek ennek; attól tartottak, hogy a magyar rovására megy majd, mert szerintük amúgy is nehéz megtanulni magyarul Amerikában. Mi viszont tudtuk azt, hogy egy gyerek annyi nyelvet fog megtanulni, ahányba a szülő beállítja őt. Ha nem is tanulnak meg jól németül, legalább annyira igen, hogy ha elmennek Németországba és belejönnek, már csak a szókincs lesz a probléma. És nem megy a magyar nyelv kárára, ha ezt okosan csinálják. Ugyanakkor elismerem, a német nyelvre semmi szükség nincs Amerikában. Minden német beszél angolul, nem is akárhogyan. Tehát nekik nem ezért kellett megtanulni németül, hogy Amerikába azt értékesíteni tudják.

Úgy tudom, hívő katolikus vagy. A vallás és annak gyakorlása mennyire fontos neked?

Igen, én katolikus vagyok. Édesapám katolikus volt, édesanyám viszont evangélikus. Amikor szüleim elváltak, édesanyám evangélikus létére katolikus templomba járt velünk, mert amikor összeházasodtak arra tett fogadalmat, hogy katolikusnak nevel bennünket. Ezt tisztelem benne. Én szeretek katolikus misékre járni, mert azt ismerem és az ismert nyugtató. A szentbeszédek elgondolkodtatnak és a misén töltött időt várom, hogy átgondolhassam a héten történteket és kiértékelhessem azt, mit végeztem jól, mit hibáztam, mit kéne javítani és miért lehetek hálás. Amolyan felfrissülést jelent. Különösen akkor szeretem, amikor a szentbeszéd jól van felépítve és elmondva, meg amikor a kántor és kórus szépen orgonálnak és énekelnek. A mise a lelki életemnek csak egy része, de egy jelentős része.

De ez nem mindig volt így. Nem mondom, hogy ateista voltam valaha is, de volt olyan időszak, amikor különösen nehéz volt templomba járni, imádkozni. Cinikus voltam. Például amikor olyan barátaim voltak, vagy olyan helyen laktam, ahol a többségnek nem volt szokása templomba járni vagy akár hívőnek lenni. Sőt, volt olyan is, hogy haragudtam Istenre, amikor olyan dolog történt életemben, aminek értelmét vagy miértjét nem láttam. Szinte mindenkinél van egy folyamat, ami a lelkiséget illeti, mindenki valahol kereső. Én az istenhiten keresztül szeretnék eljutni a legjobb énemhez, ami egyben a cserkész-énem, de tudom, nem mindenki járja ezt az utat. A cserkészetben kötelességünk elmondani, hogy van egy ilyen út.

A Cserkészház a Szent Imre templom udvarán van, mégis kevés cserkész jár oda. Miért?

A cserkészeink járnak templomba, csak általában nem a magyar templomokba. Ez azért is van, mert például többen vannak, akik egyházi iskolába járnak és azoktól elvárják, hogy ők oda járjanak templomba, ahova iskolába járnak. Több magyar templomnál nincs is hittanóra, ezért a helyi amerikai templomba járnak hittanra. A magyar cserkészet különben ökumenikus, ezért nem csak katolikusokból állnak a clevelandi csapatok sem. Például a mai Cserkésznapon nemcsak mise volt, hanem istentisztelet is. és azon is részt vettek a cserkészek. Becslésem szerint, a jelenlegi aktív cserkészcsaládoknak az egyharmada-fele protestáns.  A nagy ünnepeken nagyobb számokban támogatjuk a helyi magyar egyházakat, de főleg a székhelyünket, Szent Imrét. Amikor odamegyünk, a regösök viseletbe is szoktak öltözni, hogy ünnepélyesebbé tegyük az alkalmat. Clevelandben nyolc keresztény magyar templom van, amely mind fontos a számunkra, illetve a magyarság számára.

Táborokban, kirándulásokon is igyekszünk biztosítani a magyar nyelvű misét és istentiszteletet. Sajnos van, amikor angol nyelven kell hallgatnunk azokat, mert csak amerikai lelkipásztort találunk, de van amikor egyáltalán nem találunk senkit, aki el tudna jönni misét vagy istentiszteletet mondani. Ez nagy fejfájás tud lenni a szervezőknek, helyi és szövetségi szinten is. A cserkészvezetők tisztába vannak azzal, hogy minden szinten elsősorban a jellemneveléssel kell foglalkozni, és állnak a feladat elébe. Én személyesen igyekszem mindenkivel azon a szinten foglalkozni, amelyen épp vannak és segíteni nekik fejlődni úgy a lelkivilágukban, mint a magyarságtudatukban, illetve cserkésztudásban.

Antal-Ferencz Ildikó

 

 

Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz ‘We have to shake people up to make them feel Hungarian’ — An Interview with Eszter Pigniczky | Hungarian Conservative 2023. 10. 23. 17:02

    […] is an abridged version of the interview originally published on […]