Jézus tanítása szerint a legnagyobb kegyelem mindig az egyetértés. Szeretné, ha nyitott szeretetközösségekben igazan és őszintén tudnánk valóban meghallgatni, szeretni, elfogadni és megvendégelni a másikat. Ha meg tudnánk bocsátani egymásnak.
Vendégszerzőnk, Pecze Zsombor írását osztjuk meg veletek.
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.” (Máté 18:15-17)
Felmerül bennem a kérdés: vajon ha Jézus több tanításában is az azonnali bocsánatra int minket a testvéreink felé, nem lenne-e „jézusibb”, ha az ellenünk való vétséget a krisztusi parancsot követve kérdés nélkül bocsátanánk meg? Nem az a legnagyobb vétek, amit ilyenkor elkövethetünk, ha mások színe előtt és a segítségüket kérve fordulunk az illetőhöz, ezzel megszégyenítve őt?
Hogy oldható fel ez a látszólagos ellentmondás? Hiszen Jézusnál kifejezett fontossága van annak, hogy a körülöttem lévők nem az életem mellékszereplőiként értelmezendők, hanem mint egyenrangú főszereplők. A köztem és a társaim közötti kapcsolat sincs elzárva a külvilágtól, hanem szeretetközösséget alkotunk. Vegyünk csak példákat Jézus életéből: Jézus kapcsolatai nem saját maga és egyesek között külön-külön valósulnak meg. Jézus kapcsolatai egy minden ponton csatlakozó evangéliumi térben érthetőek. Gondoljuk csak a szent családra vagy az apostolok közösségére! Ezek mind-mind sokszereplős szeretetközösségek, sőt Jézus halála után egyesülnek is egymással. De ugyanez elmondható a tanítványok és az apostolok, Jézus és Mária vagy Lázár viszonyáról.
Tehát Jézus azt szeretné, hogy ne önmagunkba és csak a kiválasztott emberekkel alkotott burkokba zárkózzunk, hanem hogy közösségekben éljünk. És nem elégszik meg ezzel sem önmagában, egészséges kapcsolatokat szeretne nekünk. És bizony egy olyan közösségben, ahol a konfliktusokról nem beszélnek, nem valósul meg ez az egészséges környezet. Pont ezért azt az üzenetet kapjuk, hogy vállaljuk fel sérelmeinket. Szemtől szemben merjük kifejezni magunkat!
Nem kéri tőlünk azt, hogy rejtsük el, ami bánt minket, hiszen tudja, hogy amit a szőnyeg alá söprünk, az megpenészedik,
tehát biztatást kapunk arra, hogy nyitott közösségekben éljünk. A nyitott közösség katolikus értelmezése nem csak abban áll, hogy minden embertársunkkal szemben azonos elfogadást és szeretetet mutatunk. Persze ez is elengedhetetlen. A nyitott szeretetközösség azt is jelenti, hogy míg a kapuk kívülre is nyitva állnak, mellette belül is megmarad ez a nyitottság bennünk egymás iránt, ki merjük nyitni a szívünket embertársaink felé, és engedjük nekik, hogy belenézzenek.
Ha valóban tartózkodunk az ítélkezéstől, és hiszünk benne, hogy a dolgok nem fekete-fehérek, meg kell engednünk, hogy erről az is meggyőződjön, aki távolról, csak két színben lát minket. És mikor ezt olvashatjuk: ,,vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos”, nem a szeretet felbontására vagy a megnyitott szívem kapuinak bezárására gondol, hanem arra egészen az egészen egyszerű tényre, hogy a kapcsolat nem csak rajtunk múlik. Ha valóban és kellően nyitottak voltunk a másikkal, mégsem tudunk megoldást találni, ha mindent megpróbáltunk, de elutasítanak minket,
nem szabad mérgező kapcsolatokban megrekednünk.
Ha nem szeretnek minket szépen, nehezebb lesz nekünk is szépen szeretni, hiszen sértve vagyunk, sebződötten hajlamosak vagyunk magunk is sebezni. Jézus bátorít minket, hogy szépen szeressünk, de szabad akaratot adott. Nekem is, de felebarátomnak is.
Jézus tanítása szerint a legnagyobb kegyelem mindig az egyetértés. Szeretné, ha nyitott szeretetközösségekben igazan és őszintén tudnánk valóban meghallgatni, szeretni, elfogadni és megvendégelni a másikat. Ha meg tudnánk bocsátani egymásnak. Ezen van az Ő áldása, de figyelmeztet minket: ennek az alapja a nyitott, változásra képes, őszinte párbeszéd.
Pecze Zsombor