2023. 08. 10.

Párkereséstől a drogfüggőségig – íme a 777 podcastjei

Bevalljuk, annyiféle podcastunk van, hogy néha még mi sem tudjuk követni, épp ezért készítettünk egy összegző cikket, hogy lássátok, melyik most futó podcastunk miről szól, illetve kik készítik. Egy mindegyik műsorunkban közös: igyekszünk a legizgalmasabb témákról, őszintén beszélgetni, és minőségi adásokat készíteni.

  1. Szóval

A legrégebb óta futó podcastünk, amelyben Kállay Kati, Tóth Marci és Martí Zoltán beszélgetnek. A témák széles spektrumon mozognak: párválasztás, összeköltözés, a fiatalok küzdelmei vagy épp a pápalátogatás. A három résztvevő közötti dinamika adja a Szóval podcastek fűszerét: komolyan, alázattal, mégis humorosan beszélik meg az élet nagy kérdéseit. Marci cserkész és kommunikációs vezető, Kati jogászhallgató (és nem mellesleg fiatal feleség), Zolit pedig nem kell bemutatni, hiszen a 777 főszerkesztője, újságírója.

  1. Úton

Az Úton podcastet szerkesztőségünk két női tagja, Fekete Ági és Szilágyi Anna vezetik. Ettől függetlenül nem csak „csajos” témákról van szó, sőt! Beszélgettek már arról, hogyan lehet kijutni Erasmusszal külföldre; hogy mit jelent a felnőttválás; hogy hogyan tudunk jól pihenni; vagy hogy mi a fontos a párkeresésnél. A lányok szívüket-lelküket beleadják az adásokba, és sokszor a mélyebb megéléseikről is mesélnek, hogy ezzel is bátorítsák, inspirálják a hallgatókat.

hirdetés
  1. Szív7

A Szív jezsuita magazin és a 777 közös podcastja, amelyben Bellovics Gábor jezsuita atyával Tóth Marci beszélget. Szóba került már a kiégés és a fiatalság, illetve még sok izgalmas témával készülnek ősztől. Ha kíváncsi vagy egy jezsuita szerzetes őszinte gondolataira a társadalmunkat, a személyes életünket érintő kérdésekben, akkor ez a podcast neked szól!

  1. Rólunk szól

Ebben a podcast rovatban interjúkra, de még inkább őszinte beszélgetésekre számíthattok a legkülönbözőbb témákban, a legkülönbözőbb emberekkel. Egy mindben közös: nem feltétlenül direkt módon, néha csak közvetve, de ezek az adások a hitünkről, az istenkapcsolatunkról szólnak. Arról, ahogy azt a mindennapokban megéljük. Arról, akik vagyunk most, és akik lenni szeretnénk. A Rólunk szól-ban beszélgettünk már teremtésvédelemről, a női lét szépségeiről és kihívásairól, illetve a barátságokról is.

Ennek adásait a Spotify oldalunkon találod. 

  1. Közért

A 777 közéleti podcastje, amelyben Bedekovics Péter református lelkész beszélget Martí Zoltán katolikus újságíróval. A podcast nélkülözi a pártpolitikát, azonban a fontos közéleti kérdéseket nem. A papok és a lelkészek politizálhatnak? Hogyan lehet béke Ukrajnában? Mi a felelősségük a keresztény egyházaknak a háborúban? Kinek higgyünk a fake news áradatban, egyáltalán van-e esélyünk megtudni, hogy mi az igazság? Ehhez hasonló kérdésekről hallhattok beszélgetéseket, amelyeket akár vitaindítónak, akár gondolatébresztőnek tekinthettek.  

  1. Válaszkeresők

A Válaszkeresők a 777 interaktív műsora Kozma-Vízkeleti Dániellel, ahol a hallgatók szabadon, tabuk nélkül kérdezhetnek a pár- és családterapeutától, klinikai szakpszichológustól. A kérdéseket a Vevox felületén lehet feltenni, ahol nemcsak kérdezni, hanem szavazni is lehet a minket legjobban érdeklő kérdésekre. Kozma-Vízkeleti Dániellel sok helyen találkozhattok a médiában, nem véletlenül: könnyed, pörgős, humoros stílusban adja át a legnehezebb, legmélyebb témákat is. Az adások elsősorban a párkapcsolatokról szólnak, de érintjük a hit és a lélektan, az önismeret, az egyedülálló lét vagy a szülőkkel való kapcsolat témáit is. Szerintünk mindenképp hallgass bele!

  1. Veletek vagyok

„Tizenkettő, de pont nem tucattörténet helyreálló életekről. Ebben a sorozatban a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatával együttműködésben tárunk elétek csodaszerű, mégis valós személyes történeteket. Az első adásban Bajcsi Norbert volt a vendégünk, akinek a története drogról, alkoholról, szerencsejátékról, hajléktalanságról és börtönről- azaz a kilátástalanságról szólt. Ugyanakkor megtérésről, új életről, Istennel való találkozásról – azaz újakezdésről is. A második adásban Szinyákovics Béla elképesztő hullámokkal teli történetét ismerhetitek meg: bányász, katona mentős is volt, ám végül fizikai erejét bűncselekményekre használta – egészen a megtéréséig. Még sok lebilincselő történetről hallhattok majd ebben a podcastben.

Adásaink elérhetőek a Spotify, az iTunes és a Google Podcast felületén is. Iratkozzatok fel ránk az általatok kedvelt platformon, hogy ne maradjatok le a legújabb epizódokról! Ha tetszett, akkor pedig hagyjatok értékelést és osszátok meg, hogy mások is könnyen megtalálhassák!

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
777 PODCAST Ajánló
hirdetés