2023. 07. 31.

A budapesti alvilágtól Jézusig – Szinyákovics Béla tanúságtétele

Tizenkettő, de pont nem tucattörténet helyreálló életekről. A Veletek vagyok podcast-sorozatban a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatával együttműködésben tárunk elétek csodaszerű, mégis valós személyes történeteket. A második adásban Szinyákovics Béla elképesztő hullámokkal teli történetét ismerhetitek meg: bányász, katona, mentős is volt, ám végül fizikai erejét bűncselekményekre használta – egészen a megtéréséig. Beszélgetőtársa: Martí Zoltán.

„Amikor egy végtelenségig nyomorúságban lévő ember szívében találkozol Jézussal, hihetetlen csoda. Én látom a jézusi tanítást az életemben: a béna jár, a vak lát. Mindezek a szemem előtt zajlanak, pusztán az ige által” – mondta Szinyákovics Béla a Veletek vagyok podcast vendége. Istennel egy hajléktalan-alapítványon keresztül találkozott, amelyben jelenleg utcai, szociális segítőként dolgozik. De ugorjunk vissza a kezdetekhez!

Egy bányásztelepülésen, Komlón született, 1978-ban. „Ez egy szocialista mintára megépített bányász kolónia, ahol a fiatal bányász férfiak maguknak feleséget fogva családot alapítanak, és egész jó megélhetést biztosít számukra a bánya. Oda születtem első gyermekként a családban, erdő közepe, sok játék és hasonlók” – fogalmazott Komlóról. „Ami elsőre a bányászatról eszembe jut, az a becsület. Ez ott működött is, Isten közöttünk volt. Szerintem a szíve mélyén mindenki hittel rendelkezett. Ugyanakkor az erőszak azért átszőtte a mindennapokat, túl sok tesztoszteron volt a levegőben, de valójában a bányászok nagyon szerették egymást” – tette hozzá.

A szüleiről nagyon tömören ezt mondta: alkoholista apa, szerető anya. „Gyermekként sértettséggel, haraggal voltam tele apám irányába, ami nem jézusi gondolkodás, de valójában én őt szerettem. Édesanyám meg nagyon szerette őt, sosem ivott. Ő egy olyan édesanya volt, aki mindenáron egyben tartotta a családot, édesapám meg mindenáron szét akarta ezt zúzni.

hirdetés

Vádoltam anyámat, hogy miért tűrjük ezt, hogy apám őt bántalmazza, hogy engem bántalmazzon,

hogy egzisztenciálisan ellehetetlenítsen minket” – mesélte Szinyákovics Béla. Több száz alkalommal volt olyan, hogy amikor ment haza az iskolából gyomoridege volt, és folyamatosan menekült otthonról. „Amikor lenyomtam a kilincset és beléptem a lakásba, akkor minden érzékszervem hiperaktív üzemmódba kapcsolt, hogy az első blikkre fel tudjam mérni az aznapi mennybeli vagy pokolbeli helyzetet” – számolt be a gyerekkori érzéseiről. „Ő azóta szabadult az alkoholizmusból, de a mai napig nem hozzuk ezt föl, szőnyeg alá söpörjük, hogy miket tett velünk. Mint ahogy a parancsolat is mondja: tiszteld apádat és anyádat. Én ezt végtelenségig érzem, és erőt is kapok a Szentlélek által erre, úgyhogy semmiféle tüske nincs bennem, nem haragszom már rá egyáltalán. Jézus érte is meghalt, úgyhogy nincs jogom ítélkezni felette.”

Szinyákovics egy olyan esetet is említett, amikor az édesanyja mellkasonszúrta az édesapját. „Pont éjszakai műszakból mentem haza délelőtt 11 órakor, akkor már volt egy kis húgom. Mikor hazaértem, lefeküdtem aludni a kisszobába, a húgom oviban volt, apám hazajött munkásruhában, hullarészegen, úgy, hogy közben mindenhol adósságot csinált nekünk. Aztán jött a szokásos dulakodás a szüleim között, én már teljesen immunis voltam erre, úgyhogy nyugalomban tudtam aludni. Aztán egyszer csak felkeltett édesanyám, hogy Bélus nagyon nagy baj van. Láttam az arcán is. Miután berohant, átmentem a szobába, ott feküdt apám, a mellkasából két helyen bugyogott a vér. Az adósságok miatt akkor már a telefonunkat kikapcsolták, gyorsan átküldtem anyámat a szomszédba, hogy hívjon mentőt.” Ezután bement a rendőrségre,  – ahogy ő fogalmazott – el akarta vinni a balhét az édesanyja helyett, de családtagként már nem tehetett tanúvallomást. „Az édesanyám, aki sosem állt szemben a törvénnyel, oda volt láncolva a radiátorhoz, édesapám pedig az intenzíven feküdt. Elég kemény helyzet volt, de aztán mindenki megbocsátott.” Miután az apja túlélte a késszúrásokat és hazament az intenzív osztályról, minden ugyanúgy folytatódott, mint addig: már aznap újra inni kezdett. „Ezek ellenére sosem akarták elhagyni egymást, nagy szeretet volt köztük. Édesanyám már elhunyt nyolc éve, de apám írt egy könyvet, amit neki ajánlott, és édesanyám gyönyörűen el lett temetve, édesapám példaértékűen gondozza a sírt, az emlékét. Abban az időben, amikor megvert minket, másfajta apa volt, mint most” – hangsúlyozta.

„Először Istennel akkor találkoztam, bár még csak tudat alatt, amikor azon gondolkodtam, hogy lehet egy ilyen nyomorúságos viselkedést, mint ami az apámé volt, szeretettel hálálni? Biztos, hogy a jézusi Szentlélek volt édesanyámban, és feltétel nélküli szeretet. Ott először álltam meg, hogy hoppá, most ez hogy is van? Aztán hamar el is engedtem a kérdést, mert nem találtam rá magyarázatot, és csak akkor jött elő ez bennem újra, amikor Jézus tanításait olvastam a Bibliában. Akkor jöttem rá, hogy engem édesanyám megtanított a feltétel nélküli szeretetre.”

Fotó: 777

„Számomra úgy tűnik, hogy nagyon sok minden van, ami a szőnyeg alá van söpörve az életedben. Mennyire nehéz erről neked beszélni?” – tette fel a kérdést Martí Zoltán. „Nem érzem annyira nehéznek, főleg így, hogy nagyon komoly lelki támaszom van az Úrban, a legnagyobb, így most már nem terhel meg. De akkor, abban az időben nem volt megoldó kulcsom. Nem ismertem Istent, Jézust, a Szentlélekről sosem hallottam, Bibliát sem láttam. Abban a szocialista időben a Bibliát, a hitet századrendű dolognak tartották.

Azóta már megkeresztelkedtem, hála az Úrnak, és erről tanúbizonyságot is tettem a rózsatéri református templomban”

– fejtette ki.

De mi volt, amíg nem ismerte Istent? Szinyákovics Béla szerint „ha még nem ismered Istent, hanem csak te vagy, akkor neked kell megoldani a problémáidat. Hogyha nincs mögötted család és kaptál egy spártai nevelést, akkor az erőszakba menekülsz, elnyomod azokat, akik neked fájdalmat okoznak.” Tehát ő más embereken vezette le már fiatalként, aztán felnőttként is a benne felgyülemlett feszültséget.

„Én provokáltam ki a legtöbb esetben a verekedést, 80 százalékban biztosan, hogy nekem ott egy újabb bizonyítási lehetőség legyen. Meg akartam felelni. Otthon nem kaptam meg a dicséretet, ezért máshol kerestem” – vallotta be.

„Én nagyon hálás vagyok ezért a tűzben való edzettségért. Nagyon sok talentumot szereztem ezáltal, nagyon sokat kaptam az Úrtól, ahogy már az elején megedzette a lelkemet azáltal, hogy láttam a világ nyomorúságát. Én nem csak hallottam, olvastam róla, hanem átéltem teljesen, minden sejtem ismeri az erőszakot, az igazságérzetet, a becsületet, a büszkeséget.”

„Már gyerekként loptam, aztán eladtam a dohányt a többi fiatalnak, tizenévesen már kialakult ügyfélköröm volt – így védelmet is nyertem, ők lekötelezettek lettek számomra” – mondta. „Bűnhöz mindig akkor fordultam, amikor a lelkem meg nem értett volt. Egy idő után már mindenki tudta, hogy jobb, ha nem is szól, ha az ő kárára történt valami, és emiatt kellemesen éreztem magam abban a helyzetben – nagyon beteg, de ez az igazság.

A másokon való uralkodás – akár lelki, akár fizikiai terrorral – egyfajta hatalom, olyan érzés, mintha istenek lennénk.”

Ezután jött Béla életében a katonaság. „Itt már nagyban megy a játék. Itt már nem megverni tanulod a másikat, hanem megölni. Ez az uralkodásnak egy még mocskosabb szintje. A katona azért katona, hogy megölje a másik katonát. Ott nyilvánvalóan szemtől szemben megmondják, hogyha gyorsabb vagy, jobban lősz, ügyesebb vagy, akkor te ölöd meg a másikat. Kézenfekvő, hogy egy spártai gyermekkor után egy ilyenfajta fiatal felnőttkor jött” – osztotta meg. „Nagyon szerettem katona lenni. A parancsnokaim méltányolták ezt, szerintem ők szerették volna, hogyha lövészárokban én vagyok mellettük. Nem féltem soha, sem fizikai fájdalomtól, sem mástól. A sorkatonaságomat a Petőfi laktanyában töltöttem, ami elithelynek számít. Volt egy-két év, amikor megpihentem, de aztán hívtak a Parancsnokságról. Fölvettem a telefont, engem keresett a főhadnagy, hogy holnap reggel 6-ra be tudok-e fáradni. Bementem, felajánlottak egy kísérleti elit szerződéses egységbe egy helyet. Természetesen elfogadtam, rögtön már haza se mentem, és nagyon jó volt. Minden nap azzal foglalkoztam, hogy még több túlélő technikát sajátítsak el, a testemet jobban edzzem.”

Aztán bezárt a laktanya, és engem elkezdett érdekelni az egészségügy. Akkor hajléktalan voltam, bementem a Vöröskereszthez. „Elkezdtem magamat rendkívül kellemetlenül érezni a viselkedésem miatt. Kezdtem érezni, hogy ez nem tisztességes, hogy nem építek, hanem romboló vagyok. Akkor az Úr megint belépett az életembe. Sétáltam egy kórház előtt fütyürészve az egyik reggel, és hirtelen rájöttem, hogy itt a helyem. Egy kórházban mindig kell segítség. Megkérdeztem, hogy van-e munkalehetőség. Látták, hogy 100 kilós katona voltam, több évig bányász, tehát bírtam a terhelést – fel is vettek. Elkezdődött egyfajta élet az egészségügyben, és egyébként a mai napig egészségügyisnek tartom magam” – mesélte. „Ez valami varázslat.

Ott töményen elkezdett jönni a Szentlélek, Isten, Jézus, csak nem a Bibliával, nem prédikátorokkal, hanem érzésekkel, hogy milyen jó emberi életeket megmenteni.

Azt éreztem, hogy nekem ez kell, én az embertársaimnak jót akarok tenni. Akkor már kezdtem felfogni, hogy azoknál a bűnöknél, amiket elkövettem, nem adtam az embereknek, hanem elvettem tőlük.” Szinyákovics Béla tehát megpróbálta az egészségügyben kompenzálni a sötét múltját, mindent beleadott a tanulásba és a segítségnyújtásba. „ Az, hogy hogy megdicsérnek, és az, hogy jót tehetek, az nem csak róluk szólt, hanem rólam is. Nekem az a megnyugvás a szívemben, az a fajta megelégedettség, hogy másnak örömet tudtam szerezni, önzőséget is magában hordoz. Azért ne felejtsük el, hogy a fő ellenségünk, a sátán, azt akarja elhitetni velünk – bármilyen úton – hogy mi is egyfajta isteni szerepben tetszeleghetünk.

Fotó: Dreamstime.com

„Van párhuzam abban, amikor másokat leuraltál, és Istennek érezted magadat, és abban, másoknak segítesz, és ugyanazt a hatalmat érzed?” – vetette fel a kérdést Martí Zoltán. Szinyákovics Béla szerint a valóban kettő ugyanolyan érzést ad. Közel húsz évig volt az egészségügyben, 2019-ig.

„Amikor Isten szolgálatát kezdtem el végezni, kaptam egy olyan társat, aki rendkívüli módon szeretett és én is megszerettem őt. Ő a 16 éves fiam édesanyja.  Igyekeztünk jó szülők lenni, de aztán az élet elkezdett szép lassan felőrölni. Ő is egészségügyi pályán volt, a pénztelenség, a rengeteg munka nyomasztott minket. Aztán a feleségem elhagyott engem és a fiamat, és megroppantam. A házi gyerekorvos, a védőnő, az iskola, a jegyző, többször megjelent nálam, hogy egy férfi hogy nevelhet egy gyereket egyedül? Számomra ez akkor nagyon megalázó helyzet volt. Ráadásul mentősként nagyon nehéz volt gyereket is nevelni, vinni és hozni őt. Hát hogy lehet kikapcsolódni este, amikor ki kell venni a mosást, átnézni a házi feladatot, pénzed nincsen, másnap mész dolgozni, és belegondolsz, hogy megint benne vagy olyan gödörben, amiből nem tud kihúzni senki. Akkor van egy „jó barát”, az ital, az egy korty után segít. Először csak minden héten, aztán minden nap, aztán naponta többször is, aztán nem jársz dolgozni. Aztán az anyja odajött és magához vette a gyerekünket újra, az ezutáni időszak maga volt a pokol” – mesélt élete újabb mélypontjáról Béla.

A megtéréséről így mesélt: „Amikor igazán felismertem, hogy miket tettem vagy hogy nem bírok elkezdeni egy napot alkohol nélkül, akkor Jézusnak kinyitottam az ajtót, és Ő bejött. Amikor az Úr azzal szembesített, hogy bármi le tud győzni, még egy deci alkohol is, akkor be kellett látnom, hogy van egy magasabb rendű erő a világban és az nem én vagyok, hiába hittem ezt korábban.

Egyik pillanatról a másikra Jézus megajándékozott az alázattal, ami bennem nem volt meg soha.

Rájöttem, hogy nem láttam, hogy vak voltam. Ha tényleg őszintén odafordulok Istenhez és tényleg átadom az életemet, akkor Ő odaadja magát és a kegyelmét. Már nem nyom össze a bűn. A mai napig imádkozom szüntelenül.”

Az adásban Szinyákovics beszélt még a hajléktalanságról és annak egyoldalú megítéléséről, a bűnözéssel való kapcsolatának megváltozásáról, arról, hogyan tért meg az agresszivitásból, valamint az Istennel való kapcsolatának mélyüléséről is. Hallgasd meg

Borítókép - Fotó: 777
777 PODCAST Veletek vagyok
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Szilágyi József 2023. 08. 01. 13:36

    Kertész Imre író, Nobel-díjas:
    „A rosszra mindig van ésszerű magyarázat, meglehet, hogy a sátán maga… Levezethető valamilyen érdekből, haszonvágyból, tunyaságból, hatalom- és kéjvágyból, gyávaságból, ilyen vagy olyan ösztönkielégítésből, ha másból nem, hát végső soron valamilyen őrületből, szadizmusból, mit tudom én, melyik perverzitásból a sok közül, és talán mindegyikből egyszerre,
    viszont… ami valóban irracionális, és amire tényleg nincs magyarázat, az nem a rossz, ellenkezőleg: a jó.
    Éppen ezért engem már rég nem a vezérek, kancellárok és egyéb címzetes uzurpátorok érdekelnek, akármilyen érdekességet tudtok is elmondani a lelki világukról, nem, a diktátorok élete helyett
    engem már réges-rég kizárólag a szentek élete érdekel, mert én ezt találom érdekesnek és felfoghatatlannak, én erre nem találok pusztán ésszerű magyarázatot…”

  • Válasz Szilágyi József 2023. 08. 02. 05:04

    Példabeszédek 27:21 (egysz.ford. nyomán)
    „Az ezüstöt az olvasztótégely, az aranyat a kemence,
    az ember jellemét pedig az teszi próbára,
    ha (meg)dicsérik.”