Antal-Ferencz Ildikó már tavaly nyáron, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCsSz) éves vezetőképző (VK) táborában, Fillmore-ban (ami New York állam északi részén található) találkozott Katával, aki meggyőzte arról, hogy jövőre (vagyis idén) küldje el 10 éves kislányát a szövetség Magyar Iskolatáborába. Bár azóta kiderült, hogy a tábor elsősorban olyan Amerikában született magyar gyerekeknek szól, akik közelében nincs hétvégi magyar iskola. Ildikó kislánya nem tartozik ebbe a körbe, de a meghívást annyira komolyan vette, hogy nem lehetett lebeszélni róla. Édesanyja sajtómunkásként meglátogatta a tábort egy napra, hogy elbeszélgessen Katával, a tábor igazgatójával. Antal-Ferencz Ildikó helyszíni interjúja.
Mikor és hogyan kerültél Amerikába?
Budapesten születtem és 35 éves koromig ott éltem. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) végeztem magyar szakon, és 11 évig tanítottam a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat. Férjem fizikus, a ’90-es évek elején a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) dolgozott, de még úgy sem volt elég lehetősége, hogy azt csinálja, amit szeretne, azt kutassa, amihez ért, úgyhogy kapott egy ösztöndíjat ’93-ban és fölkerekedtünk a két lányunkkal együtt – a kicsi kettő, a nagyobbik nem egészen öt éves volt akkor – és eljöttünk Houstonba, a Rice Egyetemre egy évre, ahol Csabának posztgraduális állása volt. Az ösztöndíj lejártával visszamentünk Budapestre. A nagyobbik lányom akkor kezdte az első osztályt, és végig is járta, de közben a férjemet visszahívták az USA-ba. Ő már az év februárban kijött, és július elején mi is követtük. Ez ’95-ben volt, tehát közel harminc éve, hihetetlen…
hirdetésTe magyartanárként mihez kezdtél itt a tengerentúlon?
Az első évben nem dolgoztam a lányok miatt, de bejártam az egyetemre, angol irodalom órákra. A lányokat elküldtük óvodába, mert akkor még úgy tudtuk, hogy csak egy újabb évet leszünk itt, és ki akartuk használni, hogy megtanuljanak angolul. Ez meg is történt, a nagyobbik nem is felejtett sokat, mert amíg otthon voltunk, egy kifejezetten ilyen gyerekeknek szánt szombati nyelviskolába járattam. Amikor visszajöttünk Amerikába, az első iskolai napon fölállt és bemutatkozott angolul: elmondta, ki ő és honnét jött. Nagyon büszke voltam rá. A kicsi természetesen mindent elfelejtett, újra kellett kezdenie a nyelvtanulást, de nem baj, a gyerekeknek ez nagyon gyorsan megy. Houstonban két évet éltünk, és utána San Diegóba költöztünk, ott próbáltam valamilyen állást is találni, végül egy nyelviskolában sikerült elhelyezkednem: angolt tanítottam külföldi diákoknak, nagyon élveztem.
Fotó: Kata férjével
De aztán onnan is továbbköltöztetek San Franciscóba, ahol először hétvégi magyar iskola tanár, majd iskolaigazgató lettél. Hogyan történt mindez?
San Diegóban kialakult egy magyar baráti körünk, de ott mindig is nagyon nagy volt a mozgás, az emberek jönnek-mennek, csak néhány évig laknak ott. Mi is így jártunk, 2001-ben átmentünk Észak-Kaliforniába, a férjem munkája miatt. Állása a Kaliforniai Egyetem keretein belül maradt, de egy állami kutatóintézetbe került, amit a Berkeley Egyetem tart fönn, és azóta is ott dolgozik. Úgyhogy most már huszonkét éve élünk San Franciscóban. A gyerekek nagyon bánatosak voltak, mert nagyon szerették San Diegót, de minden megváltozott, amikor elvittük őket cserkészetre.
Az ottani csapatnál egy időben, egy helyen van a magyar iskola és utána cserkészet. Amikor beültünk a hétvégi magyar iskola első szülői értekezletére, kb. tíz percen belül elhangzott, hogy hiányzik egy tanár… A tizenötödik percben pedig már én voltam annak az osztálynak a tanára. Ez 2001. szeptember 9-én, vasárnap történt – pontosan emlékszem, két nappal a terrortámadások előtt volt. Utána mentünk át az öbölhídon, és egymásra néztünk a férjemmel: tényleg ezt akarjuk kéthetente? A válaszunk igen volt; tudtuk, hogy ezt akarjuk és nagyon nagy örömünkre a lányaink is akarták, akik addigra már elkezdtek angolul beszélni egymás között, otthon is, ahogy ez gyakran előfordul. Első naptól kezdve nagy-nagy szeretettel fogadták őket a cserkészek, és az akkor már 13 éves nagylányom örömmel újságolta, hogy itt végre olyan gyerekek vannak, mint ők: keresik a szavakat, de azért értenek és beszélnek magyarul – azonnal megtalálták a helyüket. Én mindenhol nagyon szívesen tanítok, azóta is ott dolgozom minden második vasárnap. Jó ideje a legidősebb korosztállyal foglalkozom, felkészítem őket a KMCsSz magyarságismereti vizsgáira.
Amikor az előző igazgató tíz év után úgy döntött, hogy 2011-ben átadja ezt a szerepet, akkor fölkért, és én örömmel vállaltam. Sok mindent átalakítottunk, például kimondtuk, hogy két évre szól az igazgató kinevezése, azóta tehát már elég sokszor újra elvállaltam. Úgy gondolom, hogy még szívesen csinálom egy-két évig, aztán én is átadom. De közben a tanítást sem hagytam abba, mindkettőt szolgálatnak tekintem. Nálunk az iskola tényleg egybeforrott a cserkészcsapattal, önkéntes cserkészszülők tanítanak. Szerencsénk van, mert sokan jönnek frissen Magyarországról, és a tanáraink nagy része szakképzett pedagógus. Igazgatóként igyekszem az ő munkájukat megkönnyíteni, nagyon-nagyon szívesen végzem ezt a feladatot.
Úgy hallottam, előfordulnak feszültségek a régen itt élő és a frissen érkezett tanítók között. Nálatok is előfordul ez a helyzet?
A konfliktus forrása az lehet, hogy az otthonról nemrég érkezett pedagógusok a magyarországi tananyagot akarják használni itt is. Ehhez tudni kell, hogy a hétvégi iskola nagyon más, mint egy otthoni, mindennapos iskola, emiatt a tananyag sem lehet ugyanolyan. De az az igazság, hogy mi is otthoni tankönyveket használunk, igaz, megszűrve, kiválasztva azt, amit megfelelőnek gondolunk. Szerencsések vagyunk, mert sok a frissen érkezett családunk, így a gyerekeink nagy része elég jól tud magyarul. Ha nem is tudnak mind írni-olvasni, erre általában mi tanítjuk meg őket, de elég jól értenek és beszélnek magyarul. És mi szigorúak vagyunk: aki nem ért magyarul, nem vesszük fel, mert egyébként nem tudnánk magyar iskolaként működni. És ugyanez van a cserkészeten: ha egy gyereknek el kell mondani angolul is, mit csináljon, az kárára van a többinek. De azzal egyetértek, hogy tisztelettel kell megközelíteni a gyerekeket, igényeiket és lehetőségeiket is figyelembe kell venni és nem lehet ugyanazt a tudást elvárni, mint otthon.
A másik kényes kérdés általában a tanári kar stabilitása. Említetted a nagy jövés-menést…
A mostani önkéntes tanári karban többen vannak olyanok, akiknek a gyerekeik már felnőttek, de nem távoztak el a cserkészetből, hanem aktív cserkészvezetők. És az megint nagyon jó dolog; én is csináltam a lányaimmal: ők rajvezetők voltak, én meg tanár. Tehát ilyen is van, de általában az szokott történni, hogy amikor a gyerekek felnőnek és abbahagyják a cserkészetet, akkor szüleik is abbahagyják a tanítást, tehát van forgás. Nem azt mondom, hogy sorba állnak, de szerencsére meg tudjuk oldani.
Összesen hány gyerek jár hozzátok? Mikor és hogyan működik az iskola?
A pandémia előtt 75-en voltunk az iskolában. Van egy óvodánk, négytől hat éves korig, és hét iskolai osztály. 14 éves korig járnak iskolába, és a végén két év alatt felkészülnek a KMCsSz magyarságismereti vizsgájára – azért kettő év, mert csak kéthetente találkozunk és csak két tanóránk van. Nálunk először magyar misére megy a közösség, ezért van minden foglalkozás vasárnap. Ez egy régi hagyomány. Közel 60 éve létezik ez a magyar iskola, és a magyar diákokból alapították a cserkészcsapatot. De nemcsak a cserkészettel, hanem a templomokkal is szoros a kapcsolatunk. Nem mindenki katolikus, de nagyobb részük a katolikus misén vesz részt, 11-kor. Kisebbik részük a református templomba megy, és utána át tudnak jönni: a magyar iskolát fél egykor kezdjük és fél háromig tart. Akkor uzsonnaszünet, és háromtól hatig cserkészfoglalkozás. A szülőknek is kihívás, mert vasárnap este lesz, mire mindenki hazaér, de egy nap alatt megvan.
Fotó: Iskolatábor
Ez a menetrend és szervezeti együttműködés ideálisnak tűnik, máshol mégsem így működik.
Nem mi találtuk ki, mi csak megörököltük és azért maradt így sok évtizede, mert bevált. Amióta én ott vagyok, kimondtuk – nem igénylem magamnak a dicsőséget, csak én is benne voltam –: aki magyar iskolába akar járni, annak cserkésznek kell lennie, és aki cserkész, annak magyar iskolába kell járnia. A szülők általában a magyar iskola miatt hozzák el a gyerekeket, a gyerekek pedig a cserkészet miatt akarnak maradni. Nagyon jól működik, mert tanítás után a gyerekek játszva gyakorolják tovább a magyar nyelvet, cserkésztudással kiegészítve.
A misékre hányan járnak ebből a közösségből?
A gyerekek kb. fele jár a két templomba. Nagyon szerencsés a helyzetünk, csodálatos helyszínünk van: egy bencés iskola, gyönyörű környezetben. Hallottál-e esetleg a Woodside Priory-ról? A kis falut úgy hívják: Portola Valley, és az az érdekessége, hogy az ’50-es években Pannonhalmáról elmenekült papok alapították, és magyar kézben volt évtizedeken át. Aztán eladták, és most egy bencés magángimnázium. Ott kapott helyet a katolikus misszió is, a cserkészet annak égisze alatt működik. Jelképes összeget fizetünk az iskolának, és hosszú távra szól a megállapodásunk. Ezért is mondtam többször, hogy nagyon szerencsések vagyunk.
Meggyőztél. Már csak érdekelne: e sok szerencsés körülmény miatt mondod, hogy nagyon szívesen csinálod, vagy van más motivációd is? Mivel foglalkozol hétközben? És a családod?
Éppen ezt akartam megemlíteni, mert nyilván ezzel is összefügg. Észak-Kaliforniában fejlesztő pedagógus lettem egy amerikai iskolában. Tehát hétközben is tanítok, és azt is nagyon szeretem, de az, hogy magyart taníthatok, az mindennel fölér. A férjem kutat továbbra is, ő is nagyon szereti a munkáját. Mindig mondja: ő azon szerencsés emberek közé tartozik, akik azt csinálhatják munkaidőben, amit igazán szeretnek és még fizetnek is érte nekik. És hát itt sokkal több lehetősége van, mint otthon: nagyon rangos csoportban dolgozik a lézerfizika területén.
A lányok felnőttek, mind a ketten cserkész segédtisztek, de most egyikük sem cserkészkedik, mind a kettő édesanya, már három unokám van. Kisebbik lányomnak van két fia: az egyik négyéves volt májusban, a másik kétéves lesz augusztusban; a nagyobbik lányomnak most született egy kislánya, aki nemrég volt nyolc hetes. Mivel iskolában tanítok, június elejéig nem tudtam őket meglátogatni, de utána rögtön fölültem a repülőre. Chicago mellett lakik, oda ment férjhez, New Brunswick-i magyar cserkészhez. Anna lányom fejlesztő pedagógus, a férje mérnök. Most láttam először az unokámat, de a tábor után megyek hozzájuk újra, s utána jövök vissza ide Fillmore-ba, a VK táborra. Kisebbik lányom a közelünkben él. Neki amerikai férje van, de szerencsére ő nagyon támogatja, hogy a fiúk magyarul tanuljanak. Csilla csak magyarul beszél hozzájuk és nagyon sokat vagyunk velük mi, nagyszülők is. Így is eltelt három és fél év, mire megszólalt magyarul. Azóta szépen beszél, és szeptembertől mehet a magyar óvodába.
A szülők nevében is köszönöm neked az említett táborokat. Beszélgetésünk helyszínén, a KMCsSz kéthetes Magyar Iskolatáborának szintén igazgatója vagy. Mikor és hogy lettél az?
Az első tábort 1967-ben hozta létre a KMCsSz, és hosszú időn keresztül három hétig tartott; majd a 2000-es évek elejétől kéthetes lett. 2010 körül Szentkirályi Endre és Pigniczky Eszti tovább akarta adni a tábor vezetését, és megtaláltak engem. Én akkor már évek óta nyelvgyakorlatokat vezettem cserkésztisztként a VK táborokban, és szívesen jöttem el megtapasztalni az iskolatábort is. Nem tanárként hívtak, csak körülnézni, de a végén megkérdezték: mi lenne, ha én lennék az igazgató?…
Ezek szerint ez még gyorsabban ment, mint a hétvégi magyar iskolás „karriered”?
Ó, én ettől először megrémültem, mert ők házaspárként vezették a tábort: egyikük volt az iskolaigazgató, a másik a táborparancsnok. Ezért azt válaszoltam, hogy a két feladatot nem merem vállalni egyedül, különösen úgy, hogy én Kaliforniából iderepülök egy vagy két bőrönddel, miközben egy ilyen táborhoz rengeteg eszköz kell – ha körülnéztél, te is láthattad. Ezért 2010-ben Eszti maradt a parancsnok, és én voltam az igazgató. Szilágyi Noémi pedig már az ötödik parancsnok, akivel együtt dolgozom. Az én dolgom, többek között, tanárokat toborozni.
Fotó: Szilágyi Noémivel
Kik a mostani tanárok? Idén nagyon sok a fiatal, de ez általában nem így szokott lenni.
A napi hat iskolai órát hat tanár és négy segítő tartja, akik az USA több államából érkeztek Floridától Ohióig, de még Magyarországról, Erdélyből és Kárpátaljáról is. Korukat tekintve vannak húszas éveikben járó diákok; anyuka, aki gyermekét hozta el, és van hetven év fölötti veterán tanár is. Mindannyiunkat összeköt a gyerekek iránti szeretet. Valóban idén csak ketten vagyunk, akik rendszeresen jövünk évek óta. Remélem, az újak közül is lesz, aki visszatér majd.
Ha a tanárok egyben cserkészvezetők is, az nagyon jó, mert akkor tudják, milyennek kell lennie egy ilyen tábornak. A cserkésztáborok mintájára szervezzük ezt is – annak ellenére, hogy nem csak cserkészeket várunk, és ezért például nem kell hozni egyenruhát sem. Csak a napostiszt, a táborparancsnok és helyettese, valamint az igazgató szokott nyakkendőt hordani.
Említetted, hogy nem csak cserkészeknek szól. Viszont vannak őrsök, zászlófelvonás, jelentés, ima, stb. A szellemisége is teljesen hasonlónak tűnik…
Igen, és a napi beosztás is sok mindenben hasonló, viszont annyiban más, hogy itt a délelőtt folyamán tényleg tanulás zajlik: kilenctől délután egyig osztályokban – nem épületekben, hanem a szabadban, de fedett helyen, például az ún. csűr alatt van egy osztály, az étkezőben, vagy épp egy teraszon – ülnek és tanulnak. Egyébként napközben őrsökben töltik az időt, de az osztályok és az őrsök beosztása nem ugyanaz. Az őrsökbe kor, az osztályokba nyelvi tudás szerint osztjuk be őket: amikor beérkeznek, játékosan felmérjük őket; akkor derül ki, hány tanár és gyerek van, hány osztályt tudunk indítani. Idén öt osztályunk van, amiből négyben az alap tananyagot tanulják, az ötödik pedig egy intenzív tanfolyam a magyarságismereti tananyag elsajátítására, merthogy itt a tábor utolsó napjaiban vizsgát is tehetnek a gyerekek.
Nagyon intenzív lehet, hiszen máshol egy, nálatok San Franciscóban pedig két év alatt tanulják meg azt a magyarságismereti tananyagot…
Valóban nagyon intenzív, és általában olyan cserkészeknek javasoljuk, akiknek nincs magyar iskola a környéken. Miért menjenek keresztül egy ilyenen azok, akiknek nincs szükségük a vizsgára? Most mégis van egy olyan diákunk, aki nem cserkész, de ki akarja magát próbálni. Tétje nincs, viszont nagyon sok mindent megtanulhat, mert ezek a legalapvetőbb dolgok, amit mondjuk Magyarországon egy 14 évesnek tudnia kell földrajzból, történelemből, nyelvtanból, irodalomból. Utóbbiban csak 14 vers van, ez nyilván nem íveli át az egész irodalmi anyagot, de valamit meg tudunk mutatni belőle. A többi osztály számára is van alaptananyagunk, amelyek címszavakban a magyar történelem eseményei és Magyarország földrajza, egy kis nyelvtan és irodalom. De hogy ezzel mit kezdünk, az mindig azon múlik, milyenek a gyerekek. A legjobb és legszerencsésebb helyzet az, amikor tapasztalt tanárok jönnek, mert nekik van egy elképzelésük, amin tudnak változtatni, ha szükséges.
A délelőtt tehát a tanulásról szól. A délután viszont tulajdonképpen cserkészprogram, ugye?
Szakköröknek nevezzük őket. Háromféle program folyik egyszerre: általában van néptánctanítás, sport és kézművesség. Ezen kívül még lehet egy közös játék, amelyben mindenki részt vesz. A tinédzser őrsvezetők egész nap a gyerekekkel vannak, gondoskodnak a gyerekekről, a fiatal felnőtt vezetők, az ún. programtörzs pedig vezetik a szakköröket. Noémi kigondolja a vázát, de a részleteket kiadja, hogy ők állítsák össze a programot. A táborparancsnok gondoskodik az eszközökről is. Idén nagyon szerencsésen alakult, mert Floridában márciusban volt a diaszpóra tábor, ahova rengeteg kelléket elkészítettek, és azokat óriási nagy autókkal Floridából elhozták ide. A törzsben van három Kárpát-medencei cserkészvezető is, akik az egész nyarat az USA-ban töltik és végigjárják az összes tábort.
Mátéval, Misivel és Lillával találkoztak már a gyerekeim is a júniusi körzeti cserkésztáborban és mi is megismertük őket egy passaic-i templomi ebéden. Mi történik a szakkörök után?
Hattól hétig van egy ismétlőóra, amikor a gyerekek újra az osztályokba mennek, és a tanárok játékos formában visszakérdezik és elmélyítik azt, amit délelőtt tanultak. A gyerekek nem túl lelkesek ettől, de igazából olyan gyorsan eltelik a 45 perc, hogy észre sem veszik. Ez is elég jól bevált. Este pedig kétféle program lehet: tábortűz vagy táncház. Mind a kettőt nagyon szeretik. A takarodó után a tanárok esti mesét olvasnak a hálókban, amit általában a kiemelt témakörhöz illesztenek, ez most a lovagkor. Tavaly a népmesék voltak, előtte a hungarikumok. Volt már Toldi is, vagy Kincskereső kisködmön, János vitéz, tehát akár egy-egy mű is lehet, amit a legkisebb gyerekektől eltekintve mindenki végigolvas. Tegnap én voltam a nagylányoknál; olvasás közben hallottam, ahogy egyre kevésbé mocorognak, és a végén teljes csönd lett. Nagyon jó érzés volt.
Fotó: Kata osztályával
Ha már ennyi szó esett a cserkészetről, említsük meg azt is: vannak további tisztségeid is, igaz?
2015 óta tanügyi vezetőtiszt vagyok. Én fogom össze a magyarságismereti vizsgákat: megírom őket, begyűjtöm az eredményeket, kimutatást vezetek róla és elküldöm a VK táborokba, hogy a jelöltek valóban vizsgáztak-e. Emellett intézőbizottsági tag is vagyok. A III. cserkészkerület az USA területét fedi le, és ezen belül három nagy körzet van. Fontos, hogy minden körzetet képviseljen valaki a vezetőségben, így én képviselem a Nyugati körzetet, azaz Kaliforniát, valamint a Seattle-i és portlandi csapatokat.
Visszatérve a táborra: nemcsak tanárokat nehéz találni, gyerekeket is, idén nem is telt be…
Hosszú éveken át túljelentkezés volt. Előfordult, hogy 65 gyerek vett részt, pedig mindig azt mondtuk, hogy 50 főnél lezárjuk a jelentkezést, de sose volt szívünk megtenni. Most két évvel vagyunk a világjárvány után és 42 résztvevőnk van. Eddig minden évben megtartottuk a tábort, kivéve a 2020-as járványos évet. 2021-ben már újraindítottuk, kis létszámmal és csak azért, nehogy megszakadjon ez a 50 éves hagyomány, amely során a gyerekek a magyar nyelv szempontjából nagyon sokat fejlődnek. Az idei létszámból szerintem még nem kell hosszú távú következtetéseket levonni.
Aki nem cserkész, itt legalább „beleszagol” ebbe az életformába. Aki nem jár magyar iskolába, itt legalább kap egy „tömény dózist” belőle. És közben ismerkednek egymással, tehát ez egy magyar közösségépítő lehetőség is. Hogy látod, a gyerekek nyelvtudása mennyit fejlődik? Angol szavakat is hallottam, ahogy a cserkészeten és a hétvégi magyar iskolákban is szoktam…
Egymás között próbálkoznak angolul beszélni, de mi nagyon ellene vagyunk, muszáj rájuk szólni. Voltak évek, amikor üveggolyókkal jutalmaztuk, ha meghallottunk, hogy egymás között magyarul beszélnek, meg a jó cselekedetekért adtuk. Volt olyan év is, amikor malomtáblát készítettek, de malmozni csak akkor tudtak, ha begyűjtötték a szükséges számú korongokat. Micsoda nagy dolog, ha egy csapat már elkezdhetett játszani, mert elég korongjuk volt! Tehát pozitív visszajelzéssel is próbáljuk őket serkenteni a magyar nyelv használatára, de már önmagában az, hogy egész nap hallják és rá vannak kényszerítve, hogy legalább az órákon meg a délutáni foglalkozáson, no meg a tábortűznél magyarul beszéljenek, már az is rengeteg gyakorlást és fejlődést jelent. Tehát az iskolatábor mindenképpen működik. A szülők minden évben meglepődnek rajta, hogy a gyerekek jobban, szebben és többet beszélnek magyarul utána.
Az iskolatábor tehát működik. Hosszú távon is van jövője?
Én nagyon hiszek benne. Még sok éven át szeretnénk lehetőséget adni a gyerekeknek a játékos tanulásra itt Fillmore-ban.
Antal-Ferencz Ildikó
hirdetés
