Egészen kiváló írást kaptunk Babota Adritól, aki az egyházat érő vádakra reagál – higgadtan, mégis őszintén, egyenesen. Te mivel egészítenéd ki a sort?
Ha meghallom az „egyház” szót, csupán egy csapat pocakos, fehérbe öltözött papbácsi képe ugrik be. Találgathatnék, hogy miért szeretne valaki élete hátralévő részében magányosan egy plébániai szobában ücsörögni, de a kérdésemre rögtön megkapom a „hozzáértő”, minden, csak nem katolikus emberektől a feleletet: Kedvesem, pap csak az lesz aki buta, és nem képes szakmát tanulni vagy hát…tudod, a lány akit szeret, nem szereti viszont.
A válasz nem kielégítő…a papsághoz igenis sokat kell tanulni. Az elhatározás pedig erős kell legyen, ahhoz, hogy egy férfi lemondjon a család, a nő nyújtotta örömökről…Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház’’ szót, csupán egy évek óta létező, önmagát fenttartó rendszer képe ugrik be, ahol mindenki végzi a dolgát, mégsem tudja senki, hogy valóban mire is elhívatott. Találgathatnék, hogy hogyan és miért kezdődött a katolikus egyház múltja, de fel nem tett kérdésemre pillanatok alatt megkapom a „mindentudó”, minden, csak nem hívő emberektől a feleletet: Kedvesem, az egyház az csak mese amit azért találtak ki, hogy legyen honnan lopjanak az emberek.
A válasz nem kielégítő…sok szerzetes élt, akik úgy reformálták meg az egyházat, hogy közben mindenüket eladták és a legszegényebb körülmények között éltek. Nem volt semmijük, mégis övék volt a Mindenség…
Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház” szót egy homofób közösség képe ugrik be. Kérdezhetném, hogy miért nem támogat az egyház egy olyan gondolatmenetet, ahol mindenki az, ami szeretne lenni és szeret, akit szeretni akar. De a kérdésemre megkapom a választ az önmagát „macskának valló” tizenéves kislánytól: Az vagy, aminek mondod magad! Love is love! Az egyház már túl elavult, ahhoz, hogy megértse ezt! Ez egy olyan ember alkotta rendszer, amely képtelen az elfogadásra.
A válasz nem kielégítő…az egyház szembemegy, sőt egyenesen ellenzi a világ vallotta nézeteket: ha evilágból való lenne, elfogadná a világot, innen azonban világossá válik, hogy az Egyház nem emberalkotta közösség, hanem Isten adta összetartó erő. Az egyház megduplázná követőinek számát ennek a modern idealizmus elfogadásának felvállalásával, azonban megmarad Jézus példája mellett: Gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnöst – ezzel számos követőt veszítve. Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház” szót, csupán egy hibákkal teli, tökéletesnek semmi szín alatt nem mondható családot látok. Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy azok, akikkel találkozunk, ők is most élnek először, természetes, hogy nem tudnak mindent jól csinálni.
A legjobb hasonlat erre egy ételrendelés. Egy hosszú munkanap után kimerülten beesünk a lakásajtón, komótosan a hűtőszekrényhez lépünk és látjuk, hogy az üres. Éhezünk. Ételt rendelünk, az interneten nézegetjük az omlósabbnál omlósabb sülthúst, a szaftos hamburgereket és a ropogós sültkrumplit, azonban mikor vacsoránk megérkezik, a szatyor alján csak egy salátát találunk. Megbiccentjük a fejünket és holnap újrapróbáljuk. Hányszor rontotta el a Mc’Donalds a rendelésed, de te mégis mindig visszamentél? Miért van ez az egyházzal másképp?
Tehát lehet Istent ennyire szeretni. Lehet tökéletlenül, bűnösen vagy makulátlan lélekkel. Lehet a templomban, vagy a szobád sötétjében, lehet egyedül vagy közösségben – nem az számít, hogy hol, hogyan vagy mikor, csak az, hogy mennyire.
Az egyház folyamatos formálás, átalakulás és növekedés alatt áll, akárcsak egy ember.
Ahogyan a gyermekeket óvjuk, úgy kell az egyházat is védenünk, hiszen ennek sorsa a mi kezünkben van.
Bobota Adri
hirdetés
