Egészen kiváló írást kaptunk Babota Adritól, aki az egyházat érő vádakra reagál – higgadtan, mégis őszintén, egyenesen. Te mivel egészítenéd ki a sort?
Ha meghallom az „egyház” szót, csupán egy csapat pocakos, fehérbe öltözött papbácsi képe ugrik be. Találgathatnék, hogy miért szeretne valaki élete hátralévő részében magányosan egy plébániai szobában ücsörögni, de a kérdésemre rögtön megkapom a „hozzáértő”, minden, csak nem katolikus emberektől a feleletet: Kedvesem, pap csak az lesz aki buta, és nem képes szakmát tanulni vagy hát…tudod, a lány akit szeret, nem szereti viszont.
A válasz nem kielégítő…a papsághoz igenis sokat kell tanulni. Az elhatározás pedig erős kell legyen, ahhoz, hogy egy férfi lemondjon a család, a nő nyújtotta örömökről…Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház’’ szót, csupán egy évek óta létező, önmagát fenttartó rendszer képe ugrik be, ahol mindenki végzi a dolgát, mégsem tudja senki, hogy valóban mire is elhívatott. Találgathatnék, hogy hogyan és miért kezdődött a katolikus egyház múltja, de fel nem tett kérdésemre pillanatok alatt megkapom a „mindentudó”, minden, csak nem hívő emberektől a feleletet: Kedvesem, az egyház az csak mese amit azért találtak ki, hogy legyen honnan lopjanak az emberek.
A válasz nem kielégítő…sok szerzetes élt, akik úgy reformálták meg az egyházat, hogy közben mindenüket eladták és a legszegényebb körülmények között éltek. Nem volt semmijük, mégis övék volt a Mindenség…
Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház” szót egy homofób közösség képe ugrik be. Kérdezhetném, hogy miért nem támogat az egyház egy olyan gondolatmenetet, ahol mindenki az, ami szeretne lenni és szeret, akit szeretni akar. De a kérdésemre megkapom a választ az önmagát „macskának valló” tizenéves kislánytól: Az vagy, aminek mondod magad! Love is love! Az egyház már túl elavult, ahhoz, hogy megértse ezt! Ez egy olyan ember alkotta rendszer, amely képtelen az elfogadásra.
A válasz nem kielégítő…az egyház szembemegy, sőt egyenesen ellenzi a világ vallotta nézeteket: ha evilágból való lenne, elfogadná a világot, innen azonban világossá válik, hogy az Egyház nem emberalkotta közösség, hanem Isten adta összetartó erő. Az egyház megduplázná követőinek számát ennek a modern idealizmus elfogadásának felvállalásával, azonban megmarad Jézus példája mellett: Gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnöst – ezzel számos követőt veszítve. Tehát akkor tényleg szeretheti valaki ennyire a Jóistent?
Ha meghallom az „egyház” szót, csupán egy hibákkal teli, tökéletesnek semmi szín alatt nem mondható családot látok. Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy azok, akikkel találkozunk, ők is most élnek először, természetes, hogy nem tudnak mindent jól csinálni.
A legjobb hasonlat erre egy ételrendelés. Egy hosszú munkanap után kimerülten beesünk a lakásajtón, komótosan a hűtőszekrényhez lépünk és látjuk, hogy az üres. Éhezünk. Ételt rendelünk, az interneten nézegetjük az omlósabbnál omlósabb sülthúst, a szaftos hamburgereket és a ropogós sültkrumplit, azonban mikor vacsoránk megérkezik, a szatyor alján csak egy salátát találunk. Megbiccentjük a fejünket és holnap újrapróbáljuk. Hányszor rontotta el a Mc’Donalds a rendelésed, de te mégis mindig visszamentél? Miért van ez az egyházzal másképp?
Tehát lehet Istent ennyire szeretni. Lehet tökéletlenül, bűnösen vagy makulátlan lélekkel. Lehet a templomban, vagy a szobád sötétjében, lehet egyedül vagy közösségben – nem az számít, hogy hol, hogyan vagy mikor, csak az, hogy mennyire.
Az egyház folyamatos formálás, átalakulás és növekedés alatt áll, akárcsak egy ember.
Ahogyan a gyermekeket óvjuk, úgy kell az egyházat is védenünk, hiszen ennek sorsa a mi kezünkben van.
Bobota Adri
hirdetés
1 Komment
Úh, Adri.
Az kemény. Az komoly. Hirtelen azt sem tudom eldönteni, hogy a döbbenetesen – de tényleg! – súlyos ferdítések és csúsztatások miatt egy scoliosis-t tárgyaló orvosi kézikönyvbe illene az írás, mint illusztráció, vagy pedig az erősen képzelt „nem hozzáértő” személyek miatt egy pszichológiai esettanulmányba.
Mi lenne, ha fognál egy valódi, átgondolt és remekül dokumentált ellenérvelést az egyházzal szemben*, és arra reagálnál, nem pedig a bizonyára komolyan valódi „macska lány” gondolatmenetére válaszolnál? (Kritika: azzal, hogy nyilvánvalóan nevetséges színben tünteted fel még a képzelt ellenfeled is – lásd: „macska lány” – azzal eleve „kútmérgező” érvelést folytatsz le, ergo direkt aláásod a hitelét és az ember így hajlamosabb élből elutasítani a személy érveit, nem azok tartalma, hanem a személy vélt személyisége alapján. Ez rendkívül csúnya dolog, Adri. Én is megléphetném, hogy beidézek egy egyház-védelmező érvelést egy paptól, de előtte hozzáteszem, hogy amúgy őt pedofíliáért ítélték el. Csúnya lenne az is.)
Apropó, miért van ismét, hogy felhoznak képzelt ellenfelektől, abszolút lecsupaszított és félrereprezentált érveléseket az egyház ellen, de még itt is kínosan kerülik az egyházon belül megjelenő pedofília problémát és az annak eltusolására tett kísérleteket, csak úgy, mint bármelyik más témánál, ami az egyházat érinti? Talán azért, mert ha valaki – legyen mondjuk az a valaki én! – ezt hozza fel egyház-ellenes érvelésnek, akkor már az egyház hibáit kicsit kényelmetlen lenne ahhoz hasonlítani, mint amikor valami elrontja a házhoz hozott ételrendelésed és salátát kapsz sültkrumpli helyett? Hát igen Adri, ez a kettő tényleg egyensúlyban áll! Salátát kapni (legrosszabb esetben is maximum kellemetlen, semmiképp nem bűn, főleg nem súlyos törvényszegés és morális csőd) nem ugyanolyan rossz, mint szembesülni azzal, hogy a nyájat vezetők gyerekeket molesztálnak, a feletteseik meg eltusolják ezt. Megmerem kockáztatni, hogy újra rendelek arról a helyről – főként, ha bejelentem a problémát még nem engem fognak feljelenteni a rendőrségen, lásd: Pető Attila esete -, de a gyerekem nem biztos, hogy ezek után templomba vinném, vagy táborba engedném a papokkal. Súlyosan sértő és érzéketlen úgy tenni, mintha ez a kettő ugyanaz volna, és mintha az emberek problémája az egyházzal nem inkább ez volna, mintsem a semmitmondó gondolatok arról, hogy vajon buták-e a papok.
Lehet védeni és mentegetni az egyházat Adri, de ahhoz, hogy az effektív legyen, először a valódi problémákkal kell szembenézni, és nem úgy tenni, mintha az emberek nem a keresztes hadjáratokra, a nemi erőszakra, a nők jogainak korlátozására egyházi terepen kívül, a megkínzott és legyilkolt nők és emberek tömegeire, a fasizmussal való kooperálásra, az őslakosok és afrikaiak erőszakos térítésére, a keresztény terrorizmusra, a kirekesztett és kisebbségi csoportokkal szemben történő bántalmazásokkal szemben fel nem szólalásra, a pedofíliára és annak eltusolására gondolnának, hogy párat említsek. Könnyű azt tettetni, hogy a legnagyobb kritika és legmélyebb gondolat a papokkal és kereszténységgel szemben az „ingyenélő az!” gondolatmenet lenne.
*Adri, próbálj meg a legközelebbi írásodban ezekre reagálni: https://www.youtube.com/watch?v=yuGjcCByVyc
Azért majd legyen több a válasz annál, hogy: „azok nem is voltak igazi keresztények! 🙁 ” / „ha megnézed, igazából itt és itt több keresztényt bántottak, szóval beszéljünk inkább az én sérelmeimről ezek miatt, nem pedig a tieidről, amiért a beszélgetés eredetileg kezdődött”.