2023. 06. 08.

Életre szóló találkozások fesztiválja lehet az idei Csillagpont

Lehet fesztivál közben keresni Istent vagy hagyni, hogy ő találjon ránk? A Csillagpont szervezői szerint lehet. Ablonczy Áron, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője azt mondja: a rendezvényen szerzett élményekkel a közösségeikbe hazatérők is tovább tudják építeni a gyülekezeti életet.
A Református.hu oldalon megjelent interjút szemlézzük. 

Mi a fő küldetése az idei Csillagpont fesztiválnak?

Olyan fesztivált álmodtunk meg, amelyen Isten van a középpontban, így hirdetve az evangélium üzenetét a részt vevő fiataloknak. A fesztiválozókban a programokon keresztül szeretnénk megerősíteni, hogy Isten létezik, és ugyanúgy jelen lehet az életükben, amikor buliznak, szórakoznak. A Csillagpont ezt az új perspektívát kínálja a fiataloknak.

Hogyan született meg a fesztivál szlogenje?

A „Találj rá(m)!” sok mindent kifejez. Például a vágyat, amely ott van mindannyiunkban legbelül; a vágy, amit így tudnék leírni: „Istenem, találj rám!” A zárójellel ugyanakkor más értelmezést is nyer a szlogen: buzdítjuk vele a fiatalokat, hogy ők is találjanak rá Istenre, akit mi, szervezők már megismertünk. És ami a legnagyobb kihívás ezzel a mottóval kapcsolatban: szeretnénk vele áttörést elérni azoknál a fiataloknál, akik most még úgy érzik, nem szeretnék, hogy Isten rájuk találjon. Nem szeretnék, mert fenntartásaik vannak vele szemben, vagy csak nem tudnak őszintén megnyílni az Úr előtt. Így számukra a Csillagpont lehetőség arra is, hogy a fesztiválon rátaláljanak Istenre, vagy épp fordítva, Isten találjon rájuk.

És ki lesz a második legismertebb szereplő?

Mert ki az első?

A szavai és a fesztivál szellemisége alapján Isten.

Ez egyfelől valóban így van, másfelől viszont szeretnénk kerülni az olyan megnevezéseket, mint „nívós” vagy „legismertebb” szereplő, fellépő. Ezért nincs kijelölt fő előadó, hanem van tizenegy igehirdető, számos zenész és egyéb előadók. Azt szeretnénk, hogy ne hírességek köré gyűljünk, hanem azt lássuk, hogy együtt ül egy csomó, Isten szeretetével megajándékozott fiatal. Még nem minden programpont nyilvános, de az már tudható, hogy remek előadók fognak fellépni az idei Csillagpont fesztiválon, mint például a Sófár, az Első Lépés, Horváth Tamás, a Follow The Flow vagy Pál Feri atya, akivel nem először találkozhatnak a csillagpontosok. Tartogatunk még egy külföldi meglepetésfellépőt a fesztiválozóknak, ennek a bejelentését június közepére időzítettük!

Ők jobbára zenészek, de nem csak zenéből áll a Csillagpont.

Délelőtt és kora este lelki programokkal, délután az eddigi legszínesebb sportkínálattal készülünk a fiataloknak, a programnapokat pedig – a hétfői és a pénteki kivételével – koncertekkel zárjuk. A pénteki záróestre tartogatjuk a legnagyobb meglepetést, amelyre a fesztiválozók mellett további több ezer résztvevőre számítunk! Ennek részleteit szintén a következő hetekben osztjuk meg. Visszatérve a programokra: délelőtt tehát a lelki alkalmakon szólítjuk meg a fiatalokat, délután viszont szeretnénk, hogy feloldódjanak, kikapcsolódjanak. Éppen ezért a délutánokat tovább osztottuk két fajta programra: egyrészt lesznek előadások, amelyek az elmét mozgatják meg, beszélgetést indítanak, másrészt lesz mozgásra is lehetőség, és a hagyományos labdajátékok mellett lézerharccal, szabadulószobákkal és virtuálisvalóság-játékokkal is készülünk. Igyekszünk elérni a fiataloknál, hogy szórakozva gondolkodjanak, és az egész életükre nézve hasznos következtetésekre jussanak.

A Balaton-part előny vagy hátrány?

Szerintem minden ifjúsági tábort vonzóbbá tesz, ha vízpart közelében van, nyáron pedig azt gondolom, még nagyobb előnyt jelent.

Fotó: Reformatus.hu

Melyek azok a programok, amelyek a leginkább szolgálják a lelki épülést?

A „talikon” kívül (ahogy a délelőtti és esti áhítatokat hívjuk) lesznek további dicsőítések, imaalkalmak, drámák. Emellett külön tervezünk alternatív kis csoportokat, alapul véve Gary Thomas Megszentelt utak című könyvét, amelyben kilenc módját szedte össze annak, hogyan kapcsolódhatunk a Teremtőnkhöz. Így reménységeink szerint mindenki megtalálhatja azt, ami őt megszólítja. Hiszen amíg valaki a természet szeretete által tud kapcsolódni, addig van, aki szemlélődésen és a rituálén keresztül képes ugyanerre. Tehát összességében nemcsak igehirdetéseket tervezünk, hanem többféle módon igyekszünk megszólítani a résztvevőket.

Lehet-e közösséget kovácsolni több ezer emberből?

Alapvetően nem. Persze nagyon fontos a közösségépítés, ugyanakkor ezt nem a négyezer fesztiválozóra vetítve tartjuk fontos feladatunknak. Helyette sok kicsi, megtartó csoportot szeretnénk létrehozni. Célunk, hogy a Kárpát-medence legnagyobb református fesztiválján részt vevő több ezer magyarországi, illetve határon túli fiatal lélekben megerősödve, élményekkel, valamint életre szóló barátságokkal gazdagodva térhessen haza, ezzel is erősítve a gyülekezeti közösségüket és így a református egyház egységét.

Hogy állnak a szervezéssel, várnak-e még önkénteseket?

Nagy szeretettel várjuk az önkénteseket, nélkülük nem létezik Csillagpont. Tulajdonképpen ők jelentik a fesztivál egyik motorját. Napi négy–hat órás segítő munkájukkal lehet csak sikeres egy ekkora rendezvény. Ők természetesen ingyen látogathatják a fesztivált.

Forrás: Református.hu

Borítókép - Fotó: Reformatus.hu
Ajánló Szemle
hirdetés