A nemrég 120 éves évfordulóját ünneplő New York-i Szent István magyar katolikus közösségben több mint tíz év után újra elsőáldozás tartottak. Az örömhírt beárnyékolja az a tény, hogy a hét elsőáldozó és az ünnepségen részt vevő nagyjából száz fő csak töredéke a New York-i ötvenezer fős magyarságnak. Ez akkor is elszomorító, ha ismerjük az ottani magyar katolikus közösség hányatott sorsát, ami a nyolc évvel ezelőtti templombezárással megpecsételődni látszik, bár a világi bizottság elnöke, Winer Róbert a most kapott Magyar Ezüst Érdemkereszt átvételekor is kijelentette: nem adhatják fel a reményt, hogy visszakapják a templomot és saját papjuk legyen, az elsőáldozókat felkészítő Csete Iván és a passaic-i plébános, Balogh Laci atya ugyanis kéthetente felváltva járnak hozzájuk misézni.
Antal-Ferencz Ildikó helyszíni riportja.
A New York-i Szent István római katolikus magyar templom rövid kronológiája
Mielőtt eldöntenénk, hogy a jelenlegi helyzet mennyire örömteli vagy épp siralmas, érdemes megismernünk a New York-i magyarság, valamint a Szent István katolikus közösség történetének legfontosabb állomásait – amelyeket még tavaly, a templomi közösség létezésének 120 éves évfordulójának ünnepségén mesélt el nekem a hajlott kora (idén 87 éves) ellenére szellemileg és fizikailag is aktív Csete Iván atya és a 40 éve New Yorkban élő, nagyváradi származású világi bizottsági elnök, Winer Róbert. Az 1800-as évek második felétől kezdődött a tömeges magyar bevándorlás Amerikába, aminek első állomása New York volt, ahonnan az érkezők jó része továbbvándorolt. Az itt letelepedők aktívan keresték, illetve megszervezték a magyar közösségeket, legtöbbször a templomok körül. Később igény mutatkozott a saját templomok megépítésére: így épült két református, egy-egy római katolikus, görög-katolikus és baptista templom egymástól pár utcányira az akkori „magyar környéken”. A magyar felekezeti templomok ma is léteznek, kivéve a római katolikus templomot, amit nyolc éve átszervezés/összevonás/beolvasztás címén bezártak.
Utóbbi szomorú története röviden: 1892. augusztus 7-én zajlott az első katolikus szentmise a Szent Erzsébet templomban, a Szent István katolikus egyházközséget 1902. augusztus 20-án jegyezték be, 1927. augusztus 20-án történt az új templom és iskola alapkövének megszentelése és letétele Manhattan 82. utcájában, amit az I. világháború után kivándorolt „öreg amerikások” alapítottak, de a II. világháborús, majd az 1956-os politikai menekültek tovább erősítettek. A templomok mellé vagy alagsorába általában építettek egy nagy közösségi termet is, konyhával együtt, sőt legtöbbször iskolát is – így a közösségeknek megvolt minden feltételük a működésre és a fejlődésre.
A New York-i magyar katolikus közösség hitében összefogta a bevándorló magyarokat, és egy olyan társadalmi közösséggé lett, ami átkarolta New York és környéke híveit,
felekezet, sőt később etnikai és nemzeti hovatartozás nélkül is. Sokan itt találták meg lelki nyugalmukat az új életben: itt találtak közösségre, itt ismerték meg párjukat és itt járultak a szentségekhez – egész életük ehhez a templomhoz és közösséghez kapcsolódott, és többen kifejezték óhajukat, hogy itt temessék el őket.
Ez nyolc éve már nem lehetséges. 2015. augusztus 30-án lezajlott az utolsó vasárnapi szentmise, ugyanis az akkori érseki rendelkezés a magyar egyházközséget a Szent Erzsébet szlovák templommal együtt beolvasztotta a szomszédos német Szent Mónika templomba, megszüntetve az előbbiek önálló működését. A magyar templom hivatalosan összevonásnak nevezett bezárása annyira váratlanul érte a híveket, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtak kimenekíteni onnan, kivéve az eredetileg a bécsi Pázmáneum bejáratánál álló, a II. világháború végén Bécset elfoglaló orosz katonák által megrongált, később a máltai lovagok által restauráltatott és a templomnak ajándékozott Szent István szobrot és egy, amely jelenleg is letört keresztekkel egy oldalhelyiségben található, a Szent Erzsébet szoborral együtt. Winer Róbert meglátása szerint az emberek akkor nem voltak és sokan még ma sincsenek tisztában azzal, mi is történt és mik a következmények. Szerinte a magyar katolikusok véleményét és szándékait nem vették figyelembe a saját egyházmegyéjükön belül, mert nem volt, aki őket jól képviselje: nem volt már magyar papjuk és a világi bizottság akkori vezetője sem harcolt eléggé értük – ezért is történhetett meg, hogy amit több mint száz éven keresztül gyűjtögettek, a két szobor kivételével mind odaveszett.
A templombezárás után a magyarok először a Szent Mónika templomban tarthattak vasárnapi misét, de az ottani plébános barátságtalan viszonyulása miatt végül a többség átjött a Szent József német templomba, ahol Ramsey Boniface atya befogadta őket.
Az egykori magyar templomból amerikai katolikus iskola lett, a magyar hívek be sem mehetnek az épületbe.
A hívők számának csökkenése, az egykori magyar bevándorlók és leszármazottaik tömeges kiköltözése a korábbi „magyar környékről”, a városon belüli nagy távolságok és a közeli parkolóhelyek hiánya mellett saját templom és pap nélkül még nehezebb közösséget építeni. Jelenleg vasárnaponként csak kb. harmincan járnak misére; a korábbi és a mostani ünnepségen azért voltak többen, mert olyanok is eljöttek, akik egyébként nem, vagy a lakóhelyük melletti nem magyar templomba járnak.
A bizottsági elnök szerint 2015 óta nincsenek magyar katolikusok New Yorkban, csak „katolikusok vannak, akik magyarok, ami nagy különség” ; és sokan nem fogják fel, hogy egészen más tárgyalóereje van egy szervezett közösségnek, mint az egyes embereknek vagy a hivatalos szervezet nélküli csoportoknak. Éppen ezért szerinte a heti egy magyar mise nem elég, ugyanis egy templom működése ennél sokkal többet jelent: hittanórát, beteglátogatást, lelkigondozást, élő kapcsolatokat a hívekkel és más szervezetekkel, aktív közösséget – tehát egy működő rendszert, amit a pap és a hívek együtt tartanak össze. „Most is vannak más magyar közösségi intézmények – magyar cserkészet, magyar iskola, Magyar Ház –, akiknek a templomba is el kellene jönniük és a papnak is jelen kellene lennie náluk; nemcsak személy szerint, hanem az egyházat képviselve, hitet sugározva. A bezárás után sajnos a magyar iskola teljesen elszakadt a magyar közösségtől, a tanítók és a cserkészvezetők sem járnak a magyar misékre, így fájóan hiányzik a személyes példa.”
Az amerikai magyar közösségek mindenhol jellemző, de New Yorkban különösen érezhető fogyatkozásával kapcsolatban Winer Róbert kifejtette: a magyar hagyományok őrzésében és átadásában benne kellene lennie hitünk őrzésének és átadásának is, mert „az – mármint hitük gyakorlása évszázadokon át, akármilyen uralom is volt – korábban mindig megtartotta a magyarokat: a magyar ember minden vasárnap elment a családjával a templomba és a Gondviselőhöz, illetve Szűz Máriához, Mennyei Anyánkhoz fordult segítségért. Ezért is tanítani kellene vagy legalábbis beszélni a gyermekeknek a magyar szentekről és boldogokról, akiknek életútja példakép is lehetne számukra”. Szerinte a New York-i magyarok megmaradásának egyetlen lehetősége: ha az összes helyi szervezet rendszeresen, félévente összejönne, megbeszélnék problémáikat és programjaikat, és egy olyan „közösségi infrastruktúrát” alkotnának, amely képes segíteni úgy az egyéneket és családokat, mint a magyar tulajdonú vállalkozásokat és szervezeteket (iskola, cserkészet, stb.), illetve a városban és környékén nagy számban élő magyarokkal is állandó kapcsolatban lenne. „A New York-i Szent István közösség elmúlt 120 éve azt mutatja, hogy a templom körül alakult közösségeknek van a legnagyobb esélyük a megmaradásra. Ennek garantálását maga az Egyház intézménye kell, hogy megtegye – a mi esetünkben a Magyar Püspökségnek segítenie kellene –, nem hiába hozta létre II. János Pál pápa a külföldi magyarok lelkipásztori tisztségét, amelynek a tavaly nyugdíjba ment Dr. Cserháti Ferenc volt a püspöke.”
Ünneplés és köszöntések
Az általa celebrált elsőáldozási misén Csete Iván atya így szólt a hívekhez: „Hét gyermek járul most szentáldozáshoz első ízben. Ez azért nagyon fontos, mert a mi vallásunk lényege az Eucharisztia, Isten, vagyis Jézus Krisztus teste és vére kenyér és bor színe alatt. Jézus Krisztus azért jött ebbe a világba, hogy megváltsa a bűnbe esett emberiséget, ezért felajánlotta az életét. Kereszthalála elhozta számunkra a vér nélküli áldozatot, nekünk tehát már nem kell feláldozni magunkat, de nekünk nem kell meghalnunk, <csak> Jézus Krisztus testtét és vérét magunkhoz vennünk.
A szentáldozás tehát alkalmat ad nekünk arra, hogy csatlakozzunk Hozzá, aki feltámadásával magával vitte az egész világot az ég fele.”
Mint mondta, ez egy nagy misztérium, amiben sok ember nem hisz; sőt, még a tanítványok sem hittek eleinte, de a Szentlélek erejével megerősödött a hitük. A Szentlélek ugyanis a Szentháromság harmadik eleme, amelyet Jézus azért küldött, hogy erőt és hitet adjon nekünk: „én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad…” Tehát amikor imádkoztok, a Szentlélekre is gondoljatok – figyelmeztette a gyerekeket, majd emlékeztetett arra is, hogy előző nap volt Fatimai Szűz Mária ünnepe, amikoris Mária megjelent három kisgyermek számára. Elárulta azt is, hogy a New Jersey állambeli nagy ünnepségen, ahol Joseph Tobin kardinális az oltár fele fordulva misézett, ezért most ő maga is úgy tesz. „A mise előtti első szentgyónás során a pap, aki Jézust képviseli, vagyis most én, az Ő nevében megbocsájtottam bűneiteket és feloldozást nyertetek, és arra kértelek, hogy többet ne vétkezzetek. Ez bizony nehéz, az ember bűnre való hajlama miatt, amit a Sátán okozott, és amit Jézus megpróbált helyrehozni. Mi azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal a Mennyországba jussunk. A mai ember viszont nem tudja mire van a világon, a mai ember válasza <I don’t know, man…> és életproblémái megoldására nem az Istenhez és a hithez, hanem mindenféle szerekhez, drogokhoz nyúl, de ti most már tudatosan elindultatok ezen az úton, amely során példamutató keresztényekké válhattok.”
A mise végén Pásztor István főkonzul köszöntötte a híveket és elmondta: a Szentatya Magyarországra látogatása hatalmas siker a magyarok számára, egy ritka történelmi pillanat és hatalmas öröm. „A látogatás önbizalmat adott a magyar híveknek, egyfajta bizonyosságot, hogy a magyar népet, történelmét, vallási-kulturális hagyatékát világszerte elismerik. A Szentatya többször elmondta, hogy a magyar nép számára nagyon kedves, hálás a szíves fogadtatásért, érezhető szeretetért. Megerősítette, hogy az összes magyarországi egyház és felekezet egymás iránti tisztelet jegyében gazdagíthatja társadalmunkat, ékesítheti kultúránkat.” Hozzátette: továbbra is küzdeni kell azért, hogy ez a 120 éves magyar közösség fennmaradjon, ugyanis a keresztény közösség megtartó erejére ma nagyobb szükség van, mint bármikor. Mint mondta, a magyarság csak akkor képes fennmaradni, ha a minket körülvevő folyamatosan változó világban ragaszkodik nemzeti identitásához, és nem hagyja magát eltávolítani a keresztény gyökereitől. „A Szent István templom közössége és mostani vezetője, Róbert barátunk keresztényi meggyőződéssel, töretlen hittel, hazaszeretettel vállalja az áldozatos munkát, hétről hétre segíti a közösséget. Ezt mi is nagyra tartjuk, ezért példaértékű munkájának elismerése jeléül, Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozza számára.”
A bizottság elnöke így köszönte meg a díjat: „Ez a díj nagy része nem nekem szól, én csak azt csináltam, amire engem tanítottak, tehát ebben benne vannak édesanyám, édesapám, nagymamám tanításai, benne van a Jóisten támogatása és a közösség tagjai. Ti vagytok azok, akik ennek a munkának értelmet adtok és ti lesztek azok, akik folytatni fogjátok.” Név szerint megemlítette Perényi Ágnest elnökhelyettest, valamint Votin Katalin bizottsági tagot, aki több mint 30 éve szolgálja ezt a közösséget. Köszöntését Reményik Sándor Templom és iskola című versének utolsó sorával zárta, mely elmondása szerint élete vezérfonalául szolgált:
„Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
Ezt követően Winer Róbert méltatta B. Nagy Péter konzult, aki szerinte nagyon sokat tett a közösségükért, mindent megpróbált az elvesztett templom ügyében, az otthoni püspökségen is elmondta a helyzetüket. „Az hogy a templomunk és a közösségünk külön létezik, nagyon furcsa dolog, ennek nem szabadna így lennie. Imádkozunk azért, hogy visszakapjuk a templomot.” B. Nagy Péter konzul így köszönt el négy éves külszolgálat után: „Számtalan alkalommal jártam itt […], megtiszteltetés volt Önöket szolgálni és látni kötődésüket a Szent István templomhoz, Magyarországhoz és a magyar kultúrához. Köszönöm az élményt, az irányomba mutatott szeretetet és barátságot. Önök megmutatták nekem a világukat, befogadtak engem, én pedig igyekeztem jó szolgájuk lenni, elismerve az önök munkáját, áldozatkészségüket és lehetőségeim szerint támogatva önöket. Büszke vagyok a személyes ismeretségekre és köszönöm a közös munkát. Emléküket elviszem magammal, és egy életen át őrizni fogom. Kívánom, hogy a Szent István közösség virágozzon és elődjeikhez méltón meg tudják őrizni hitüket, hagyományaikat és továbbra is aktív részesei, résztvevői legyenek a manhattani magyar vallási életnek. Kívánom, hogy továbbra is vállalják büszkén hitüket és magyarságukat, ilyen és ehhez hasonló misék és ünnepségek sokasága valósuljon meg.”
Üröm az örömben: a jelen 22-es csapdája
A szertartás legvégén, az elnök egy közösségi tag által írt verssel köszöntötte az édesanyákat is, ugyanis Amerikában éppen aznap ünnepelték az Anyák napját, valamint megköszönte Cserjési Kinga énekesnő és Sandro Russo zongora- és orgonaművész (a magyar misék állandó orgonistája) hangulatos műsorát, amivel meglepték a résztvevőket. A mise utáni ünnepi ebéden a szülőkkel és egy volt cserkészvezető nagypapával beszélgettem. Az egyik édesanya elmondta, mennyire hálásak Róbertnek (és segítőinek), hogy ezt a szép és errefelé ritka eseményt ilyen emlékezetessé tette. Egy édesapa pedig így fogalmazott: „Bizony végvári hangulat van a New York-i magyar katolikus közösségnél.
22-es csapdája ez: templom nélkül nincs pap, pap nélkül nem lehet közösséget építeni, erősíteni.
Egyelőre kis kapaszkodókat keres a közösség, de az sem tud megmaradni létszám nélkül. Ha otthonról küldenének egy életerős fiatal papot, lenne esély ezen változtatni, de nem tudom, hogy ez mennyire aktuális, főleg, ha a magyar közösség más templomokban vendégeskedik. Ez valóban szomorú, de ennek ellenére igen örömteli esemény volt ez az elsőáldozási mise, és nagy dolognak tartom, hogy ilyen körülmények között egyáltalán meg lett szervezve a hitoktatás ennek a pár gyermeknek.”
Fischer Viktor két elsőáldozó unokája kapcsán elárulta: nem volt könnyű összeszervezni még ezt a néhány családot sem, ugyanis a szülők nehezen tudják vagy akarják megoldani, hogy a nagy távolságokat leküzdve a szombati magyar iskola és cserkészet után még vasárnapi misére és hittanórára is elhozzák gyermekeiket. Többszöri kudarcba fulladt próbálkozás után idén sikerült a magyar misék előtt – amelyek a papok ingázása miatt vasárnap délután 2 órakor vannak – végre megvalósítani, és nagy örömükre Iván atya vállalta a gyerekek felkészítését. De az ő idős kora, a fizikai körülmények és a szülők hozzáállása miatt nagy kérdés, hogy legközelebb lesz-e (és mikor) elsőáldozás. Ő a cserkészvezetőkben látja az itteni magyarság jövőjét, de Winer Róbert (akinek szintén két unokája elsőáldozott) szavait megerősítve elismerte: sajnos nagyon kevés a magyar misékre járó cserkész, a már említett okok miatt (nagy távolságok, szombati cserkészprogramok).
Bár a körülményeket ismerve vannak kétségeim, de én is reménykedem, hogy a világi bizottság és a magyar közösség küzdelme nem hiábavaló, s előbb-utóbb lesz „utánpótlás” és újabb elsőáldozás New Yorkban (is).
Antal-Ferencz Ildikó
hirdetés
