2023. 05. 05.

„Depressziós voltam és többször megpróbáltam véget vetni az életemnek” – egy fiatal lány bizonysága Krisztus szabadításáról

Pánczél Viktória megrendítően szép bizonyságtétele arról, hogy talált rá a hitre és hogyan szabadította meg Jézus mindattól, amitől addig szenvedett. Az azóta dicsőítő énekes lány arra bátorít, hogyha mélyen vagy, nézz fel Jézusra, aki az egyetlen szabadító és gyógyító.

„Körülbelül 6-7 éves lehettem, amikor az édesapám leültetett és elmondta nekem, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, és hogy behívhatom Őt a szívembe, hogy Ő uralkodjon ott. Mindig is tudtam, hogy Isten létezik. Viszont a szüleim mind a ketten szenvedélybetegek voltak, és otthon nagyon sok volt a káosz és a zűrzavar, ezért gyerekként és főleg tinédzserként nagyon depressziós voltam.

Többször megpróbáltam véget vetni az életemnek, azt éreztem, Isten nem válaszol az imáimra.

De azért eljártam keresztény táborokba, ahol megtapasztaltam Istennek a jelenlétét.

12 éves voltam, amikor bemerítkeztem, és onnantól kezdve egy intenzív vágy volt a szívemben arra, hogy olvassam a Bibliát és imádkozzak. Akkor kezdtem el képeket kapni Istentől és új dalokat, amelyeket Neki énekeltem. Aztán ahogy idősödtem, és gimnáziumba mentem, akkor nyilván körbevettek a többiek, akik nem keresztények voltak, és volt a szívemben egy vágy arra, hogy én is azt csináljam, amit a többiek. Az elején még szerettem tanulni, elég szorgalmas is voltam, és a terveim között szerepelt, hogy a gimnázium után elmegyek Angliába, és ugyanúgy egy keresztény szervezetnél fogok önkénteskedni, ahogy a nővéreim.

De a gimnáziumi éveim végére eléggé lezüllöttem és kicsapongó életet éltem. Benne voltam egy párkapcsolatban, amely nem Istent tisztelte, és nagyon távol is kerültem Tőle. Azt éreztem, hogy a Szentlelket megszomorítottam, és nem hallottam a hangját többé. A depresszió annyira elborított, hogy továbbra is bántottam önmagamat, illetve szexuális bűnökben voltam. Végül is a testvéreim és egy jó barátom hatására elkerültem Angliába, kimentem önkénteskedni, és ez egy olyan hely volt, ahol imádságot lehetett kérni. Addigra annyira féltem és annyira éreztem, hogy kinyitottam egy ajtót az ellenségnek, annak az oldalnak, ami nem a jót akarja nekünk, hanem a rosszat. Láttam dolgokat, amik nagyon megijesztettek, nem tudtam lekapcsolni éjjel a villanyt, nem tudtam aludni, vágytam Istenre, de mégis meg voltam kötözve.

Elmentem egy alkalomra, ahol egy hölggyel imádkoztam, aki elmondta nekem, hogy „Viki, az az életmód, amit élsz, az nem Jézus Krisztust, hanem a sátánt dicsőíti, és meg kell ebből térned”. Arról is beszélt nekem, hogy Jézus szeret engem, és hogy meghalt értem a kereszten, és hogyha akarom, akkor azon az estén átadhatom az életemet neki. Én megtettem,

könnyek között imádkoztam, és odaadtam az életemet Jézusnak.

Onnantól kezdve Ő elkezdett engem meggyógyítani, megszabadított és helyreállította az életemet, többé nem voltam rabja a szexuális bűnöknek és a depressziónak, az elutasítottságnak és az önmagam bántalmazásának, hanem egy úton elkezdett haladni velem Jézus a kezemet fogva, és tanított Isten igéjéből.

Volt egy nap, amikor a bűneimnek a terhe úgy rám nehezedett, a zuhanyban álltam, és csak kiáltottam, hogy „Istenem, kérlek bocsáss meg nekem!”. Csak kiáltottam és zokogtam, bementem a szobába, felvettem egy Bibliát, becsuktam a szemem, és tovább könyörögtem Isten megbocsátásáért. Ahogy így tettem, láttam magam előtt leírva, hogy 1János 2:12. Nem ismertem a Bibliát túl jól, úgyhogy a János evangéliumánál nyitottam ki, ami nem szólt hozzám nagyon. Aztán fölálltam, kerestem egy zsepit, hogy letöröljem a könnyeimet. Kiesett a Biblia a kezemből, és ahol kinyílt, azaz 1János 2. volt, és a 12-es vers azt mondja: „Írok nektek szeretett gyermekeimet, a ti bűneitek megbocsátottak az ő nevéért”. Akkor

teljesen leesett az állam, hogy Isten beszél hozzám, hogy megbocsátja nekem a bűneimet, és onnantól kezdve egy igazán intim, mély kapcsolatom lett Vele,

ahol napról napra tanított engem.

Emlékszem, hogy hallgattam egy tanítást arról, hogy lesznek emberek az utolsó napon, akik szemben állnak Jézussal és nem értik, hogy miért nem engedi be őket a mennyek országába. És Jézus azt kell, hogy mondja nekik, hogy „nem ismerlek titeket”, ők meg nem értik, hogy de mégis miért? Hiszen nem a te nevedben űztünk démonokat és nem a te nevedben prófétáltunk?, és azt mondja neki Jézus, hogy nem, nem ismerlek. Akkor rájöttem, hogy én sem ismerem igazán Jézust, és nekem meg kell ismernem, úgyhogy még intenzívebben kerestem Őt. Újabb dalokat adott nekem az Ő jóságáról, arról, hogy mennyire csodálatosan szeret engem, és hogy megszabadított, és elkezdtem megtapasztalni, hogy a Szentlélek vezet lépésről lépésre, Ő szeretné azt is befolyásolni, hogy hol lakom, vagy kihez megyek hozzá.

Isten nagyon szeret téged. Ha mélyen érzed magad, ha depresszióban vagy, akkor nézz fel Jézusra, mert Ő szeretne neked megoldást adni! Ő le akarja venni rólad a láncokat, és teljesen szabaddá akar tenni, és Ő erre képes, ő Jehova Raffa, a gyógyító, és az összetört szívedet is meg tudja gyógyítani. Úgyhogy bátran kiáltsd Jézus nevét, mert ha hívod, akkor Ő meg fog téged szabadítani!”

Hasonló bizonyságokat találsz a Felnézek.hu oldalon, ahol 0-24 órában telefonos imatámogatást is lehet kérni. 

Borítókép - Fotó: YouTube
Tanúságtétel
hirdetés