2023. 05. 05.

3 fontos gondolat, hogy győztes életet élhessünk

Mi kell ahhoz, hogy egy versenyző győztesként fusson be a célba? Mi szükséges ahhoz, hogy egy hívő ember ezt hallja majd Jézustól: aki győz, velem együtt ül az én trónomon? Cseri Kálmán református lelkipásztor gondolatait szemlézzük.

„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát!” (Zsid 12,1)

1.Nem szabad semmi felesleges holmit magunkkal vinni, „…tegyünk le minden ránk nehezedő terhet… és bűnt…” Aki Jézussal jár, annak le kell számolnia mindennel, ami ebben akadályozná. Teli hátizsákkal nem lehet futni. Önmagukban jó dolgokat is el kell vetni, ha nehezítik az előrehaladást. Futás közben például nem célszerű virágot szedegetni.

2. A nehézségek miatt fel ne adjuk a versenyt! Minden pályán vannak nehézségek, de mi kitartással fussuk meg az előttünk levő pályát! Az állóképesség, állhatatosság, kitartás a győzelem elengedhetetlen feltétele, „…aki mindvégig kitart, az üdvözül” – mondta Jézus (Mt 24,13). Vannak, akik egyszer elindultak, azután abbahagyták a versenyt – sose fognak célba érni.

hirdetés

3. Az eredményes versenyhez szükség van jó edzőre is, aki maga is futott, ismeri a buktatókat, és győzelemre segít. Ez nekünk Jézus Krisztus. Ezért írja alapigénk: „Nézzünk fel Jézusra”, aki mindvégig kitartott, engedelmes volt a kereszthalálig, ismeri gyengéseinket, velünk együtt „fut” ezen a pályán, átsegít a holtpontokon, és célhoz fog segíteni. Csak le ne maradjunk tőle!

Ezért mondta a követőinek: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (Jn 12,26) Ő a biztosíték arra, hogy célba érünk. S lehet-e ennél nagyobb jutalma annak, aki ragaszkodott őhozzá, vállalt vele jót és rosszat, és kitartással futott mindvégig?

 

Forrás: Cseri Kálmán igehirdetései

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Pontokba szedve Szemle
hirdetés