Katolikus hívő, állandó diakónus, az ország egyik legnívósabb egyetemi karának dékánja: Dr. Birher Nándor számára különleges lesz a pénteken Magyarországra érkező Ferenc pápával a találkozás, hiszen identitásának három része is szorosan kapcsolódik a személyéhez. Kötetlen beszélgetés Róma püspökéről, a szavak elhasználódásáról, a hit és a mesterséges intelligenia kapcsolatáról, fiatalokról, közösségről – és ezek izgalmas kapcsolatáról.
Egészen különleges lehet az Ön számára Ferenc pápa magyarországi látogatása, hiszen katolikus hívőként, állandó diakónusként és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánjaként is érintett. Hívőként, a papi rend tagjaként vagy az egyetemi élet fontos szereplőjeként várja leginkább a Szentatya útját?
Ezen magam is sokat gondolkodtam, és nem is tudok egyértelműen választani közülük, sokkal inkább egy érzés van bennem, mintsem racionális válasz. Néhány évvel ezelőtt teljesen véletlenszerűen úgy alakult, hogy a Vatikánban részt vehettem egy konferencián – őszintén bevallva a mai napig nem tudom, hogy kinek köszönhetően és milyen okból. Nagyon kevesen voltunk ott, Ferenc pápa személyesen vezette a találkozót, amelynek központi témája a karitász volt. Hihetetlen volt számomra, mert előttem az afrikai karitász vezetője ült, mellettem a kínai földalatti egyház prominense, nagyon izgalmas grémium vett részt a konferencián. Ott találkozhattam személyesen Ferenc pápával, ami felejthetetlen élmény volt, onnantól kezdve van meg bennem ez a bizonyos érzés, amely most is bennem van.
A mostani útja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez és a békéhez kötődik bennem, mindkettőhöz nagyon szorosan. A Pázmányhoz azért, mert most harmincéves az egyetem, a pápa látogatása nálunk annak a megerősítése, hogy nekünk a katolikus értékeket kell megjelenítenünk a világban: az eddiginél határozottabban szükséges kiállnunk az értékek és az igazság mellett.
Úgy veszem észre, hogy a békét elkezdtük félvállról venni sajnos. Kétségbe vagyunk esve, ha egy vaddisznót úgy lőnek ki a város határában, hogy azt gyermekek is látják, de ehhez képest nem vesszük komolyan, hogy a szomszédunkban százezrével ölnek meg embereket vagy teszik őket nyomorékká. Egyáltalán nem vagyunk messze attól, hogy ez minket nemcsak gazdasági értelemben, hanem fizikailag is érintsen. Rettentően nagy veszélyben vagyunk.
Nem fél attól, hogy az elmúlt időszakban a béke szó elhasználódott Magyarországon? A politikusok is rengeteget használják, aminek következményeként mintha már nem érné el az ingerküszöbünket. Elveszni látszik ennek a szónak a jelentősége.
Az a baj, hogy minden szónak elveszett már a jelentősége, főleg amióta már élethű szövegeket mesterségesen is lehet gyártani. Viszont a valóság nem csorbul, még ha a beszéd gyakran le is takarja azt, ezzel veszélyeztetve, hogy felismerjük, mi is történik. A valóságban nagyon súlyos fenyegetettségek vannak, napjainkban elsősorban az atomháború, ami kézzelfoghatóan közel került hozzánk. Manapság már nemcsak nagy atombombák léteznek, hanem kisebbek is, amelyek kisebb területen tudnak hatalmas pusztítást végezni.
Ha túl lennénk a háborún – bárcsak ott tartanánk –, akkor a környezeti problémákat kellene megoldani, és a teremtett világ védelmére összpontosítani. Nem beszélünk erről sem komolyan, pedig a háború előtt minden a környezetvédelemről szólt: most mégsem említi meg senki, hogy micsoda környezetterhelése van az orosz-ukrán háborúnak. És akkor még bele sem megyek abba, hogy mi történik majd, ha urániummal kezdenek el egymásra lövöldözni.
Ezek nagyon súlyos fenyegetettségek, amelyeket eltakar a beszéd.
Említette ezt a bizonyos konferenciát, amelyet Ferenc pápa vezetett. Mennyire viselkedik másképp a pápa egy ilyen szűkkörű eseményen, mint a nagy nyilvánosság előtt?
Az egyértelműen látszott rajta, hogy egy kompetens szakemberről van szó, ez minden megszólalásán érződött. Ami az emberi tulajdonságait illeti: a konferencia előtt influenzás megbetegedése volt, ezért úgy tűnt, hogy elmaradnak vele a kézfogások. Elhangzott egy olyan verzió is, hogy csak öt ember foghat vele kezet, a mellettem lévő afrikai apáca mondta, hogy ő bármit megtesz azért, hogy ő benne legyen ebben a kis csoportban. A vatikáni szakemberek valóban ezt a szűk létszámot javasolták, de Ferenc pápa jelezte, hogy erről szó sem lehet, közvetlen közelségbe szeretett volna kerülni velünk. Ez egy nagyon őszinte gesztus volt, nagy élmény volt személyesen találkozni vele.
A vasárnap délutáni találkozó mennyiben szól konkrétan a Pázmánynak, és mennyiben a magyar tudományos életnek? Az egyetem csak a helyszínt adja, vagy azért ennél többről van szó?
Amit a Pázmány BTK nem tud adni, az pont a helyszín. A piliscsabai campus bezárása után most egy átmeneti időszakban vagyunk, a helyekkel nem állunk túlságosan jól. Amit mi tudunk adni, az az a szellemi tevékenység, amelyre nagy szükség van. Olyan komoly és széles tudás van nálunk, amely lefedi például a Vatikánnal lévő összes történelmi kapcsolatot és az aktuális politikai vetületet is, de említhetném a legmagasabb szintű információs technológiai kutatásokat, azok jogi és etikai következményeit is, amelyekben szintén kiemelkedik Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Fotó: Bodnár Patrícia
A helyszín a Pázmány Információs Technológiai és Bionikai Karja lesz, ebből a szempontból mindenképp az egyetem adja a helyszínt. Milyen a kapcsolat a Bölcsészettudományi Kar és az ITK között?
Az elmúlt harminc évben az volt a természetes, hogy a különböző tudományterületek szinte teljesen önállóan működtek, nagyobb átfedés nélkül. Kezd kiderülni, hogy ez nem tartható, mert el kell kezdeni együttműködni, például nekünk az ITK-val, hiszen a gépek egyre inkább úgy kezdenek el viselkedni, ahogyan az emberek. Nyilván ettől még nem lesz ember a gép, de nagyon is fontos, hogy megvizsgáljuk, milyen válaszok érkeznek a mesterséges világból, és azok milyen hatást gyakorolnak az emberre. Hogy egy másik tudományterületet is említsek, azon is el kell kezdenünk dolgozni, hogy jogászok bevonásával vizsgáljuk, mit tehet meg egy gép, és mit nem. Nincs még egy olyan egyetem Magyarországon, ahol ezeket a területeket – a hittudománytól kezdve a legmodernebb technológiáig – egy helyen lehet kutatni, vizsgálni – és akár szabályozni is.
Ez azért is izgalmas, mert egy nem hívő számára ezek a területek gyakran súlyos ellentmondást jelentenek, például a hit és a mesterséges intelligencia. Megfér egymás mellett a kettő?
Sokan hisznek abban, hogy a tudáson keresztül elnyerhető az örök élet, de ez egyértelműen mítosz. A földi örök életet hiába űzik és keresik, mert az legfeljebb a Facebook-profil megmaradását jelenti majd a halálunk után. Ami ennél izgalmasabb kérdés, hogy tényleg létre lehet-e hozni olyan mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyek a mi társadalmi együttélésünket veszélyeztetik. A közös gondolkodás már eljutott odáig, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet csak a jog szerint szabályozni, hiszen az mégiscsak arról szól, hogy mi az, amit még úgy tehetek meg, hogy az ne ütközzön jogszabályba. Éppen ezért fontos az erkölcs szabályrendszere, amely arról szól, hogy habár megtehetnék valamit, mégsem teszem meg a lelkiismeretem miatt. És van az a szint, amikor már ez sem elég, ekkor már szükségem van a vallás és az öröklétnek a kérdésére. Pontosan ez teszi a vallásokat életképessé a mai napig: ez egy hosszú út, amelynek egy részét kipusztította a „felvilágosodás”, a modern kor szelleme. De a technológiai fejlődés ráébreszt bennünket arra, hogy vissza kell térnünk az alapokhoz.
Ha leegyszerűsítem, ahol a tudomány és az ember képességének határa véget ér, ott kezdődik valahol a vallás és a hit?
Bizonyos értelemben igen. Ahol az egyszerű szavakkal leírható szabályozási rend véget ér, ott kezdődik a vallásnak az ember lényegére koncentráló szabályozási szintje.
Fotó: Bodnár Patrícia
Említette, hogy az egyetem a szellemi tevékenységét, az értékeit tudja adni a pápával való találkozáshoz. Melyek ezek az értékek?
Ferenc pápa a katolicizmus szellemét viszi az ITK-ra, nekünk pedig feladatunk, hogy a katolicizmus értékeit képviseljük a saját magyar vonatkozásaiban, történelmünk szerint. Nekünk ez a küldetésünk, meggyőződésem, hogy a pápai látogatás ennek is szól: a magyarok ezen tudására szükség van, ebben a mostani történelmi helyzetben és térségben.
A magyarság és az egyetem is jelszerepként jelenik meg.
Mitől katolikus egy egyetem? A nevében benne van persze, de a „szürke hétköznapokban” mitől más ez az egyetem, mint egy világi?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Az előadásaimon úgy szoktam feltenni a kérdést, hogy egy egyházi fenntartású szociális intézmény mennyivel több, mint egy világi? Ez különösen nehéz kérdés, ha a teremben egyszerre vannak jelen egyházi és világi intézmények képviselői, hiszen utóbbiak tiltakozni fognak a „több” jelző miatt. Az egyházi intézményekben jelen kell lennie annak a szemléletnek, hogy nekünk a jutalmunk az, hogy megtehetjük ezt a szolgálatot. Küldetésnek kell gondolnunk minden szociális, oktatási és kulturális tevékenységet. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nem kapnak fizetést a munkatársak, hanem annak a felismerése, hogy kitüntetett felelősséggel kell a feladatunkat ellátnunk.
Egy egyházi fenntartású egyetemnek feladata az evangelizáció, vagy „csak” annyi a felelőssége, hogy felkészült szakembereket képez ki?
Feltétlenül feladata, az állam azért is támogatja az egyházi intézményeket, mert úgy gondolja, hogy más jellegű, fontos értékeket hordoznak, mint az alapítványi és állami intézmények. Ilyen módon tehát feladata, sőt kötelessége is az egyházi intézményeknek, hogy ezeket az értékeket megjelenítsék. Ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy el kell kezdenünk a hallgatókat megtéríteni, mert annak semmi értelme nem lenne. De a katolicizmus értékeit át kell adnunk világosan számukra, és segíteni kell abban, hogy ezeket az értékeket a munkaerőpiacon hasznosítani tudják. A munkaadók is sokkal szívesebben foglalkoztatnak olyan embert, akinek világos értékrendje van.
Ez azért is izgalmas téma, mert Ön állandó diakónus is, nem csak dékán. Kettéválasztja ezt a két hivatást: itt az egyetemen szigorúan csak dékán, vasárnap meg diakónus a templomban?
Nem lehet elválasztani egymástól, hiszen a szentelés egy eltörölhetetlen jegy, amelyet mindig magamon hordok. Ez egy hatalmas erőt is jelent számomra, amit természetesen erősen lekorlátoznak a bűneim és az esendőségeim. Mindig bennem van, hogy nemcsak dékánként, hanem diakónusként is példát kell mutatnom, az ezzel járó felelősséget is viselni kell – mert ha ez sikerül, akkor az ezzel járó kegyelem is érzékelhetővé válik.
A hallgatókat érdekli az, hogy ez az egyetem nem világi, hanem egyházi értékeket képvisel? Fontos ez számukra?
Zsigerből azt válaszolnám, hogy nem. Amikor belépünk az egyetemre, akkor nem azt látjuk, hogy a kápolna tele lenne fiatalokkal. De ha kicsit jobban belegondolok, akkor azok a pázmányos hallgatók, akik össze tudták egyeztetni a lelki és mentális egészségüket a tudásukkal, olyan kulcspozíciókban helyezkedtek el, amelyek nagy hatással vannak a magyar társadalomra. Ezt a kérdést nem biztos, hogy ott kell vizsgálni, hogy a kápolna üres-e, vagy hogy az „Egyház társadalmi tanítása” kurzusra bejárnak-e vagy sem, sokkal inkább az a fontos, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedve megjelenik-e valami olyan érték, amellyel itt lettek többek.
Fotó: Bodnár Patrícia
Eggyel visszalépve: mennyire érdekli egyáltalán a fiatalokat a hit? Azt gondolná az ember, hogy egyre kevésbé, ugyanakkor a Mikszáth Kálmán téren beszélgetünk, a jezsuita Jézus Szíve Templomtól néhány méterre, ahol vasárnap még az este tízes misén is tele van a templom fiatalokkal.
A jezsuiták valamit szenzációsan jól csinálnak! Itt van mellettünk a Krisztus Király Plébánia kápolnája is, ahova hirdettünk Pázmány BTK-s szentmisét, amelyre eljött a négyezer hallgatóból négy ember – ők egyébként mind a négyen műszaki egyetemisták voltak… Ezzel szemben hamvazószerdán a munka után ide akartam betérni szentmisére, egyszerűen lehetetlen volt beférni a templomba, annyian voltak. Vannak persze az egyetemen is olyanok, akik nagyon komolyan veszik a hitüket, de sajnos viszonylag kevesen. A többség sajnos elengedte.
Elengedte vagy meg sem kapta?
Mindkettő. A mai fiatalok nagyon okosak, rengeteg információ elérhető számukra, amit nem tudnak, azt is pillanatok alatt megmondja nekik a ChatGPT.
Ugyanakkor amennyire okosak, annyira rettentően sok bennük a bizonytalanság, a kétségbeesés és a reménytelenség is.
Nem pont a hit tudná ezt megadni nekik?
A hit a logosz, azaz a szavak szintjén jelenik meg számukra, azoknak a jelentősége pedig folyamatosan csökken – pont innen kezdtük a beszélgetést. A szavak pillanatnyilag arra valók, hogy elfedjék a valóságot előlünk.
Magyarul tettekre van szükség szavak helyett, és olyan emberekre, akik nemcsak szóban vallják a hitet, hanem tettekben is…
Igen, de most jön elő az a kérdés, hajlandók-e még megismerni egyáltalán az embereket? Ahhoz, hogy a másik embert megismerjük, idő és kitartás kell, ezek viszont rettenetesen hiányoznak a mai felszínes kapcsolatokból. Abban az időben, ahol most már egy videó is csak 10 másodperc lehet, mert azonnal továbbgörgetünk, nagyon nehéz arra buzdítani valakit, hogy alaposan ismerje meg a másikat. Az oktatásból is kikoptak a nagy mesterek, akiket még évtizedekkel később is emlegettek, mint olyan professzorok, akik az életre is tanították a hallgatókat.
Ők miért koptak ki, az oktatási rendszer vagy az „új világ” miatt?
Szerintem a vevői oldalról lévő figyelemhiány miatt, mert sokkal nehezebb most már egy hallgató figyelmét lekötni, mint néhány évtizede. Ráadásul annyira szűk szegmensekre vannak lebontva a tárgyak, hogy már nincsen lehetőség holisztikus módon bemutatni, megismertetni az emberekkel a tudományokat. És ez elrettenti a nagy formátumú tanárokat, professzorokat, akik így lassan kikopnak.
Mennyire van közösségi élet az egyetemen? Ha valóban az online világban élik az életüket a hallgatók, akkor az mennyire van a közösségi élet rovására?
Amit most mondok, az mind általánosítás, de én azt látom, hogy manapság nincsenek már fórumok az ismerkedésre, a saját gyerekeimnél is ezt látom. Nehéz olyan közeget találni, ahol ismerkedni tudnának, olyan meg pláne nagyon kevés van, ahol a hasonló értékrendűekkel lenne lehetőségük találkozni. Ezek a közösségek megszűnőben vannak, ami persze összefüggésben van azzal is, hogy a templomokban is egyre kevesebb a fiatal. Ez kicsit olyan, mint a „tyúk vagy a tojás” esete, hiszen ki tudja, melyik volt előbb…
Önnek dékánként milyen lehetőségei vannak, hogy ezek a folyamatok a Pázmányra kevésbé legyenek jellemzőek? Hogyan tudja a közösségi életet szinten tartani – vagy esetleg tovább bővíteni?
Szerencsénk van a BTK-n, mert sok olyan képzésünk van – például a pszichológia, szociológia vagy a szociálpedagógia –, amely a közösségről szól, annak az építéséről. Néha rosszmájúan meg is jegyzik, hogy a hallgatók egy része azért jelentkezik ezekre a szakokra, hogy közösséget találjon magának. Nem a legjobb indulattal megfogalmazott gondolat ez, de némi alapja akár lehet is. Ahhoz, hogy több és nagyobb közösségeket hozzunk létre, nem ártana az infrastruktúránk fejlesztése, hiszen amíg Piliscsabán nagy közösségi terek voltak, addig itt ez sajnos nincs meg.
Ez azért is lenne fontos, mert a már említett jezsuitákhoz talán pontosan azért járnak tömegek, mert ott van közösségi élet, ismerik egymást. Nyilván a szentmise ténye is fontos, de az, hogy melyik templomot választják, ezen is múlik nagy részben….
Teljesen igaza van, ezt ismert hálózatkutatók is megerősítették már, például Dávid Beátának volt egy olyan felmérése, hogy miért mennek adott helyre misére az emberek. Egyértelműen kiderült, hogy a közösség miatt, nem pedig a pap kiléte vagy a prédikáció a legfontosabb ok.
Az a legfontosabb kérdés, hogy befogadják-e abba a közösségbe az embert, és ha igen, akkor meg is tartják-e őt a közösségben.
Jobban belegondolva egy egyetem is működhet így, nem?
De igen, csak ez rettenetesen hosszú idő. Illetve fentről ezt nagyon nehéz megszervezni, hiszen ezek a közösségek akkor működnek jól, ha lejjebb lévő szinteken jönnek létre. Én dékánként megpróbálhatok egy támogató közeget létrehozni, de én nem csettinthetek, hogy legyenek közösségek. Apró lépéseket tettünk hitéleti szempontból, például egy imatermet kialakítottunk, hogy be lehessen térni imádkozni, illetve a lépcsőházba elhelyeztünk egy Mária-szobrot.
Fotó: Bodnár Patrícia
Összekötve a beszélgetés két témáját: mennyire mozgatja meg a fiatalokat, hogy Magyarországra érkezik a pápa?
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus annyiból egyszerűbb volt, hogy azt több éven keresztül készítettük elő. Ennek meg is lett a gyümölcse, hatalmas, robbanásszerű élmény volt látni azt a tömeget, amely a Hősök terén ott volt. Most viszont nagyon rövid az idő, szinte váratlanul ért bennünket, hogy hozzánk érkezik a pápa. Hogy a fiatalokat mennyire tudjuk megmozdítani, azt őszintén szólva nem tudom még megmondani. Ennek a látogatásnak Magyarország számára hatalmas jelentősége van, mert egy olyan nemzetközi megvilágításba helyezi, amely megerősítheti bennünk azt, hogy fontos küldetésünk van. Lehet, hogy ez nem lesz olyan látványos, mint a NEK, de hosszú távon nagyon nagy hatása lesz, ebben száz százalékban biztos vagyok.
Miben mérhető egy pápalátogatás hatása és sikere? Abban mindenki egyetért, hogy Ferenc pápa számára is nagy élmény volt a budapesti látogatása.
Továbbmennék, mert nem szimplán élmény volt ez a pápának, nem gondolnám, hogy azért jönne vissza, mert kellemesen érezte magát. Ott akkor megérezhette Ferenc pápa, hogy a magyarok tudhatnak valamit, kelet és nyugat határa között. Az ezeréves történelmünk a nyugati kereszténység középpontjában volt – akkor is, ha látszólag periférián voltunk, de pont ez helyezett minket a centrumba. A nyugati egyháznak a sok szempontból felelőtlen és a „halál kultúráját” megjelenítő magatartása nem feszíthető a végtelenségig.
A katolikus egyháznak szigorú szabályai vannak, amelyek Krisztusig visszavezethetőek, ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Magyarország lehet a jó példa?
Ez logikus következtetés, de ilyen bátran nem mertem volna kimondani. Magyarország sokszor volt jó példa a történelemben és most is azzá válhat.
Martí Zoltán
hirdetés
