2023. 04. 24.

„A hajléktalanok méltóságérzését erősíti, hogy találkozni szeretne velük a pápa” – Csak Egyet Szolgálat

„Amikor hajléktalan vendégeinknek bejelentettük, hogy a Szentatya azért jön, hogy velük is találkozzon, szinte vágni lehetett a csendet néhány másodpercig, ezalatt ők hitetlenkedve, megilletődötten forgatták magukban a hallottakat, és egyesekben már ott elindult a lelki gyógyulás folyamata” – mondta el a 777-nek Ménesi Kristóf, a Csak Egyet Szolgálat kommunikációs vezetője. A szolgálat lelkileg és kis műsorral is készül Ferenc pápa érkezésére.

Mennyire lepett meg titeket, hogy helyet kaptatok a pápa háromnapos programjában?

Természetesen meglepett minket a felkérés. Nagyon nagy megtiszteltetést jelent a Ferenc pápának való bemutatkozás lehetősége a Csak Egyet Szolgálat számára.

Hogyan készül a Csak Egyet Szolgálat a pápa érkezésére – akár operatív, akár lelki szinten?

Mindenekelőtt szeretnénk egységes módon, közösségként megjelenni ezen a különleges alkalmon, ezért a Csak Egyet Szolgálat logójával díszített egyenkendőt és hátizsákot is készíttettünk, amelyeket – összetartozásunkat kifejezendő – mind a Szolgálat munkatársai, mind pedig a velünk tartó hajléktalan vendégeink viselnek majd. Bár a Szentatyával való találkozás lehetősége önmagában is ajándék, szeretnénk ezt az alkalmat igazán ünneppé tenni az egész Csak Egyet Szolgálat számára, ezért ajándékcsomaggal is készülünk delegációnk minden tagjának.

hirdetés

A közelgő pápalátogatás lendületet adott annak a sok energiát igénylő törekvésünknek is, hogy a szervezetünkkel kapcsolatos információk külföldiek számára is hozzáférhetőek legyenek. Ennek köszönhető, hogy április végére a honlapunk (www.csakegyet.hu) angol nyelven is elérhetővé válik majd, illetve a Senki gyermekei című könyvünk is épp a napokban jelent meg angol nyelven, így Ferenc pápát is meg tudjuk ajándékozni ezzel a kiadványunkkal.

Pontosan mi lesz a szerepetek a helyszínen, a Szent Erzsébet-templomban?

A találkozást megelőző órák lelki készületének része lesz, hogy gitáros közjátékkal elválasztott könyörgések hangzanak el. E könyörgések egyikét szolgálatunk egyik munkatársa írta, amelyet egy másik kollégánk olvas majd fel, egy harmadik kollégánk pedig a tervek szerint gitározással működik közre. A Csak Egyet Szolgálatot a tanúságtételek szekciójában fenntartónk, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség részéről Kunszabó Zoltán diakónus, illetve alapítóvezetőnk, Kunszabóné Pataki Anna mutatják majd be 4 percben Ferenc pápának.

Az általatok segített hajléktalanok közül kik vehetnek részt a programban?

A rendkívüli eseményt meghirdettük vendégeink között, amint a nyilvánosságra hozott hivatalos döntés tudomásunkra jutott. A résztvevők listáján helyet kapnak azok a hajléktalan vendégeink, akik a szolgálatnál hittanra járnak és/vagy rendszeresen részt vesznek imaalkalmainkon. A rendelkezésünkre álló keret fennmaradó részét további érdeklődő rászorulóinkkal töltjük fel.

Milyen hatással lesz a Szentatyával való találkozás a szolgálatotokra?

Minden tekintetben nagy lendületet remélünk az eseménytől. Munkatársaink folyamatosan nagy terhelés alatt dolgoznak, így erre a megerősítésre most nagy szükségünk is van! Kommunikációs és forrásteremtési szempontból nagy lehetőséget jelent az eseménnyel kapcsolatos nemzetközi publicitás is, amellyel igyekszünk majd jól sáfárkodni.

És mit reméltek, milyen hatással lesz a hajléktalanokra?

Egészen biztos, hogy ellátottjaink közül többen vannak, akik egész életükben még egyszer sem érezték magukat úgy igazán megtisztelve. Amikor egy Csak Egyet-es szentségimádást követően Zarka Dénes diakónus bejelentette a pápalátogatás hírét, illetve, hogy „a Szentatya kifejezetten azért jön, hogy veletek találkozzon”, már akkor nagyon különleges pillanatoknak lehettünk szemtanúi: pozitív értelemben megfagyott a levegő, szinte vágni lehetett a csendet néhány másodpercig, ezalatt vendégeink hitetlenkedve, megilletődötten forgatták magukban a hallottakat, és egyesekben minden bizonnyal már ott elindult a lelki gyógyulás folyamata. A Szentatya látogatása révén az emberi méltóság érzésében is meg tudnak erősödni a vendégeink; ez pedig közvetetten hatással lehet a jó közhangulatra az ellátásunk központját képező pincehelyiségben.

Őket hogyan készítitek a találkozásra?

Keddi és csütörtöki imaalkalmainkon rendszeresen szóba kerül Ferenc pápa jövetele, amelyet egyénileg és olykor közösségileg is imáinkban hordozunk. Ahogy közeleg a találkozás napja, vendégeink egyre gyakrabban hozzák szóba.

 

Szilágyi Anna

Interjú
hirdetés