Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét nagycsütörtökön. Az elmúlt napokban kisebb betegséggel küzdő bíboros beszédét Süllei László érseki általános helynök olvasta fel. Beszédét változtatás nélkül közöljük.
Hallottuk az Evangéliumban, hogy Jézus a názáreti zsinagógában tanított. Tanítása nem emberi bölcsesség kifejtéséből állt, hanem prófétai erejű igehirdetés volt. Ez az a tanítás, ez az az örömhír, amely meghozza a szabadulást, meghozza az igazi látást és bevezet minket az Isten kegyelmének korába. Ez az a tanítás, amit a környezet hol elragadtatással, hol felháborodással fogadott, aszerint, hogy megfelelt-e a saját vágyainak és törekvéseinek. De Jézus maga is fontosnak tartotta tanítását. Aki szeret engem, megtartja tanításomat (vö. Jn 14,23) – mondta. A nagy missziós parancsban pedig elküldte tanítványait az egész világra, hogy tanítsanak minden népet (vö. Mt 28,19-20). Nem a saját bölcsességükre és ötleteikre kellett a tanítványoknak oktatni a világ népeit, hanem azt a tanítást kellett átadni, amit Jézustól kaptak. Az Ő tanítványává kell tenni a népeket.
Központi igazság, hogy hitünknek emberi szóval is kifejezhető, határozott igazságtartalma van. Ez az a tanítás, amit az Újszövetség, hol logosznak, igének, hol didakhénak, vagy didaszkáliának, hol pedig egyenesen dogmának nevez, amely parancsot, döntést is jelöl, de a tanítás tételeire is alkalmazható. Ha mindez ennyire fontos, akkor nekünk is újra és újra át kell elmélkednünk, ha tetszik, tanulmányoznunk kell ezt a krisztusi tanítást és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy szabadító örömhírként, de nem puszta érzésként, hanem pontosan meghatározott tartalommal adjuk tovább felnőtteknek és fiataloknak, közelieknek és távolabb állóknak egyaránt. Ez adja hivatásunk különleges nagyszerűségét, ebben rejlik felelősségünk is.
Ez a tanítás részletes életeszmény, de határozott képet ad magáról Istenről, az Ő teremtő és megváltó művéről és arról a célról is, amelyet az egyes ember és az egész emberiség elé kitűzött.
Ha arról panaszkodunk, hogy sokan körülöttünk értelmetlennek érzik az életüket, vagy szenvednek a szorongástól, ha belegondolnak a szomszédunkban zajló háborúba, vagy azokba a veszélyekbe, amelyek az egész emberiséget fenyegetik, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy
Krisztus nem hagy vigasztalás és erősítés nélkül minket.
Néha bennünket magunkat is megérint a csüggedés és a bizonytalanság kísértése. Néha azzal áltatjuk magunkat, hogy újra mérlegelnünk kell, milyen hivatást válasszunk. Csakhogy nem mi választunk, hanem Jézus az, aki kiválasztott minket és meghívott az apostoli küldetésre. Lelkünkbe égette a felszentelés eltörölhetetlen bélyegét.
A mi kérdésünk tehát az, hogy hogyan teljesíthetjük jobban a küldetésünket. Ha ennek az útját megtaláltuk, akkor életünket olyan öröm tölti el, amely nem hasonlítható az anyagi javak bőségéhez (vö. Zsolt. 4,8), sem a társadalmi sikerhez. De Jézus a mai Evangélium szerint Izaiás próféta könyvéből éppen erre olvassa fel a választ: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,…” (Lk 4,18). És maga Jézus mondja azt is az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit, meg lesznek bocsátva, akinek megtartjátok, meg lesznek tartva.” (vö. Jn 20,22-23).
Lelkéből adott nekünk és ezt a Szentlelket adják tovább a szenteléskor az apostolok utódai nemzedékről nemzedékre. Mert emberi erőnket meghaladja a feladat, amit kaptunk.
A Szentlélek pedig az Egyház közösségében, különösen a pápa és az apostolutódok szolgálata által vezet minket, hogy megmaradjunk Krisztus igaz tanításában. Ezt a tanítást nem kell nemzedékről nemzedékre újra kitalálni, mert Jézus valóságos történelmi személy. Tanítását hitelesen őrzi az újszövetségi Szentírás és az Egyház hagyománya.
Benedek pápa hívta fel figyelmünket arra, hogy az Egyháznak ma tartalomorientált katekézisre van szüksége. Nem elég közösségi érzést, vagy vallásos érzelmeket felkelteni, hanem Krisztus és az Egyház tanítását tovább kell adni. A Katolikus Egyház Katekizmusa és annak Kompendiuma ma is biztos vezérfonaluk lehet. Ha pedig valakinek ajándékot adunk és ő visszadobja, mert nem tetszik neki a csomagolás, akkor újra és újra egyre gondosabban, szebben, megfelelőbben kell csomagolnunk, és főleg nem veszíthetjük el kedvünket, mert tudjuk, hogy amit adunk, az a legnagyobb érték.
Jézus tanítása nem csupán elméleti igazságot közöl, bár Ő a legteljesebb igazság. (Én vagyok az út, az igazság és az élet [vö. Jn 14,6] – mondja.) Az Ő kinyilatkoztató szava ugyanis egyúttal életszabály. Ha tetszik, parancsolat. Olyan tanítás, amelynek engedelmeskedni kell. (vö. Róm 6,17). A legnagyobb jót tesszük az emberekkel, ha Krisztus örömhírét és a szentségek kegyelmét közvetítjük feléjük. A tanítás és a szentségek hitelességének gondos őrzése kötelességünk és egyben biztosítéka annak, hogy a szabadító üzenet és a kegyelmi ajándékok valóban eljutnak az emberekhez.
Köszönet és elismerés illeti azokat a paptestvéreket és diakónusokat, akik ezt a szolgálatot hűségesen látják el (vö. Gal 2,1-2) és átérzik, hogy ez nem csak egy a sok program közül, hanem hivatásunk legfőbb célja.
Akik viszont Jézust ebben is hűségesen követik és lemondanak sok mindenről itt a földön, száz annyit kapnak és az örök élet lesz az örökségük (vö. Mt 19,29). Ezt adja meg mindannyiunknak az értünk szenvedő és megdicsőült Krisztus, akit Urunknak és Mesterünknek vallunk (vö. Jn 13,14). Ámen.
Forrás: Esztergomi Érsekség
hirdetés
