Karácsonyi körkérdésem után ismét a környezetemben (New Jersey államban és New York városban) élő katolikus amerikai magyar családokhoz fordultam, hogy felmérjem, mit jelent számukra a húsvét, hogyan élik meg ezt az ünnepet. Kérdésemre ezúttal jóval kevesebben válaszoltak – úgy tűnik, ez kényesebb téma, mint a karácsony. A válaszadók fele a passaici Szent István Plébánia, másik fele a New York-i (hét éve bezárt) Szent István és a New Brunswick-i Szent László magyar templomok közösségeihez tartozik. A körkérdés így semmiképpen nem nevezhető reprezentatívnak, de valós képet nyújt az itt élő katolikus magyar közösségek húsvéti vallási, közösségi és családi szokásairól, hagyományairól.
Antal-Ferencz Ildikó szabadúszó újságíró helyszíni összeállítása.
Az amerikai húsvét általánosságban nem – ahogy már a magyarországi sem – az ünnep eredeti keresztény lényegéről, azaz Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról szól, sokkal inkább néhány – valaha néphagyományból eredeztető, mára inkább csak „kellemes” – családi szokásról, illetve a tavaszi iskolai szünet kezdetéről (amely alatt az északi tagállamokban élők közül sokan délre, jellemzően Floridába utaznak). A városok parkjaiban ún. easter egg hunt zajlik (több ezer műanyag, apróságokat rejtő Kindertojást lehet keresni), amelyre a kisgyerekeket szokták elvinni. New Yorkban húsvét vasárnapján zajlik az „Easter Parade” (húsvéti felvonulás), amely tulajdonképpen egy felvonulásos női kalapbemutató a Fifth Avenue-n. 1948-ban Fred Aster, Judy Garland, Ann Miller és Peter Lawford főszereplésével készült el az Easter parade című film, amelyet valamelyik amerikai tévécsatornán minden húsvétkor újra és újra műsorra tűznek. Emellett az ünnep előtt csokinyuszikkal, -tojásokkal és -csibékkel vannak tele a boltok. Nagypéntek és húsvéthétfő munkanap, de az előbbin sokan nem dolgoznak, főleg a spanyolok, de a katolikusok is szabadnapot szoktak kivenni.
A hívő magyarok ugyanis igyekeznek testben és lélekben is felkészülni a húsvétra, és részt venni a nagyheti szertartásokon – családostól, gyerekeiknek is elmagyarázva annak jelentőségét.
Nagyböjt
Minden megkérdezett családban (egyetlen kivétellel, ahol a válaszoló magát „vallását nem gyakorló hívőnek” tartja, aki a böjtnek nem érzi értelmét és szükségességét) sokat beszélgetnek otthon a húsvét, és azon belül a böjt céljáról és fontosságáról a gyerekekkel, akik jellemzően részt vesznek e lemondásban, legyen szó a hús vagy egyéb „kedvenc” (édesség, tévénézés, stb.) átmeneti elhagyásáról.
E családok számára egyértelműen fontos a nagyböjt. Kelemen Bíbor, passaici születésű háromgyermekes édesanya elárulta: bár nehezebben tart egyéni böjtöt, péntekenként nem esznek húst, és örülne annak, ha az egész család lemondana az édességről vagy a hétvégi tévénézésről. Régebben kinyomtatta a keresztút állomásait és a folyosó falára ragasztotta a nagyböjt alatt, és a gyerekekkel végigjárták. „Később ebből az ötletből merítve született meg a nagypénteki gyerekkeresztút a Szent Istvánban. Gyermekkoromban nagymamám vitt hamvazószerdán misére és pénteki keresztútra. A fiaim katolikus iskolába járnak, így nagy örömükre kétszer is mehetnek misére hamvazószerdán. Sajnos nem jutunk el minden pénteken keresztútra, de a gyerekkeresztúton mindig ott vagyunk. Van egy kápolna Cliftonban, ahol a domboldalon vannak a keresztútállomások, oda legalább egyszer elmegyek a gyerekekkel, hogy magunkban végigjárjuk a keresztutat. Nagyon szeretném, hogy a gyerekeim megértsék ennek fontosságát, és sokszor úgy érzem, a templomban nem figyelnek és nem mélyülnek el eléggé, de a kinti állomásokat meg tudják fogni, illetve jobban meg tudják közelíteni. Ilyenkor minden állomásnál felváltva olvasnak, ezáltal is jobban figyelnek.”
Locsolás a Cserkészházban
Egy háromgyermekes apa szerint: „Nagyon fontos nekünk a húsvét, a néphagyomány miatt is, de főleg a vallás miatt. Igyekszünk úgy nevelni a gyerekeket, mint szüleink neveltek minket. A katolikus naptárban az egyik legfontosabb nap, és nálunk mindenki tudja, miért, és hálát adunk érte.
A családunk együtt imádkozik minden nap, és rendszeresen megbeszéljük, átéljük együtt, ahogy a böjt célját és fontosságát is.
A gyerekek még kicsik, de ők is betartják velünk együtt a hús elhagyását, koplalást a fontos napokon és a lemondást valami kedvencről hamvazószerda és húsvét között.”
Az erdélyi származású, huszonéves, New Yorkban élő Fodor Krisztina családja szintén nem eszik húst egész böjt alatt, csak halat. Az édesanya lemondott a közösségi médiáról, a gyerekek a tévéről, bár utóbbi csak két hétig tartott, de megbeszélték, hogy mi a böjt lényege. Az édességről nem mondtak le, mert amúgy sem szoktak sokat enni, és mert sok a családi szülinap.
Az idősebb generációnál még hangsúlyosabb a lelki készülődés. A kisgyermekkorában Magyarországról New Brunswick-ba kerülő Németh-Hajdú Laci bácsi és felesége, Irén például rendszeresen nézik a katolikus.ma oldalon elérhető Nagyböjti ráhangolót. „Húsvét Krisztus Urunk feltámadása nélkül nem is lenne ünnep. Húsvét napja egy örömnap, de hogy teljesen megértsük mit is jelent nekünk, a mi lelki készülődésünk is olyan kell, hogy legyen. Krisztus Urunk feltámadott, hogy mi is feltámadjunk bűneinkből. Úgy érzem, hogy a Szentírás mindennapi hallgatása és a mondanivalóján való elgondolkodás, beszélgetés segít ebben az előkészületben. Hamvazószerdától nagyszombatig minden héten másik atya tart egy rövid elmélkedést az aznapi evangéliumról, ami egy kis magyarázattal és kihívással jár a hallgatóknak. Utána vagy kettesben beszélgetünk a feleségemmel a hallottakról vagy magunkba fordulva gondolkodunk az üzenetről, amelyet hallottunk. Mindketten szeretjük a műsort, mert megkérdőjelezi, mégis mit tartunk fontosnak az életünkben, főleg most, félig-meddig nyugdíjaskorunkban. Gyermekeinknek is említettük, de nem erőltetjük. Emellett péntekenként részt veszünk a keresztúti ájtatosságon a templomban.”
A szintén New Brunswick-i Horváth Istvánéknál a nagyböjt nem kifejezetten az ételektől való tartózkodásról szól, mivel ezt az év többi péntekén is gyakorolják, hanem „a szívünk ráhangolódása Isten akaratára a saját életünkben. Ez úgy valósul meg, hogy a napi rózsafüzér elmondásán kívül a Szentírást olvassuk és arról elmélkedünk naponta. De még mielőtt hamvazószerdához érnénk, Urunk bemutatása napja után, vagyis Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével (febr. 2.) kezdődik meg nálunk a nagytakarítás. Ez egy kicsit olyan, mint a zsidóknál a Purimtól a Pascha sederhez érkező időszak: a bőséget megosztani és embertársainkat szolgálni. Különösen a nagyhét az, amikor ezt igen komoly odaadással gyakoroljuk. A hűtőből mindent feldolgozunk és nem veszünk, csak annyi frisset, ami azon a héten elfogy. Ez így van húsvétvasárnapig, amikor nagy bőséggel lakomázunk. Ezt akkor is megtettük, amikor a gyerekeink még itthon éltek velünk.”
Ételszentelés a passiaci templomban
Nagyhét
A nagyheti szertartások nagy vonalakban ugyanazok minden magyar templomban, illetve szentmisén (virágvasárnap bevonulás, nagycsütörtökön az Oltáriszentség megünneplése, majd oltárfosztás, nagypénteken keresztút, nagyszombaton feltámadási mise, víz- és tűzszenteléssel, sok olvasmánnyal és körmenettel, húsvétvasárnap szentmise ételszenteléssel), a helyi sajátosságok figyelembevételével. Például a passaici Szent István templomban már nincs énekkar, így ott (virágvasárnap és nagypénteken) felolvassák, míg New Brunswick-on eléneklik a Passiót, New Yorkban viszont már egyáltalán nem mutatják be. Passaicon a hagyományőrző Lant és Toll, illetve annak gyermekcsoportja, a Lantocska tart énekes műsort virágvasárnap. Nagycsütörtökön Passaicon korábban a pap megmosta 12 ember lábát, de ezt a szokást már nem folytatják kb. 40-50 éve. A nagypénteki keresztút általában a gyerekeknek szól, idén is így lesz. Az elmúlt pár évben akár 40 gyermek is eljött erre a keresztútra. Régebben, Mustos atya idején aznap tartottak sírőrséget is, cserkészvezetők beálltak a Szent Sír elé 30-60 perces blokkokra, déltől este 8 óráig – ezt a hagyományt idén újra felelevenítik. A nagyszombati körmenetre idén azt kérik, hogy minél többen jöjjenek népviseletben, hogy a „magyar identitásért, Isten egyik nagy ajándékáért is hálát adjanak”. Kb. 25 éve elkészült a régi hagyományok szerinti baldachin, amely alatt viszi a pap az Oltáriszentséget. Az ételszentelés kétszer is megtörténik (nagyszombaton és húsvétvasárnap is), igazodva a hívek kéréseihez is.
A Szent László magyar templomban is erősen tartják a húsvéti szertartások hagyományát, egyházilag előírt szabályait. Már hetekkel korábban készülnek. A virágvasárnapi „bevonulást” a templomon kívül kezdik énekkel és annak a barkának a megszentelésével, amelyet a hívek magukkal visznek, amikor bemennek a templomba. A Passiót virágvasárnap és nagypénteken is énekelik. A szólisták mellett a kórus is aktívan részt vesz benne, ahogy a műsor megkívánja. Nagyszombaton, az „új fényt” az új tűzből szintén a templomon kívül kezdik, és onnan vonulnak be a templomba, majd a feltámadási misét a templomon kívüli körmenettel fejezik be. Elbocsátás után a magyar Himnuszt és egy feltámadási éneket énekelnek. A mise után agapé következik, amely bárányhúsból készül, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával, így fejeződik be az ünneplés. Vasárnap szokásos mise, énekekkel; az elbocsátást ekkor is Himnusz és húsvéti énekek követik.
Virágvasárnap a passiaci templomban
A New York-i Szent István közösségben régebben, virágvasárnaptól kezdve szintén megtartották a nagyheti szertartásokat, mindaddig, amíg a templomot 2015-ben be nem zárták. A mostani német templomban, ahol hetente egyszer tarthatnak magyar misét, minden virágvasárnap barkát szentelnek (az amerikaiak pálmalevelekkel tartják a bevonulást), nagypénteken megtartják a keresztutat, nagyszombaton ételszentelés, a húsvétvasárnapi mise után pedig a közösség a templom alatti teremben ünnepli a húsvétot, a gyerekek kapnak egy kis csomagot (mézeskalács, nyuszicsoki, vallásos kifestős könyv stb.), és olyankor van locsolás is, piros tojással. Ezeken ma már nagyon kevesen vesznek részt, a legtöbben a családdal töltik az ünnepeket, otthon vagy elutazva. Sok magyar gyermek amerikai katolikus iskolába jár, amelyek elvárják, hogy a diákok (és családjaik) legyenek jelen az iskolai eseményeken, így a magyar egyházi szertartásokra nem jutnak el.
Templomon kívüli közösségi, illetve családi szokások, hagyományok
Kisgyermekes családokban a vallási szertartások mellett nagy szerep jut a népi, családi hagyományoknak, az idősebbeknél utóbbi talán kevésbé hangsúlyos, de ez is családonként változik. Kelemen Bíbor például a cserkészetben, magyar iskolában, hittanórán, korábban a cserkészoviban (amely sajnos már nem működik), és most a – Marshall Olgával együtt vezetett – Lantocskával igyekszik párhuzamosan éltetni a vallási és a népi hagyományokat. Játszott a gyerekekkel olyat, hogy egy képen ábrázolt népszokásnak az egyházi párját kellett megtalálják (például kiszehajtás – Jézus Jeruzsálembe bevonul). Mint mondta, nagyrészt Kertész Panninak, a Lant és Toll alapítójának – melynek ők is tagjai – köszönheti a gazdag anyagtárat, amelyből tanítják a kicsiket. Panni összeállításai nagyböjttől pünkösdig kísérik Jézust az útján, versekkel, énekekkel, imádságokkal és népszokások bemutatásával. Bíbor számára e műsor nélkül nincsen Húsvét; a gyerekeinek esténként is ezekből énekel. Nagyhéten igyekeznek minden szertartásra eljutni. Szombaton – ma már vasárnap – az otthon összeállított kosarat (sonka, kolbász, tojás, torma, retek, újhagyma, szörp, bor, kalács és kenyér) elviszik a templomba szentelésre. Vasárnap reggel a nyuszi által hagyott csokitojásokat követve az udvaron találnak a gyerekek apró kis ajándékokat és színes műanyagtojásokat elrejtve. A szentmisét nagy családi ebéd követi.
Tojásfestés a Cserkészházban
A nagycsaládos édesapa elmesélte, hogy a családi hagyomány szerint általában náluk ünnepelnek, így az egész család (és pár rokon) hozzájuk megy a vasárnapi mise után ebédelni, ünnepelni és tojásokat keresni. Hosszasan meséli a passaici magyar közösségben régebben nagyon élő, de még manapság is követett hímes tojás-készítési és locsolási hagyományokat. A tojásfestést már kiskorban kezdték, nem csak a lányok, a fiúk is. A cserkészetben, a regösfoglalkozáson, a hétvégi magyar iskolában és otthon is tanultak festeni, batikolni, viaszolni stb. „Többféle technikát is gyakoroltunk, és nagyon élveztünk összejönni, és ezzel foglalkozni a jóbarátainkkal. Nekem van egy nagy, kb. 300 tojásból álló hímes tojás-gyűjteményem, amelyen már 30 éve <dolgozom>. Akkor kezdtem őket gyűjteni, amikor láttam, milyen gyönyörűeket készítettek többen, például Kerkay Emese, Pándi Erzsi, Bányai Csilla <nénik>.” Aztán természetesen a korukbeli lányok is gyártottak nekik hímes tojásokat, sokszor névre szólóan, így muszáj volt azokat is elrakni. „Próbáltam csökkenteni a gyűjteményemet, de a fiatalabb éveim aranyos emlékei fűződnek hozzájuk, nincsen szívem megválni tőlük. Azóta is növekszik a gyűjtemény minden évben; főleg most, hogy négy tojásfestővel lakom együtt! Sokszor megmutatom a korombéli lányoknak ezeket a tojásokat, amelyeket ők 25 évvel ezelőtt festettek nekem… A nosztalgia mellett jó érzés arra gondolni, hogy még most is barátok vagyunk, és gyermekeink együtt folytatják ezt a gyönyörű szokást. Nekem is az első emlékem a locsolásról az volt, amikor apukám vitt minket a <nénikhez>.
Nyakkendő a nyakunkon, kölni a kezünkben, versek a fejünkben, indultunk hárman, a fiúk húsvéthétfőn meglátogatni a magyar néniket a közösségünkben. Élveztük? Nagyon.
Örültek nekünk a nénik, és legtöbbször kaptunk valamilyen süteményt, édességet vagy csokoládényuszit. Pár év múlva, amikor több fiúbarát összeállt locsolkodni, még érdekesebb lett az egész, mert idővel egyre nagyobb lett a fiúbanda, és egyre szebbek lettek a magyar lányok. Ekkor kezdődött a tojásgyűjtemény is.”
Voltak évek, amikor több fiúcsoport is elindult locsolkodni; fiatalok és idősebbek; délután kezdték, de alig bírták estig teljesíteni a sok meghívást. A süteményválaszték is nőtt, és egyre több panasz volt a teli hassal és későn érkezőkre. A problémát végül úgy oldották meg, hogy kevesebb helyre mentek, ahol több lány összegyűlt, így mindenkit sikerült meglocsolni és több időt is tölthettek mindenhol. Mostanában pedig úgy szervezik, hogy a lányok találkoznak a garfieldi Cserkészházban és együtt festenek tojásokat; a fiúk pedig máshol gyűlnek össze és kitalálnak egy közös „tábortűzi mókát” vagy verset, amelyet este előadnak a lányoknak. A mókák általában ötletesek: volt, amikor beöltöztek különböző szerepekre és úgy énekeltek, egyszer pedig kölcsönkérték a helybéli tűzoltó-egyenruhákat és egy hosszú slaggal (vizestömlővel) ijesztgették a lányokat. Kerkay Emese, aki 2006-ig, 30 éven át tanított a passaici hétvégi magyar iskolában – három évig tanárként, majd iskolaigazgatóként, többek között az előbbi édesapát és barátait is –, mindig is nagyon szívén viselte a gazdag magyar népi hagyományok ápolását és továbbadását, többek között csodálatos hímes tojásokat készített mindenféle technikával és tanított meg rá nemzedékeket. Idén hosszú idő után újra tartott hímestojás-készítő műhelyt a felnőttek számára a garfieldi Cserkészházban, egykori tanítványai, Dorogi Anna és Lendvai-Lintner Zsófi pedig a hétvégi magyar iskolában tanítanak tojásfestést az oda járó gyerekeknek.
Egy garfieldi cserkészanyuka viszont azt mesélte, hogy bár kellemes emlékei vannak gyerekkorából a húsvétról, arról az időszakról, amikor elmentek a templomba és tartották az otthoni szokásokat (tavaszváró nagytakarítás, kalács és sonka, tojásfestés és locsolkodás), jelenlegi családjával nem járnak templomba (kivéve a virágvasárnapi Lantocska-műsort, ahol a lányuk is szerepel). Otthon viszont megbeszélik, miről is van szó: megemlítik a feltámadást mint az ünnep vallásos eredetét, ugyanakkor beszélnek a természet újjászületéséről is (barka, tojás, bárány); mivel szerinte a kettő szorosan összekapcsolódik, ezért most is fontos ünnepnek tartja a húsvétot – de a gyerekekre bízzák, hogyan viszik mindezt tovább. Családi hagyomány náluk is a hímestojás-festés (hagyma levében főzve, petrezselyemlevéllel mintázva), a vasárnapi reggeli és a hétfői locsolkodás (otthon, mert a Cserkészházba a hétfői munkanap miatt nem jutnak el).
Locsolás a passiaci iskolában régen
Fodor Krisztina felidézte: amikor lánykorában barátnőjével barátaikat meghívták karácsonyi és húsvéti „családi” ebédekre, a meghívásoknak az volt a feltétele, hogy a vendégek elmenjenek velük a templomba – amit barátaik az irántunk való tiszteletből meg is tettek, kb. öt éven át. Később már nem, de többen e templomlátogatások hatására lettek felnőttként elsőáldozók. Ma viszont nincs locsolkodás, sem a templomban, sem a baráti körben; hétfőnként dolgoznak.
Az erdélyi származású, 40 éve New Yorkban élő, templomi tanácselnök Winer Róbert számára a húsvét mindig is nagy ünnep volt gyermekkorában, Nagyváradon, és ma is az. Akkoriban számára az ünnep magyar jellegét a piros tojás jelezte, és az volt a fontos, hogy mennyi piros tojást visz haza a locsolás után (amiből két nap múlva biztosan rakott krumpli lett az ebéd). „A felkészülés nekem akkor abból állt, hogy milyen kölnit használok majd a locsoláshoz – erős szagú, olcsó kölnit nem lehetett használni, mást viszont nem nagyon lehetett venni –, de a még nagyobb kihívás volt a verstanulás és -mondás, mert
a lányok emlékeztek rá, ha egymást követő években ugyanazzal a verssel locsoltam.
Amerikába érkezve mind a karácsonyi és a húsvéti szokásokat magunkkal hoztuk, és minden évben, ahogy most, 42 év után is, megtartjuk; persze most az unokák a tojásfestők és a locsolók is. Vasárnap a család együtt megy templomba és egész nap együtt vagyunk: a templom után közös ebéd van otthon és persze mindenki kap egy kis húsvéti ajándékot is. Az itt élő magyarok egy részének szívügye átadni az utódoknak a hazulról hozott hagyományokat; én is amíg élek, fiammal és lányommal mindig együtt tartjuk meg a húsvétot és a karácsonyt.”
Locsolkodás a helyi magyar óvodában
Hajdú-Németh Laci bácsi elárulta, hogy amíg a gyerekek itthon laktak, felesége (aki egyébként Passaicon nőtt fel) nagyon sokat foglalkozott a tojások „hímzésével”, akár 20-25 is elkészült egy-egy húsvétkor. A két fiát 4-5 éves koruktól fogva ő vitte locsolni, először a nagyszülőkhöz, utána pedig a többi rokonhoz, majd a „lányos házakhoz”. Verset mondtak és tojást kaptak jutalomként. Közben mások meg hozzájuk jöttek a lányokat locsolni és a gyönyörű tojásokat begyűjteni. Most már lányunokájukkal festenek tojást. Régebben az ételszentelés (sonka, torma, tojás, kalács és bor) nagyszombat délutánján történt és este fogyasztották el; most húsvét vasárnapján, a mise alatt. Ezeket a szokásokat gyermekeik és családjaik tovább ápolják.
Horváth István csak röviden ennyit tett hozzá ehhez a kérdéshez: „A tojásfestés és a többi készülődés sem marad ki a hagyományból a Nagyhét folyamán. Szigorú csendben telik a szent háromnap csütörtöktől a feltámadásig. A szent háromnapon részt venni és szolgálni az Anyaszentegyház liturgiája szerint a templomban, a legnagyobb kegyelem számunkra a húsvéti időszakban.”
Antal-Ferencz Ildikó
hirdetés
