2023. 03. 22.

8 ige, ha túlterheltnek érzed magad

Könnyen belecsúszunk abba, hogy a napjaink során a nehézségekre, a meg nem oldott feladatokra, az éppen szétesett életterületünkre nézzünk. De azt soha ne felejtsük el, mit válaszol ezekre Isten! Az igéjén keresztül perspektívát válthatunk.

  1. „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil. 4:6-7)

Könnyen hálát adunk, amikor valami kellemes élmény ér minket, de mennyire nehéz ezt megtenni, amikor a dolgok nem a terveink szerint alakulnak! Pedig az ige egyértelmű: mindenkor hálaadással mehetünk Isten elé. Ez már önmagában elveszi a teret az aggodalmaskodó gondolatoktól.

  1. „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5:7)

Nem csak duma, hogy Istent érdekli az életünk: Ő minden aspektusával törődik, azzal is, amiről azt hisszük, Neki nem fontos. Ebben a pillanatban is munkálkodik azon, amit elkezdett bennünk.

  1. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn. 14:27)

A Jézusban megtapasztalható békesség semmi máshoz nem hasonlítható. Amikor az emberek legyintenek ránk vagy közhelyeket durrogtatnak, amikor tényleg nehéz – Jézus az, aki megért és betölt békességgel, ha kérjük.

  1. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Máté 6:25-26)

Sokszor hallottuk már ezt az igét, mégis elfelejtjük a saját életünkre alkalmazni. Az aggódás persze a jóléti társadalomban legtöbbször már nem akörül forog, hogy mit együnk, igyunk vagy lesz-e mit felvennünk, hanem más jellegű problémák körül, de a lényeg ugyanaz: a mennyei Atyánk eltart, megtart minket.

  1. „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11:28-29)

Elfáradtunk és terheket hordozunk – sokunkra igaz ez a két jellemző. Minden nap minden percében dönthetünk úgy, hogy Jézushoz fordulunk mindezzel, és Ő felüdít minket. Lehet, hogy nem egyből, lehet, hogy nem úgy, ahogyan vártuk, de ha Őt keressük, az hosszú távon valóságos megnyugvás a lelkünknek.

  1. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)

Egy-egy megmérettetés, vizsga előtt vagy éppen egy különösen stresszes napon nagyon sok erőt és reményt tud adni ez az egy rövidke mondat. Saját tapasztalat is!

  1. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1:7)

Néha már annyi mindenen szorongunk, és annyi dologtól félünk, hogy elhisszük: ilyenek vagyunk, ez az élet része. De Isten figyelmeztet: Ő nem ilyen napokat szánt nekünk, és erőt, szeretetet, józanságot tud adni a szívünkbe. 

  1. „Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt. 56:4)

Kiegészítve az előző igét: persze, hogy van olyan helyzet, amikor a félelem a legtermészetesebb reakciónk! Ezt a Zsoltár írója is felvállalja. De ekkor is dönthetünk úgy, hogy bízunk Benne, aki mindennél és mindenkinél hatalmasabb.

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Ige
hirdetés