Valószínűleg nemcsak nekem tűnt fel, hogy egyre több népszerű, streamingszolgáltatók által készített sorozatban jelenik meg az a narratíva, hogy a hívők sötétek, ostobák vagy egyenesen veszélyesek. Véletlen egybeesés lenne vagy szándékos tudatformálás zajlik?
Az első szembeötlő élményem azzal kapcsolatban, hogy a felkapott sorozatok elég keményen keresztényellenes hangot tudnak képviselni a Szolgálólány meséje volt, amelyből bevallom, két résznél többet nem is bírtam megnézni. A sorozat Margaret Atwood regénye alapján készült, egy olyan disztópia, amely a Gileád Köztársaság nevű totalitárius társadalomban játszódik (az egykori Amerikai Egyesült Államok helyén). Mivel rohamosan zuhan a születések száma, a nők azon csoportját, akik még termékenyek, szexuális rabszolgaságra kényszerítenek, őket nevezik Szolgálólányoknak. A cél a világ újbóli benépesítése, ahogy látjuk, kegyetlen eszközökkel.
Mindezt persze a Biblia és Isten nevében.
A legfrissebb ilyen élményem pedig az HBO egyik legnézettebb sorozata, a Last of us, amelyben megint abba a narratívába ütköztem, hogy „lám, a keresztények mind képmutatóak”. A sorozat egy számítógépes játék adaptációja, arról szól, hogy egy gombafaj miatt az emberiség nagyrésze kipusztul, a túlélők pedig igyekeznek megoldást találni, de legalábbis életben maradni. Az egyik rész úgy kezdődik, hogy a Jelenések könyvéből olvasnak fel egy részt egy imaórán: „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. (Jel. 21:4) Kiderül, hogy a túlélők egy kis csoportját látjuk, akik rendszeresen összejárnak igehirdetéseket hallgatni, a pásztoruk pedig egy kedves, atyai gondoskodású, bölcs férfi. Legalábbis annak tűnik az epizód első 25 percében. Végül azonban kiderül, hogy – spoiler! – egy pszichopata, aki emberhúst etet a közösség tagjaival, mert egyébként éheznének. Kiderül az is, nem hisz valójában Istenben, csak kell valami, amivel irányítani lehet a közösség tagjait és ami által azt csinálják, amit ő mond. Mikor az elvetemült lelkipásztor a főszereplő lányt akarja megölni, akkor is egy igét húz elő: „a szeretetben nincs félelem” – ide talán a gyomorforgató szó is kevés.
Az említett sorozatok csak példák a sok közül. Elszomorító látni, hogy nemcsak meglehetősen ritkán jelenik meg a hit a mainstream sorozatokban, filmekben, hanem ha fel is tűnik a Biblia, az istenkapcsolat vagy a keresztények, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a képmutatás, az ítélkezés, a torz gondolkodás, a megfélemlítés lesz kidomborítva.
Mindez véletlen lenne? Nekem túl gyakran tűnik úgy, hogy inkább szándékos lejáratása a kereszténységnek.
Félreértés ne essék: ezek színvonalas, izgalmas sorozatok, nem azokat szeretném minősíteni. A jelenség viszont – főleg a gyakorisága miatt – elég problémás. Elsősorban nem magunkat, keresztényeket féltem, mert fel tudjuk dolgozni, túl tudunk lépni rajta, ha rossz színben tüntetnek fel minket és a hitünket (Jézus ezt hányszor és hányszor átélte). Aki viszont nem ismeri Istent és megnézi ezeket a sorozatokat, abban kialakulhat egy torz kép, hogy akkor „a keresztények mind ilyenek”. Sőt, ennél még sokkal rosszabb, ha azt gondolja, Isten ilyen. Erőszakos, számító, kihasználó, bíráskodó, rideg – vagy épp nem is létezik, csak a népnek kell valami „kapaszkodó”.
Van, aki szerint a legjobb válasz, ha egyáltalán nem is nézünk ilyen értékrendű filmeket. Szerintem fontos látni, hogy a keresztény „buborékon” kívül egyébként mi zajlik a világban, mit néznek milliók, milyen történetmesélés lesz az általános. A jó válasz szerintem az,
ha a saját életünkön keresztül bemutatjuk: nem, nem ilyenek a keresztények.
A mi Istenünk nem kegyetlen és rideg, hanem gondoskodó, jó és szeretettel teli. Azt mondják, akivel sok időt töltesz, arra hasonlítani kezdesz: remélem, minket is egyre inkább ilyennek fognak megismerni – már akik nemcsak a képernyőn látottakból indulnak ki.
Szilágyi Anna
2 hozzászólás
„Van, aki szerint a legjobb válasz, ha egyáltalán nem is nézünk ilyen értékrendű filmeket” – pontosítanék. Legjobb, ha egyáltalán nem nézünk filmeket. Roppant egyszerű: ha nem akarunk szarosak lenni, akkor ne üljünk bele a pöcegödörbe…
Nyilván nem tudunk mindentől függetlenedni, például internet használata nélkül igen durván beszűkülnének a lehetőségeink, de szerencsére filmeket, főleg sorozatokat nézni egyáltalán nem kötelező, éljünk hát ezzel a jogunkkal, és ne nézzük! Kapcsoljuk ki a „teleképet” – még amíg ki lehet…
Azzal pedig ne áltassuk magunkat, hogy majd a viselkedésünk így meg úgy megmutatja, mert az emberek nem a valóságot látják, hanem csak azt, amit a média mutat róla. És ezen a szemüvegen át nézve a keresztények sötétek, ostobák, és veszélyesek. Ezt rengetegen így látják még a jobboldaliak között is, a libsik meg aztán végképp. Érdemes felkészülni rá, hogy idővel a keresztényeknek dönteni kell majd, hogy vagy önmagukat szégyellő, mindenki elé letérdelő liber-ál-keresztények lesznek, és megtagadják a bibliai erkölcsöt, vagy üldözni fogják őket, mint a pogány Római Birodalomban.
Szerintem ez már egészen régóta így megy Hollywoodban. Ha egy filmben vagy sorozatban megjelenik egy pap, az szinte biztos, hogy ki fog derülni róla, hogy gonosz vagy őrült (esetleg csak hitét vesztett, és nem is pap már). Sőt, nem is kell, hogy pap legyen, ha valaki ,,csak simán” mélyen vallásos, arról is lehet sejteni, hogy nem éppen pozitív szereplő lesz. (A mainstream-ből talán Stephen King a kivétel, de félek tőle, hogy legközelebb már nála is így lesz.)
Másik, kapcsolódó nagy bűne Hollywoodnak, a sok közül, hogy a jót szinte mindig gyengeségként tünteni fel. Még akkor is, ha az egyébként menő főhősről van szó. Ha megkíméli az életét valakinek (hiszen az akciófilmekben a gyilkosság alap, teljesen természetes), vagy megbocsát, elenged, segít, az nagyon jó eséllyel vissza fog ütni. Lehet levonni a következtetést: látjátok, ezért nem szabad megbocsátani, ezért kellett volna megölni, ezért nem szabad segíteni.
Ha valaki besokallt ettől, ajánlom neki sok szeretettel a Fegyvertelen katona című 2016-os filmet. (Bár ott is kicsit fura a keresztény főhős, de ez a film egy igaz történetet mesél el, és a valódi hős tényleg fura volt kicsit az életben, ezért ez elfogadható, és egyébként nem is volt zavaró szerintem).