2023. 03. 09.

Mit csinálnál, ha csak 24 órád lenne hátra? – ti mondtátok

Instagramon néhány napja egy izgalmas kérdést tettünk fel nektek: „Mivel töltenéd az időt, ha tudnád, hogy csak 24 óra van hátra az életedből?”. Elgondolkodtató válaszok születtek, íme a leggyakoribbak.

„Szeretnék úgy élni, hogy ne változtasson a terveimen az, hogy tudom: már csak 24 órám van hátra” – ez volt az egyik legelgondolkodtatóbb válasz az Instagram-sztorinkban feltett kérdésre. Sokan – teljesen érthető módon – a családjukkal, a barátaikkal töltenék az időt az utolsó földi napjukon. Többen válaszoltátok azt is, hogy leveleket írnátok azoknak a szeretteiteknek, akiket itthagytok. De még ennél is gyakoribb válasz volt, hogy imával, misével vagy gyónással töltenék az utolsó napot. „Bocsánatot kérnék Istentől a sok gyarlóságomért” – fogalmazta meg valaki.  Visszatérő válasz volt az is, hogy a természetben lennétek.

A kissé provokatív kérdésünk persze arra próbált rávilágítani, hogy mi az, ami igazán fontos. Néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni ezekről, vagy hagyjuk, hogy elhalványuljanak az őrült rohanások közepette. De amikor tudjuk, hogy már nincs sok hátra, csak az marad, ami igazán számít.

hirdetés

Íme a lista a válaszaitokról (a teljesség igénye nélkül):

  • Imával, számomra fontos személyekkel való beszélgetéssel
  • Beszélgetéssel, nevetéssel, a kertünk bejárásával, fényképek nézegetésével
  • A családommal és a Teremtőmmel
  • Rómában tölteném
  • Gyónás, szentmise, áldozás, és a szeretteimmel időtöltés
  • Leveleket írnék azoknak, akiket itthagyok
  • Férjemmel kettesben lennénk
  • Elköszönnék a közösségektől
  • Segítenék valakinek
  • A szeretteimmel, nevetéssel, a szép emlékek felidézésével
  • A természetben lennék azokkal, akiket szeretek
  • Imádsággal és a családommal
  • Elmennék gyónni, majd a családommal és a párommal tölteném a hátralévő időt
  • Mindenkit meghívnék egy csendes étterembe, akit szeretek, és együtt lennénk
  • Istennel beszélgetve
  • Imádkoznék, hogy ki tudjuk használni ezt a napot, adjon Isten hozzá bölcsességet

 

Borítókép - Fotó: Shaiith | Dreamstime.com
Ti mondtátok
hirdetés