„Egy híres színész annak idején egy sokoldalú szerzetesnek köszönhetően maradt a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium falai között. Vajon ha újrakezdenék, ismét a színpadot, illetve a szószéket választanák? Milyen kihívásokat rejt magában az életen át tartó elköteleződés? Milyen lemondásokkal jár a szerzetesség, a színészet és az apaság? És mivel gazdagíthatnak minket hétköznapi áldozataink?” A Magyar Krónika nagyböjti beszélgetését szemlézzük.
„Én az életemet nem úgy élem, hogy ma miről tudnék lemondani. Persze szerzetesként jelen van az életemben a lemondás, de nem ez kerül a fókuszba. A szemléletmódunk inkább a belefeledkezésről szól” – mondta Varga Kapisztrán ferences szerzetes a Magyar Krónika nagyböjti beszélgetésén.
„Színészként a célom nevettetni, később pedig elgondolkodtatni az embereket. De hogy milyen áron, itt jön be a lemondás. A káromkodás a színpadon például szinte biztosan nevetést szül a nézőtéren, de én úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó könnyű, ócska dolgokat bedobni, amelyekért sikert érnék el” – osztotta meg Pindroch Csaba. A színész hozzátette: „Amikor felkértek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hírnöknek, azt nagyon komolyan vettem. Másnap egy szerelmi négyszögről szóló darabban (Closer a címe) kellett volna játszanom, ami tele volt káromkodással és hűtlenséggel, de egyszerűen nem akartam megtenni ezután a hitbeli élmény után. Felmondtam a színházamban, amivel komoly egzisztenciális zavarba hoztam magam. Rövid távon úgy nézett ki, nem éri, de hosszú távon nagyon is.
Isten a lemondást sokszorosan kárpótolja.
Engem Ő tényleg a tenyerén hordoz. Meg sem érdemlem, de vágja előttem a bozótot, kegyelmi állapotban tart.”
„A saját szerzetesi elhívásom mentén jöttem rá, hogy az is nagyon nagy dolog, sőt csoda, amikor az embert Isten egyenes úton vezeti. Nem kellenek feltétlenül vad történetek és vargabetűk” – mondta mosolyogva Varga Kapisztrán. „Voltak persze nehézségek az életemben, de
nem olyanok, amelyek hatására elhagytam volna a hivatásom.
Isten mindig küldött olyan embereket, akik segítettek. Nekem talán a váltások voltak a legnehezebbek, sokszor újra kellett kezdeni. De azt éreztem, hogy ilyenkor a Jóisten azért ad új fejezetet, mert elégedett azzal, amit az adott helyen elvégeztem.”
„Elkallódtam volna, ha nem vesznek fel a Színműre, mert nagyon befolyásolható ember voltam, és olyan társaságba kerültem, hogy évekig tárgyalásokra kellett járnom tanúként. De felvettek a főiskolára, és ez is bizonyította nekem, hogy a Jóisten vigyáz rám” – vallotta meg Pindroch Csaba. A pályájáról azt mondta: „Hiszem, hogy a színpadról is lehet Istent szolgálni. Hitem szerint a művész úgy próbál meg alkotni, hogy azt mondja, nem belőlem születik a művészet, hanem általam. Jön a fény fentről és mint egy tükör beleállok: ha megfelelő szögben tükrözöm vissza, akkor megszólaltathatok valamit, ami isteni, ami a tökéleteshez a legközelebb áll. Soha nem lesz tökéletes alkotás, de törekedhetünk erre” – hangsúlyozta a színész, hozzátéve:
nagyon gyakran segítette őt a Szentlélek a játéka közben.
A teljes beszélgetést itt megnézheted:
hirdetés
