Akkor vagyunk a mennyei Atyának igazán a gyermekei, vagyis akkor hasonlítunk egészen hozzá a tetteinkkel és a bensőnkkel, hogyha nagylelkűek vagyunk. De mit jelent ez a gyakorlatban? Riesz Domonkos katolikus pap gondolatai a Neked szól! című műsor legújabb adásában hangzottak el.
„Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5,38-48)
Sokan úgy gondolnak Jézusra, mint egy bölcs tanítóra, aki jó tanácsokat adott nekünk az élethez. De ez az ige is egy nagyon jó példa arra, hogy Jézus nem egy bölcs tanító csupán. Ennél sokkal több. Jézus a hegyi beszédben a tízparancsolatot pontosítja, azt tökéletesíti. Vagyis egyértelműen Istenként viselkedik, mint ahogy az életében rengeteg más esetben is. És ráadásul olyan tanácsokat ad, amelyek első ránézésre nem tűnnek túlzottan bölcsnek. Milyen bölcs tanító képzelné magát Istennek? Jézus tehát vagy valóban az Isten fia, valóban Isten, vagy pedig egy bolond, vagy egy hazug. Bölcs tanító nem lehet.
És miért ad nekünk ilyen tanácsokat, amelyeket az életben olyan nehéz megvalósítani? Vajon miért szeretné, hogy ne védjük meg önmagunkat? Egyáltalán azt szeretné, hogy ne védjük meg önmagunkat?
Jézus nincs az önvédelem ellen.
Jézus nincs az ellen, hogy megvédjük magunkat, és hogy megvédjük a szeretteinket. Ő is mindig megvédte a szeretteit. Amikor a kereszt alá vitték, gondoskodott arról, hogy a tanítványainak ne essen baja. Nem erről van szó tehát. Jézus nem arra hív minket, hogy legyünk mindenkinek az áldozata.
Jézus azt szeretné, hogy figyeljünk arra, hogy az életben alapvetően nem ellenségeink vannak. Bizonyos helyzetek miatt sokszor szembekerülünk másokkal. De Jézus arra hív minket, hogy nézzük az egész életet és a másik embert egy tágabb perspektívából, az Atyának a perspektívájából, akinek mindannyian a gyermekei vagyunk. Annak az Atyának, aki jó, rosszakhoz és jókhoz egyaránt. Azokhoz, akik igent mondanak rá, és azokhoz is, akik rá nemet mondanak. Azt szeretné, hogy adjunk többet nagylelkűen, mint amit éppen a szimpátiánk vagy az ösztönös gondolataink alapján adnánk. Jézus valami többre hív, és nemcsak hív, hanem a tetteivel meg is mutatja, hogy hogyan tudjuk ezt a többet megvalósítani.
Jézus azt mondja, hogy akkor vagyunk a mennyei Atyának igazán a gyermekei, vagyis akkor hasonlítunk egészen hozzá a tetteinkkel és a bensőnkkel, hogyha nagylelkűek vagyunk. Ha nagylelkűen és előzékenyen fordulunk azok felé az emberek felé, akiket az Isten a környezetünkbe ad, ajándéknak tekinthetjük így őket. Lehetünk nagylelkűek akkor, amikor valaki segítségre szorul. Áldozhatunk neki az időnkből, az erőnkből. Akkor is lehetünk nagylelkűek, ha valaki meghallgatásra szorul és észrevehetjük másoknak a nem teljesen kimondott, éppen csak látszódó vágyait is.
Annyi ember lehet ott a környezetünkben, aki éhezik a szeretetre, éhezik az elfogadásra és az elismerésre.
Kifejezhetjük feléjük, hogy fontosak számunkra, hogy értékesek, és hogy öröm, hogy ők részei az életünknek.
Lehetünk nagylelkűek mindenki iránt. Sok-sok küzdelmet kell megvívnunk az életünkben, másokkal és önmagunkkal is. Azt hiszem, hogy a legnagyobb küzdelem az önmagunkkal való küzdelem. Abban, hogy mi nagylelkűen tudjunk fordulni mások felé, ahogy a mennyei Atya nagylelkű szeretettel fordul felénk. És lehetünk az Isten felé is nagylelkűek, akitől kaptuk ajándékba az életünket, az értékeinket, az időnket. Szánhatunk rá időt, adhatunk teret neki az életünkben és tehetjük ezt azzal a bizalommal, hogy
nagylelkűségben az Istent nem tudjuk felülmúlni.
hirdetés
