2023. 02. 13.

5 ok, ami miatt ott a helyed a kispesti imaestünkön!

Péntek este különleges helyszínen tartunk imaestet, hiszen korábban még nem hagytuk el Budapest belvárosát a lelki programjainkkal, most azonban Kispestre hívunk Benneteket! A szervezőcsapathoz csatlakozott Molnár Mátyás, az M4 Sport méltán népszerű műsorvezetője, aki ezer szállal kötődik a kispesti Jézus Szíve Plébániához – és egyben ő az imaest ötletgazdája is. Most az ő lelkesítő üzenetével invitálunk Titeket is – minden további részlet a Facebook-eseménynél!

1, Találd meg Istent – és a másikat!

Nem véletlenül választottuk ezt a jelmondatot, most amúgy is mindenkinek a szerelem körül forognak a gondolatai. Nagyon várjuk azokat a párokat, akik már közös utat járnak, és a jelenlétük maga is egy bizonyíték a többiek számára. Persze még izgalmasabb kihívás, hogy tudunk-e olyan társra találni, akivel egymást szeretve, segítve, erősítve alkothatunk párt. Martí Zoltán 777-alapító tanúságtétele, Deák László kispesti evangélikus lelkész különleges életútja, valamint Forgács Balázs kispesti római katolikus pap tanítása is fontos támpontokat ad. WARNING! Azt még véletlenül se gondold, hogy ez egy társkereső program lesz, de az imaest után szeretettel várunk a közösségi házban a zsíroskenyér-partira is, szóval azért mégiscsak lesz lehetőséged megismerkedni „azzal a helyes lánnyal/fiúval az imaestről”.

2. Van miért imádkoznunk!

Egyre nehezebb szívvel figyeljük a világ történéseit: háború, földrengés, személyes tragédiák. De vajon tudod-e, hogy a szomszédnak, az osztálytársadnak, a saját családod tagjainak milyen nehézségekkel kell szembenéznie, milyen problémák, félelmek gyötrik? Vajon ők is annyira szerencsések, hogy egy közösséghez tartoznak, ami segíti őket a küzdelemben? Vagy mindenki magányosan harcol? Mi azért is imádkozunk pénteken este, hogy a helyi közösségek megtartó ereje minél többek életét segítse.

hirdetés
3. Van egy szuper énekkarunk

A kispesti Jézus Szíve Templomban óriási hagyománya van az egyházi zenének, így a fiatalokból álló csapat is nagyon profi. Ők is arra készülnek, hogy minél emlékezetesebbé, szebbé tegyék számodra ezt a péntek estét. Érdemes őket meghallgatni, velük énekelni pedig igazán felemelő. Ezt biztosan tudom, mert 15 évig voltam kórustag.

4. Kispesti vagy

Biztosan sokszor szálltál már fel a metróra, és tetted meg mini-zarándokutadat azért, hogy a Belváros vagy Buda valamelyik templomában ott lehess a 777-közösség valamelyik összejövetelén. Most ők jönnek Hozzád, élj a lehetőséggel!

5. Nem vagy kispesti

Ránézel a térképre, és azt mondod: na jó, ez talán túlságosan messze van. Ennek a kertvárosi plébániának azonban különleges a hangulata. Én itt nőttem fel, sokat kaptam ettől a közösségtől, örülök, hogy a 777-közösség segítségével ezzel az imaesttel most valamit visszaadhatok. Megtisztelő lenne, ha eljönnél és körülnéznél nálunk!

Ha szívesen készülnél lelkileg a nagyböjti időszakra, ha örömmel ismerkednél meg hozzád hasonló értékrendű fiatalokkal, ha szeretnél egy igazán értékes péntek estét magadnak, akkor gyere el erre az imaestre!

Molnár Mátyás
az imaest házigazdája, az M4 Sport műsorvezetője

Pontokba szedve
hirdetés