„Vigyünk szívet a világba!” – három szerzetes a hivatásáról

A szerzetesek életét sokan még mindig középkori díszletben vagy titokzatos, világtól elzárt kolostorokban képzelik el. De vajon miről szól az Úrnak szentelt élet a XXI. században? Erről mesélt a Katolikus krónika című műsorban három szerzetes.

Emmanuel Ilodigwe szalézi szerzetes – akivel korábban a 777 is készített interjút – elmondta, a legnagyobb döntés, amit az életében hozott, hogy igent mondott a Jóistennek. „Istent szolgálni csodálatos dolog. Szerzetesnek lenni szép dolog. Nagyon jó, hogy a testvérekkel együtt tudok a közösségben élni és együtt imádkozni” – fogalmazta meg a szerzetesi létének esszenciáját.

„Pár évvel ezelőtt, amikor a szerzetesek éve volt, akkor az volt a mottója, hogy rendben vagyok. Ennek két értelme is van: hogy valóban rendben vagyok belülről, rendben vagyok a Jóistennel, és hogy van egy közösség, ahová tartozom. A szerzetesi életben talán ez az egyik legfontosabb, hogy

közösségbe tartozom, és a Jóisten gondoskodó szeretete vesz körül a társaimon keresztül”

– mondta Lengyel Donát ferences szerzetes.

hirdetés

Suller Melinda, a Jézus Szíve Társasága szerzetese így fogalmazta meg a hivatását: „Tartozni. Ez egy nagyon fontos szó: tartozni a Jóistenhez, tartozni Jézushoz, és tartozni egy közösséghez – azt hiszem, ezzel lehetne jellemezni a hivatásunkat. Ugyanakkor pedig tartozni a világhoz, amire szól a küldetésünk. Amikor én elindultam ezen az úton, akkor olyan volt számomra, mint egy lavina, hogy megragad Isten szeretete, és egyszerűen elkezd sodorni magával. És útközben persze visz magával a lavina mindenfélét, és valahogy, ami bennem volt, azt átalakította, átformálta. Napról napra azt érzem, hogy Jézus szeretné belőlem kihozni azt a jót, amit belém teremtett.

Az alapítónknak van egy szava: szívjóság, és ő azt mondta, hogy

vigyünk szívet ebbe a rideg világba.

Ezek az értékek, hogy megértés, odafigyelés, együtthaladás a többiekkel, elfogadni a különbözőséget, ezek mind megjelennek egy közösségi életben. Nem jelenti azt, hogy közösségben élni idillikus dolog, hanem azért ez komoly belső munkát igényel” – tette hozzá.

„Már akkor is fiatalokkal foglalkoztam, amikor még nem voltam szerzetes. Ezért, amikor láttam, hogy a szaléziak a fiatalokkal foglalkoznak, nagyon tetszett, motivált, és az is megerősítette bennem, hogy itt a helyem, amikor olvastam Don Boscónak az életét. Az életben is nagyon fontosak a szabályok, mert kell a rendszer. De a szabályokban van is a szabadság. Nem azért követem a szabályokat, mert valaki azt mondta, hogy csinálni kell, hanem mert Istent szolgálom, Istent látom az elöljárókban” – hangsúlyozta Emmanuel Ilodigwe.

Lengyel Donát ferences szerzetes elmondta: az engedelmesség, a tisztaság és a tulajdonnélküliség kapcsolja őket a Jóistenhez. „A szerzetes egy jel a világban: nemcsak a külső megjelenésében is, hanem abban is, hogy az Isten eljövendő országának a jele” – világított rá.

A szalézi szerzetes szerint kell tudni imádkozni, mert

szerzetesként szolgálni nem saját erőből, hanem csak az Isten kegyelmével lehet.

„De mellette az is kell, hogy vidám legyen az ember. Kell, hogy tudjon fiatalokkal lenni, örülni, mosolyogni, nevetni, viccelődni, mert ezek motiválják a fiatalokat. És így jó a szolgálat, így jó minden, amit tesz” – fűzte hozzá.

„Nagyon a helyemen vagyok, mert kreatív lehetek, együttműködhetek másokkal, és ebből pedig új élet fakad. A szerzetességnél ugye sokan azt mondják, hogy ó, hát neked nincs családod, nincs gyereked, nehéz lehet, de valójában minden ember arra vágyik, hogy életet adjon. És én azt érzem, hogy ezáltal, hogy nincsen családom, úgy, hogy gyerekeim, férjem, ilyesmi, ezáltal én nagyon szabaddá váltam arra, hogy mindenféle módon életet adhassak, és táplálhassam magam körül az életet” – osztotta meg Suller Melinda.

hirdetés