2023. 01. 12.

Új év, új kezdet? – 8 lélekemelő gondolat 2023-ra

Az új év egyúttal új kezdetet is jelent? Hogyan válhatunk igazán szabaddá? Honnan szerezhetünk életbátorságot? A hit mennyiben segíti elhatározásainkat? Az Agapé legújabb adásában erről beszélgettek a meghívott vendégek – mi pedig 8 inspiráló gondolatot választottunk a műsorból.

1.„Az a fő feladatunk, hogy élvezzük a létezés örömét a világban, nem az, hogy eredményeket mutassunk fel.” (Czigány Ildikó, pilótanő, író)

2. „Szabaddá teszi az embert, ha nemcsak a célokért élünk, hanem értelmet látunk önmagában a cselekvésben is, amelyet végzünk. A célok változhatnak, de ha az értékeink stabilak, akkor sokkal biztosabb úton tudunk járni.” (Frivaldszkyné Jung Csilla, klinikai szakpszichológus)

3.„Miután balesetem volt és kerekesszékbe kényszerültem – 27 évesen, tele tervekkel, olimpiára készülve – , beláttam, hogy nagyon sok lehetőségem elveszett és ezeknek fájt a hiánya, de azt is megláttam, hogy így is mennyi lehetőség és szeretet vesz körül. Folytattam a vívást, új célokkal, immár paralimpikonként.” (Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok tőr- és kardvívó)

4. „Az erős érzelmekből nagy motivációk tudnak születni. Úgy vagyunk megalkotva, hogy sokszor az érzelmeinken keresztül tudjuk meg, mi a dolgunk a földön. Ez nagyon nagy erőket tud megmozgatni bennünk.” (Frivaldszkyné Jung Csilla)

5. „Számomra csak az első igent volt nehéz kimondani arra, hogy Kongóban legyek missziós orvos, onnan már jött minden magától. Afrikában bőven van feladat, egy percre sem unatkozom. Amikor az emberek szeme az operáció után megnyílik és újra látnak, az fantasztikus érzés.” (Hardi Richárd missziós szemészorvos)

6. „Az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálok amit akarok. Az igazi szabadság az, amikor meg tudok szabadulni a félelmeimtől – ehhez pedig a hiten keresztül vezet az út. (Czigány Ildikó)

7. „Sokszor amikor bátor cselekvésre szánjuk el magunkat, akkor a félelem ellenére lépünk. Tehát a bátorság nem a félelem hiánya. Ha a megszólítottság érzése erős bennünk, akkor mennünk kell.” (Frivaldszkyné Jung Csilla)

8. „Időnként meg kell állni, letenni a ránk nehezedő súlyokat és megkérdezni a Jóistent, merre tovább. Csak így tudjuk meghallani Őt és meglátni az irányt.” (Hardi Richárd)

 

Borítókép - Fotó: Chepko | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés