Izgalmas beszélgetés színtere volt nemrégiben az Ötkert Club, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes és Puzsér Róbert a HaverVagy közösségének eseményének vendégei voltak. A publicista és kritikus rendkívül elismerő szavakkal beszélt a dévai szerzetesről.
Régi hagyomány a HaverVagy közösségénél, hogy decemberben az Ötkert Clubban Böjte Csaba ferences szerzetessel beszélgetnek, ezúttal Puzsér Róbert kritikus is a színpadon foglalt helyet, valamint egy olyan asszony is, aki a ferences szerzetes egyik szeretetotthonában nőtt föl – miután mások lemondtak róla. A beszélgetés elején Puzsér Róbert méltatta Csaba testvért:
“Nyilvánvaló, hogy ez az ember egy legenda. Egy kurzusok feletti tudás az övé, és aki lerántja a kurzusok mocskába, az megrabolja ezt a tudást. Gyermekek befogadója, nevelője, védelmezője. Ennek a dolognak felette kell állnia a politikának – felette kellene… Nagyobb volumenű tudás ez, azt gondolom, hogy Csaba testvér egy nemzeti kincs.”
A kötetlen esten Istenről, jóságról és más témákról is szó esett, Csaba testvér egy korábbi Isten-élményét is megosztotta a közönséggel:
hirdetés“Nekem öt éves koromban meghalt édesapám. Verseket írt, de 1956 után nem volt jó dolog párbeszédet kezdeni a társadalommal, elkövette azt a „hibát”, hogy leírta a véleményét, kapott érte hét évet. Romániában a verselemzést a Securitate végezte… Négy és fél évet leült belőle, Sztálin halálát követően kiengedték, de nem sokkal később meg is halt, a börtönben sok mindenen keresztülment. Én gyerekként gyakran kimentem apám sírjához, – mindenkinek volt apja, nekem nem volt – próbáltam „megbeszélni” mint apa a fiával a dolgokat. De nagyon hamar rájöttem arra, hogy habár apám meghalt, de van egy másik “apám” is, a Mennyei Atya, akivel ugyanolyan jól meg lehet vitatni a dolgokat.
Egyszer a csíksomlyói templomban imádkoztam, amikor határozottan úgy hallottam, hogy valaki megkérdezte tőlem: „Tőlem kaptad a hallás képességét. Fiam, hiszed, hogy én is hallom, amit mondasz?” Éreztem, hogy erre igennel vagy nemmel kell válaszolnom, én pedig igent mondtam. Ezt követően újra megszólalt a hang: „Tőlem kaptad a beszéd készségét, hiszed, hogy én is tudok szólni hozzád?”. Lelkem mélyén éreztem, hogy erre is igennel vagy nemmel kell válaszolnom, erre is igent feleltem. Mintha ez a Valaki erre úgy felelt volna, hogy „Akkor beszélgessünk!”.
Én azóta úgy gondolom, – előbb még gyermekként, most már felnőttként is – hogy a lelkiismeretünk az a fórum, ahol az ég a földdel összeér. Mindenkit arra bíztatok, hogy ne higgyen nekem, hanem csendesedjen el, sétáljon egyet valamerre, üljön le egy templomba vagy egyszerűen csak hallgassa a madarak csiripelését és próbáljon befelé fordulni.
A mai ember nagy problémája, hogy mindig kint rohangál, de ha elcsendesedik, akkor gyönyörű szép vidékre fog érni. Senki sem fogja úgy érezni, hogy egy lakatlan szigeten van, hanem Isten által belakott vidéket lát majd.
A színpadon a moderátor és a két vendég mellett Annamária is jelen volt, aki Csaba testvér egyik szeretetotthonában kapott esélyt egy jobb életre, miután lemondtak róla a szülei. Megható – egyszerű, de tisztaságot sugárzó – szavakkal beszélt útjáról:
“Lehet, hogy nem kellettem a szüleimnek, de ez az én utam, oda kerültem, ahova kellett, a legjobb helyre.Kitakarítottam a lelkemet és elfogadtam a helyzetemet, ekkor már meg tudtam nyílni. Csaba testvér annyira hitt bennem, hogy úgy éreztem nincsem semmilyen akadály az életben, amit ne tudnék átlépni. Azáltal, hogy ő hitt bennem én hittem magamban, ezáltal lett a hitem – és így tudok a mai napig is hinni.”
Teljes beszélgetés:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás