„Évekkel ezelőtt meg kellett volna halnom. De valamiért kihúztak a pokol szájából és kaptam még egy esélyt” – ezzel a mondattal foglalta össze Eric Clapton brit énekes, gitáros élete elmúlt évtizedeit.
A brit énekes nem titkolja, hogy a nyolcvanas években komoly alkoholproblémákkal küzdött. Egy rehabilitációs központban volt, amikor rájött, hogy az élete mélypontra érkezett. Clapton az önéletrajzi könyvében leírja, hogy ebben az időszakban teljesen elkeseredett volt. Ekkor jött rá, hogy
rá kell bíznia az életét egy felsőbb hatalomra.
„Mert működik”
„A lábam megadta magát és térdre rogytam. Otthon, egyedül voltam, amikor segítséget kértem. Nem tudtam, kivel beszélgetek, csak azt tudtam, hogy már nincs több saját erőm, hogy harcoljak. Ekkor eszembe jutott az önátadás. Hallottam már róla, de azt gondoltam, én ezt soha nem lennék képes megtenni, a büszkeségem nem engedi. De tudtam, hogy egyedül nem boldogulok, ezért letérdeltem és átadtam magam” – nyilatkozta az előadóművész 2018-ban.
Ez a pillanat örökre megváltoztatta az életét. „Pár napra rá éreztem, hogy valami történt velem. Egy ateista azt mondaná, hogy csak a hozzáállásom változott meg, ami részben igaz is, de itt sokkal többről volt szó. Találtam egy helyet, ahová bármikor menekülhetek. Egy helyet, amelyről mindig is tudtam, hogy ott van, de soha nem akartam hinni benne, vagy azt gondoltam nincs rá szükségem. A mai napig
minden reggel letérdelek imádkozni és segítséget kérni,
este pedig hálát adni az életemért és azért, hogy józan vagyok. Fontosnak tartom, hogy letérdeljek ima közben, mivel úgy érzem, meg kell alázkodnom, ez a legtöbb, amit tehetek” – emlékezett vissza Clapton.
Azóta az imádság az egész életmódját megváltoztatta. „Ha megkérdeznék, miért csinálom ezt az egészet; azt válaszolnám: mert működik. Ez ilyen egyszerű” – mondta Clapton, aki ebben az időszakban írta meg „Holy Mother” című dalát a hotelszobájában elkeseredetten, üres sörösdobozok között. Később Richard Manuelnek, a The Band billentyűsének ajánlotta a dalt, aki 1986 márciusában felakasztotta magát. A „Holy Mother” egy olyan emberről szól, aki szenved, nem tudja, mit kezdjen a fájdalmával, nem tudja, kihez forduljon.
A legszörnyűbb tragédia
Zenei sikerei ellenére Eric Clapton élete nem volt könnyű. Amellett, hogy meg kellett küzdenie függőségeivel, egy fájdalmas veszteség is érte az életben. 1986-ban megszületett az olasz modellel, Lory Del Santoval közös kisfia, Conor. A kisfiú 1991-ben egy tragikus baleset következtében elhunyt, miután kiesett egy manhattani épület 53. emeletének az ablakán. Az ő halála inspirálta Clapton Tears in Heaven című dalát.
A szörnyű tragédia és nehézségek ellenére a férfi úgy érzi, áldott élete van. „Jó út volt, és még mindig itt vagyok. Most jól vagyok. Áldott vagyok. Gyönyörű családom van, szép feleségem, nagyszerű gyerekeim és zenélhetek. Leülök a gitárommal a nappalink egyik sarkában, délelőtt gitározok, délután pedig pihenek. Az élet szép” – fejezte be.
Fordította: Ungvári Ildikó
Forrás: Religion Libertad
Még nem érkezett hozzászólás