Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa vasárnap esti írása teljes mértékben illeszkedik az előttünk álló ünnephez – és persze Tolsztoj gondolatához!
„A szeretet nem érzés, hanem személy. Ez a személy kézen fog engem, az énemet és a felebarátomat, s összeköt vele. És csak ekkor, vagyis amikor Isten által az ember összeköttetett a felebarátjával – csak ekkor válik az ember emberré.” Tolsztoj, Napló 2013.
Mindenkiben van három olyan képesség, ami állandóan előbbre lendíti. Mindenkinek állandóan előre lendül a gondolkodása az igazság felé: mi az én életem igazsága, mi a mai nap igazsága, mi a halál utáni élet igazsága? Aztán mindenkiben állandóan feleszmél a szépség utáni vágy: jó szépet látni, engedni magunkat lenyűgözni, az álmélkodásból sosem elég! S mindenkiben él és mozog a szeretet:
hirdetésélethossziglani mindennapi kenyerünk szeretni és szeretve lenni.
Ez a három „huzat”, vágy, előre lendülés, szomj mindenkiben működik, s ez teszi emberivé minket. Az igazság, a szépség, a szeretet teljessége utáni vágy mindannyiunkban él és parázslik, ám különösen csodáljuk azokban, akik csúcsra járatják ezeket a képességeket. Akik heroikusan keresik mindig a nagyobb igazságot a magánéletükben, a tudományban, a társadalomban. Csodáljuk, akik a szépség zseniális közvetítőivé válnak a művészetben, a kultúrában vagy a mindennapi életben. És igen csodáljuk azokat, akik kimeríthetetlenül tudnak szeretni és önmagukat szerethetővé tenni. Ám ennek a három „huzatnak” nemcsak annyi a célja, hogy evilági életünket polgári módon szépen berendezze, hanem ezek nyugtalanul ki is mutatnak a világból. Ezért is alapoz ezekre minden világvallás, valójában ezek „transzcendens huzatok”, önmagunkon és evilágon túlra lendítenek minket (a nemhívőket is), az isteni szféra felé.
A karácsony nagy ünnepe az, hogy ez az Igazság, Szépség, Szeretet megszólalt, közénk lépett. Megértjük, hogy ezek a képességek nem egyszerűen az evolúció céltalan „túlfutásai”, nem is egy polgári humanizmus illedelmes képességei, hanem a személyes Isten hívásai. Benedek pápa megvallja: „Hisszük, hogy nem az evolúció vagy a személytelen természettörvények eredményei vagyunk, hanem a személyes szeretet hívott minket a létbe.” Karácsonykor ez a személyesség lépett közénk, öltött személyes emberi arcot. Már nem személytelen huzatot érzünk magunkban, hanem személyes hívást. Mindenki élete hivatás. S innentől fordítva van a dolog: nem egyszerűen önmagunkból kiindulva, az igazság, a szépség, a szeretet huzatára támaszkodva tapogatózunk előre-fölfelé, hanem hallgatózunk. Sőt: engedelmeskedünk. Minden igazságkeresésünk előtt az Igazság megszólalására ügyelünk. Minden szépség utáni vágyunk előtt a láthatatlan Szép harmóniáját keressük a lelkünkben. Minden szeretetre indulásunk előtt a Szeretet kozmikus szeretetáramlásába helyezkedünk, s ez vonatkozik a felebaráti ill. az önszeretetre is.
Karácsonykor az igazi ajándék, hogy ez a három képességünk személyes tartalmat kap.
Az igazság, a szépség, a szeretet utáni vágyunk már nem egyszerűen egy önkényes, tetszőleges „valamilyen, bármilyen, akármilyen” irányba fut, nem siklik ki könnyedén féligazságokban vagy giccsben, nem is merül ki egoizmusban, érdekben. Az igazság, a szépség, a szeretet megélése már felszabadul az ösztönök, az érdek, az evilági horizontok alól, és isteni tartalmat, célt, dinamikát, személyességet kap. Az igazi ajándék ez Isten részéről.
Tolsztoj egészen gyakorlati képet ír le: amikor a másik emberrel kapcsolatba lépek (akár szeretteimmel, akár ellenségeimmel), képzeljem azt, hogy Krisztus fogja az ő kezét, és fogja az én kezemet is, és össze akarja illeszteni a kezünket. Az ő szeretetével. Aranyszájú Szent János állítólag úgy lett nagy szónok, hogy mindig odaképzelte Krisztust maga mellé, aki hallgatja az ő prédikációját. A szeretetben is léphetünk előbbre az ösztönök, az érzelmek, az érdekek, a szimpátia, a biológiai kötődés szintjén, ha elképzeljük, hogy Krisztus fogja a kezünket és a másik emberét is. Ahogy karácsonykor a láthatatlan Isten láthatóvá vált a történelemben, úgy akarja, hogy a kezeink láthatatlan összeillesztése a történelemben is látható váljon. A szeretet akkor is, és azóta is mindig meg akar testesülni a történelemben.
Papp Miklós
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás