Van, hogy szörnyen érzem magam egy hibám, egy mulasztásom, egy bukásom miatt. Csalódok magamban. Aztán csak tovább süllyedek az érzésben, mert őszintén nehéz elfogadnom, hogy nemcsak a jóra, de a rosszra való hajlam is ott van bennem.
Sokan ismerjük a két farkasról szóló indián mesét, mikor az öreg indián arról mesél unokájának, hogy minden ember lelkében, függetlenül attól, hogy mennyire szentéletű vagy sem, csata zajlik két farkas között. „Egyikük a Rossz – a düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego farkasa… Másikuk a Jó – az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit farkasa” – mondja, mire a kisunoka elgondolkodik egy pillanatra, és megkérdezi nagypapáját, hogy melyikük győz? Az öreg indián frappáns és helytálló válasza: az, amelyiket táplálod.
Nemrég egy vasárnapi misén ezt a történetet mesélte el prédikációjában a pap, aki azonban nemcsak az öreg indián bölcs mondatára irányította rá figyelmünket, hanem magára a tényre, hogy mindannyiunkban kivétel nélkül jelen van a jó és a rossz, és azoknak küzdelme. Mindannyiunkban ott van a bárány és a farkas, és ezt bárhogy is próbáljuk, nem fogjuk tudni megváltoztatni.
Nem tudjuk eltüntetni a rosszra való hajlamunkat, az önzésre, a dühre, az irigységre, a kapzsiságra való hajlamunkat. Meg tudjuk ezeket a hajlamokat szelídíteni, kordában tartani őket, de életünk végéig elkísérnek minket az úton.
Megérintett a prédikáció, mert érzelmes emberként magasságokban és mélységekben is tudok lenni, és mikor azért vagyok lent, mert másnak fájdalmat okoztam a gyengeségeimmel, a bűneimmel, akkor szörnyen tudom érezni magam. Utólag nem is mindig értem, miért viselkedtem úgy, ahogy. Miért voltam türelmetlen, figyelmetlen, miért kellett vitába kezdenem? A fájdalom pulzál bennem. Fáj, hogy másnak miattam fáj. Talán az a vágy hívja életre ezt az érzést, hogy szeretnék jó lenni, hű lenni ahhoz a küldetéshez, amit a létezésem hordoz magában, mégpedig, hogy Isten képmására lettem teremtve.
Mikor vers formájában fogalmazódtak meg bennem ezek a gondolatok, azt is szavakba tudtam önteni, hogy Jézus mit mondana nekem akkor, mikor szörnyen érzem magam. Irgalommal rám tekintve azt mondaná: „szörnyen jó vagy!”, és azt, hogy: „szörnyen, jó vagy”. Az elsővel azt üzenné, hogy elképesztően jó vagy, az Atya szeretett gyermeke, a másodikkal azt, hogy a hibáiddal együtt, végtelenül szeretlek, és kellesz nekem, még ha te most szörnyen is érzed magad, méltatlannak. Utánam nyúl, mert Őt egyáltalán nem tántorítják el a bukásaim, a hibáim. Már csak arra van szükségem, hogy tanuljak Tőle.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás