A mai napig paradoxonnak tűnhet sokak számára a keresztény rap; egyes hívők túl világinak tartják ezt a stílust, nem hívők pedig túl vallásosnak. De Isten bármilyen műfajú zenét felhasználhat az Ő igazságának közlésére. Ismerjetek meg egy magyar keresztény rappert, aki néhány éve kezdte meg munkásságát!
A zenei ízlése mindannyiunknak egyedi, ezért, hogy minél több emberhez eljusson az Örömhír, fontos, hogy a lehető legtöbb műfajban szülessenek dicsőítő dalok. Evangelizálni a rap zenén keresztül is lehet, ebbe a misszióba kezdett bele Csaba Tibor „Tibes”, aki 2009 óta foglalkozik rappeléssel. Tibes felnőttkorában tért meg, ami zenei munkásságában is fordulatot hozott; stílust váltva Istent dicsőítő dalok írásába kezdett. Dalai őszinték, szókimondók, mégsem használ az előadó trágár szavakat. Szembesít a mai kor hibáival, kihívásaival, ugyanakkor hirdeti a reményt, megoldásként kínálva a Jézushoz való megtérést. Két albuma és hat lemeze jött ki eddig, több dala más előadókkal, formációkkal együtt készült; Oláh Gergővel már többször alkotott együtt a fiatal rapper, a Fel a fejjel testvér az egyik ilyen szám.
A Jézus, segíts, hogy túléljem! című dal elsősorban azoknak szól, akik Istentől távol vannak, de valójában mind tudunk azonosulni a dal szövegével, hiszen olykor-olykor távol érezhetjük magunkat az Úrtól.
“Mikor azt hiszed nincs már kiút
a bűntudat alól ez a mismás kibújt
A lelked a rosszhoz hozzá simult
Ezért hirdetem most Neked a Fiút”
“Erőm és énekem az Úr!” – hallhatjuk Shephard és Tibes közös számában, mely az előadó többi dalához hasonlóan modern, mai hangzású, bármelyik világi trap számmal felvenné a versenyt.
Nektek hogy tetszik ez a stílus?