„Ünnepek nélkül a hétköznapoknak sincsen értelme. Ha nincsenek a hétnek, az őszi-téli-tavaszi-nyári időszaknak és az életnek fordulópontjai, ha nincs mit várni és nincs miért megállni, akkor a napjaink összefolynak, a lelkünk pedig felőrlődik.” A Margaret Blog egyik elgondolkodtató adventi írását szemlézzük.
Rohanó világban élünk. Alszunk-felkelünk, dolgozunk, eszünk, tévézünk vagy telefonozunk, fizetjük a számlákat, talán még sportolunk is, és néha találkozunk egy-két barátunkkal, családtagunkkal. A mókuskerék folyamatosan pörög, a napok szinte ugyanolyanok, és a hétvége csak arra jó, hogy kiheverjük (vagy nem) a munkahét fáradalmait. Telnek a hetek, hónapok, jó esetben összeülünk karácsonykor és húsvétkor, felköszöntjük egymást a születésnapokon, de ennyiben ki is fúlt az ünnepek megélése. A természet változásaiból alig veszünk észre valamit,
nem érezzük az élet ritmusosságát, nincsenek „szent” napjaink, időszakaink.
És mi, modern emberek, talán azt gondoljuk, hogy ez így is van rendjén. Tudjuk ugyan, hogy mióta a világ a világ, az ember életét a hétköznapok és az ünnepek dinamikus váltakozása hatja át, de azt gondoljuk, hogy mi már túlhaladtuk ezt. Nincs szükségünk ósdi hagyományokra, idejétmúlt népszokásokra, értelmetlen babonákra, amikről tudjuk, hogy a fele sem igaz. Talán le is nézzük azokat, akik még 50-100 évvel ezelőtt is tartották a paraszti élet pogány és vallásos elemekkel egyaránt átszőtt szabályait, rítusait.
Pedig ünnepek nélkül a hétköznapoknak sincsen értelme. Ha nincsenek a hétnek, az őszi-téli-tavaszi-nyári időszaknak és az életnek fordulópontjai, ha nincs mit várni és nincs miért megállni, akkor a napjaink összefolynak, a lelkünk pedig felőrlődik.
Nem hiába áll a Tízparancsolatban (amely nemcsak a keresztény hitélet egy fontos eleme, hanem európai kultúránk, törvényeink alapja is), hogy az „Úr napját szenteld meg”. Ezen ősi útmutatás igazsága nem kopott meg a sokezer év alatt sem, hisz ma is alapvető emberi szükségletünk, hogy legyen egy nap a héten, amikor a munka helyett a megnyugvásé, az áhítaté, az együtt töltött időé a főszerep. Ünnepeljük hát meg a vasárnapot, alakítsunk ki saját szokásokat, mini rituálékat, amire mondhatjuk „mi így szoktuk”.
Ahogy a heteknek is, úgy az évnek is fontos, hogy legyen egyfajta rendje, legyenek ünnepélyesebb és hétköznapibb időszakai. A régi világban az év minden hónapjának volt egy vagy több jeles eseménye, melyek otthonos keretet adtak az életnek. Volt egyfajta rendje az ünnepekre való készülésnek, voltak jeles fordulók, melyek lezártak egy-egy időszakot és megnyitottak egy újat. Meg volt az ideje és módja a táncnak, a mulatozásnak, a párválasztásnak-ismerkedésnek, a családi együttléteknek, a böjtnek, az elmélyülésnek és a munkának is.
Szemezgessünk tehát elődeink gazdag hagyományvilágából, vigyük tovább magunkkal azt, amit szépnek vagy fontosnak tartunk, és szorítsunk helyet életünkben a karácsony és a húsvét mellett a kisebb ünnepeknek is.
Jó, ha észrevesszük, hogy az év jeles napjai mellett
szükség van az emberi élet állomásainak, fordulópontjainak megünneplésére is.
Adjuk meg a módját a keresztelőnek, a ballagásoknak, és legyen szertartása a felnőtté válásnak. Esküvőnk legyen rítusokban gazdag, párkapcsolati mérföldköveink fordulóiról emlékezzünk meg méltóképpen, és ünnepeljük meg az anyává és apává válást is.
Legyünk bátrak megosztani életünk fordulópontjait családunkkal, barátainkkal, hisz a mi életeseményeink rájuk is hatással vannak. Legyünk együtt a nehéz időkben, és ne féljünk élni a halál és a gyász szertartásaival. Ezek az életünket kísérő rítusok nem véletlenül alakultak úgy, ahogy;
lelkünk egészséges működését szolgálják.
Márai Sándor bölcs sorait felidézve kívánom, hogy az ünnepek mindannyiunk szívébe gyermeki örömet és csodát vigyenek.
„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.
Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!
Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.
Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejs el mindent, figyelj az ünnepre.”
(Márai Sándor: Füves könyv)
Gergely-Papfalvy Bori
Forrás: Margaret Blog
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás