2022. 11. 28.

“Mérhetetlen ipar telepedik a boldogtalanok kiszolgálására” – Papp Miklós

Miklós atya legújabb írása – amely ezúttal hétfőn jelenik meg – nagyszerűen illeszkedik advent kezdetéhez!

„Ahhoz, hogy üdvözüljek, vagyis hogy ne legyek boldogtalan, ne szenvedjek, el kell feledkeznem önmagamról. Az önmagunkról való elfeledkezés egyetlen módja a szeretetbe való belefeledkezés, de az emberek többsége – engedve a kísértéseknek – nem szeret és nem is akar belefeledkezni a szeretetbe, és inkább a dohányba, borba, ópiumba, a művészetbe feledkezik bele…”  Tolsztoj, Napló 353.

A boldogtalan emberekből elég jól meg lehet élni. Boldogtalan ügyfélből jó sok van, hiszen mindenki keresi a boldogságot, mindenkinek vannak boldogtalan korszakai. Nem csoda, ha mérhetetlen ipar telepedik a boldogtalanok kiszolgálására, akik mohó hiénaként vetik magukat a boldogtalanok könnyű pénzére. Szép csomagolású bódítószerek, presztízzsé avanzsált pótlékok, boldogságnak hazudott élvezkedések. Ráadásul sátáian kitanult kommunikációval bíztatnak az erkölcsi határok átlépésére is. Milyen könnyen becsapjuk magunkat, milyen könnyen becsapnak minket, mintha a boldogság szépnek hazudott pótlékokban, kicsinyes dolgokban, erkölcstelenségekben lenne! Ám van egy másik, finomabb útja is a boldogtalanok pátyolgatásának: „legyél önmagad”.

Szintén mérhetetlen dömpingje van az önvédő, önbebiztosító, identitásadó pszichológiai kurzusoknak, önsegítő könyveknek, és reklámoknak.

„Vásárolj itt, mert itt vagy önmagad…” De ugyanezt az önbebiztosító mentalitást sejtjük a háború mögött is, ami erőszakosan védeni akarja a maga jogait. Az adventi készülődés levetkőzése ezeknek a hazugságoknak, pótlékoknak: el akarunk szegényedni a világ által kínált boldogságpótlékoktól, a saját önbecsapásainktól, hogy a betlehemi Kisded igaz boldogságát befogadhassuk. Isten is elszégenyedik isteni dicsőségétől, s úgy tűnik, mintha az „elszegényedés” lenne a „híd”. Isten is elszegényedik, betlehemi istállóba születik, akit a világtól elszegényedő ember tud felismerni és befogadni. Az advent találkozó a híd közepén.

Csíkszentmihályi Mihály világhírű elmélete a „flowban”, az áramlásban való tevékenykedésről tudományosan leírja: az tud flowban tevékenykedni, aki elfeledkezik önmagáról és valami nagyobb kihívásba veti bele magát. Vegyük már észre: mindez éppen ellentétes azzal a tendenciával, amit látunk! Csíkszentmihályi éppen nem arról beszél, hogy valami kis ital, kis élvezet, kis siker, vagy az önmagam görcsös bebiztosítása boldoggá tudna tenni, hanem elfeledkezés önmagamról és valami nagyobb kihívás. Az tud flowban tevékenykedni, akinek nem kell szorongania önmaga elvesztésétől. Aki beleveszhet, belefeledkezhet a tevékenységbe. De hát ki garantálja, hogy a szeretetbe való belefeledkezés nem abszolút önelvesztés? Hogy megéri? Ez nem a gyöngék ópiuma a világ vastörvényei ellen?

Persze már puszta „horizontális”, „humanista” emberi síkon is meg tudja erősíteni a tapasztalat, hogy érdemes szeretni: aki belefeledkezik a szeretetbe, az valójában állandóan kap visszajelzést, ő maga is gazdagodik és tisztul.

A szeretetben szolgáló ember cselekvő alany, akire visszahat a szeretet.

A tapasztalat is meg tudja erősíteni, hogy nem az önmagát féltékenyen védő, a javaiba és szellemi kincseibe bezárkózó ember fog inkább kiteljesedni, hanem a szeretetben kiteljesedő. Mégis tovább kérdezünk: Ha ennyire fontos ez a belefeledkezés, mi a lehetőségi feltétele? Hogyan jön létre? Milyen vertikális, transzcendens lehetőségi feltétele van az emberi belefeledkezésnek? A hit azt mondhatja: az Atya belefeledkezése. Az Atya mintha „hátrébb lépne”, s engedi, hogy legyen a Fiú. Mintha elfeledkezne önmagáról, hogy legyen valami, valaki más is. S ebből a „belefeledkezésből” lesz a teremtés is, valamint ebből lesz a betlehemi szent este is. Az Atya úgy szereti ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, s majd a Fiú is ezt folytatja a kereszthalálig: elfeledkezik önmagáról, és belefeledkezik az Atya és az emberek szeretetébe.

Szentestén ebbe szeretnénk belefeledkezni. Gyermeki, letisztult szívvel. Mert éppen ez garantálja, hogy a szeretetbe való belefeledkezés nem önelvesztés: amikor belefeledkezem a szeretetbe, a szolgálatba, a nagyobb ügybe, akkor nem a „semmibe” feledkezem bele, nem egy személytelen önelvesztésbe, hanem egy tőlem nagyobb szeretetáramlásba. Az Atya személyes, és Fiát is odaadó nagy szeretetébe. Szentestén kiderül, hogy a szeretetbe való belefeledkezés nem a gyöngék ópiuma a világ vastörvényeivel szemben, hanem éppen ez a világ vastörvénye. Éppen az Atya szeretetáramlása van az egész kozmosz mögött, az tartja életben az emberi történelmet minden bűnünk ellenére. Lám, nem csak a húsvét pászka (felszabadítás), hanem a karácsony is pászka: felszabadítás a szépen csomagolt kis pótlékok, pszichés önbebiztosítások, és erőszakos-háborús ideológiák alól, átvezetés az igazi boldogság ígéretföldjére.

Papp Miklós


Szíves figyelmetekbe ajánljuk Papp Miklós 777-nél megjelent könyveit, “A Papp válaszol”, és “A Papp újra válaszol” című köteteket.

 

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Lelkiség Papp Miklós
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás