Nagy Vanda vendégszerzőnk koraszülöttként jött a világra. A Margaret blognak őszinte interjúban mesélt arról, miért szimbolizálja ez számára a küzdelmet, hogyan kapcsolja össze a hittel és mit jelent számára ma a tény, hogy koraszülött. Szemlénk.
Mennyivel születtél korábban? Mit mesélt édesanyád a szülésről és a szülés utáni pillanatokról?
A 36. hétre születtem, ami 2001. szeptember 21-ére esett, a 09. 11-es terrortámadás után 10 nappal. Anyukám azt mesélte, hogy világvége hangulat volt, még olyan kisvárosban is, ahonnan származom, Kisvárdán. Mindenki feszült volt a traumatikus események hatására. Ilyen világba csöppentem bele. Szeptember 20-án anyukám még autót takarított, majd estére elkezdődtek a fájásai. Anya bekerült a kórházba. Este 8-kor kezdődött meg a szülés és másnap délután 16 óráig, tehát 20 hosszú órán át tartott, ami mindkettőnket nagyon megviselt. Csak 44 cm voltam és 1 kg 90 dkg, amikor születtem, de visszaesett a súlyom 1 kg 80-ra. A legkisebb méretű pelenka is majdnem a nyakamig ért.
Milyen volt a terhesség?
Anyukám veszélyeztetett terhesnek számított, mivel előlfekvő méhlepénye volt. Valószínűleg emiatt lettem koraszülött. Az előlfekvő méhlepénynek az a lényege, hogy a méhlepény egy része a méhszájra van tapadva és ezért a babát nem tudja megfelelően ellátni az anyaszervezet.
Hogyan reagált a család?
Nagypapám, aki egyébként egy fantasztikus ember volt, családcentrikus és szerető édesapa és nagypapa, róla mesélték, hogy először nem mert megnézni, mert azt hitte, hogy nem fogok megmaradni. Annyira kicsi voltam és törékeny, hogy
nem akart megnézni, mert attól félt, hogy nem maradok életben.
Ez egy természetes reakció volt tőle, és sosem haragudtam érte. Nagymamámnak volt sajnos vetélése, tehát papám tudta, hogy milyen elveszíteni a gyermeked, és nem akarta ugyanazt a fájdalmat átélni.
Anyukámtól szülés után rögtön elvittek, mert inkubátorba akartak tenni. Teljes kimerültségében úgy szólt az orvos után, hadd láthassa az arcomat, hogy majd fel tudjon ismerni. Azt mesélte, hogy soha nem felejti el az első pillanatot, amikor meglátott annyira gyönyörű voltam, mint egy játékbaba, pici, szabályos arcú.
Milyenek voltak az első napok, hetek?
Elvittek a koraszülött osztályra, és az első hetekben a családom csak az épület ablakán keresztül láthatott. Napokig úgy tápláltak, meg vezették belém az infúziót, hogy a fejemből, karomból csövek, branülök lógtak ki. Össze-vissza voltam már szurkálva.
Nagyon sok kivizsgáláson estem át. A szülés után egy hónapot töltöttem a kórházban és anyukám minden nap ott volt velem: három óránként magához vehetett, hogy anyatejjel táplálhasson. Nem volt komfortos az ágya, éppen csak le tudott feküdni egy helyiségben, de nem hagyott magamra.
Igazából csak annyira ment haza este, hogy a nővéremet lássa és lezuhanyozzon, majd rögtön jött vissza hozzám. Anya nagyon figyelt rá, hogy anyatejjel legyek táplálva, és mielőbb megerősödjek. Nehezen jött meg a teje, fájt és sebes volt a melle mégis jó élményként emlékszik vissza azokra a napokra: a mi kettőnk, intim pillanata volt.
Mikor 1 kg 80 dkg-ról sikerült felküzdeni a súlyom 2 kg-ra, akkor hazaengedtek a kórházból. Nagy pocakom volt és hosszú, vékony kezeim és lábaim, viccesen néztem ki, így a fotókat visszanézve. Ezután lassan elkezdtem arányosan fejlődni.
A koraszületés nagyon szívszorító egy édesanyának, de a gyereknek ez az élet első leckéje: egy küzdelem.
Meg kell tanulnia a túlélést, és annak érdekében, hogy éljen, harcolnia kell.
Van testvéred?
Igen, van egy nővérem, aki öt évvel idősebb nálam, nagyon mély és bensőséges a kapcsolatunk. Az egyik legjobb barátnőm. Ő is koraszülött volt, azonban ő a 37. hétre született, de négy centivel volt hosszabb, mint én és egy kilóval több.
Mikor tudtad meg, hogy koraszülött voltál és hogy érintett téged?
Amióta az eszemet tudom, mindig is tudtam, hogy koraszülött voltam, mert annyiszor meséltek róla a családban. Érdekes módon ez engem mindig is nagyon jó érzéssel töltött el. Például azért, mert a nagymamám (sajnos már nincs köztünk), akit nagyon szerettem, mindig azt mondta, hogy „kis törékeny, harmatka” voltam. Később is mindig „harmatkának” hívott, ami hozzánőtt a szívemhez.
Anyukám is sokat mesélt róla, hogy mennyit küzdött velem, jól megszenvedett értem, de nagyon megérte. Velem együtt harcolt ő is, de mindig azt hangsúlyozta, hogy sosem tekintett rá teherként, hanem ez egy különleges dolog volt az életünkben és utólag pozitív élménnyé alakult át. A koraszülöttség hozzájárult ahhoz, hogy a rokonságban is mindig szeretgettek, azt éreztem, hogy amiért ilyen pici vagyok engem megvédenek, én pedig felnéztem a nagyobb testvéremre, unoka-, és másodunokatestvéreimre akiket nagyon szeretek.
Milyen hatással van rád ma, hogy koraszülött vagy?
Engem ez a mai napig nagyon jó érzéssel tölt el. Például nekem ez mindig jó magyarázatot adott arra, hogy alacsony vagyok (155 cm), ami egy ideig zavart, de ma már egyáltalán nem.
A másik, amire megtanított ez, hogy
egy koraszülött embernek élete első nagy harca a túlélés.
A tudat, hogy nekem egy olyan szervezetem van, ami egy túlélő harcosé, aki megküzdött azért, hogy megszülessek, majd küzdött azért, hogy életben maradjak, sok erőt ad. Akkora volt bennem az életösztön, hogy ez ma azt tudatosítja bennem, hogy nekem élnem kell. Okkal születtem erre a világra, mert ha nem így lenne, akkor nem maradtam volna életben.
Tudom, hogy anyukám, és az orvosok is sokat küzdöttek értem, de Isten is meg akart engem tartani. Hiszem, hogy célja van az életemmel, ezért akarta, hogy én legyek, nem véletlenül hagyott életben: és én be akarom tölteni a küldetést, amiért a világra jöttem.
Mennyire könnyen beszélsz erről másokkal és hogyan szoktak erre reagálni?
Én erről nagyon könnyen, szívesen mesélek. Nincs bennem negatív érzés emiatt. Egyedül az bánt, hogy anyukám sokat szenvedett a születésemkor. De ezen csak viccelődni szoktunk már.
Ha valaki meghallja, hogy koraszülött voltam, akkor általában szánakozni, sajnálkozni kezd. Mikor elmesélem hogy nekem ez a küzdelemről szól, az mindig jó érzéssel tölti el az embereket. Talán ők is tudnak belőle meríteni. Hogyha nehézségük van, gondoljanak egy olyan eseményre az életükben, amelyen korábban túl tudtak lendülni. Mert ha azt meg tudták csinálni, akkor az erőt adhat nekik és Isten segítségével a mostanin is túl fognak tudni jutni.
Kocsis Krisztina
Forrás: Margaret Blog
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás