2022. 11. 14.

#csakegygondolat – Isten állja a szavát

Sokszor beszél arról a Biblia, hogy Isten megbízható és hűséges: állja a szavát, az ígéretei beteljesülnek. Benne nem kell csalódnunk!

Észrevetted már, mennyire nem álljuk néha a szavunkat? „Igen, becsületszavamat adom, megteszem ezen a héten!”- mondja nekünk valaki. Aztán meg az új hét már is elkezdődött, de semmit sem csinált. Előfordult már veled ez? Néha pedig mi magunk ígértünk meg valamit, anélkül hogy álltuk volna a szavunkat.

Szerencsére Isten tényleg nem olyan, mint mi, emberek! Sőt, a következőt vallja Isten Igéjében: „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézsaiás 55,11)

Biztos lehetsz benne, hogy akármit is mondott neked Isten, szava valóra fog válni.

Szava nem száll tova, hogy elvesszen valahol a fellegekben. Ellenkezőleg, megvalósítja a küldetését, és azután tér vissza Istenhez, miután teljesen megtette az akaratát. Ezért még ha kételkedsz is néha, a Szentírás biztosít, hogy Isten Igéje „megtette a hatását” és „megvalósította Isten akaratát”.

hirdetés

Isten annyi mindent megígért neked:

az örök életet (Róma 10,9),

a békét (János 14,27),

a gyógyulást (2 Mózes 15,26).

Isten sosem csak hiteget: Minden ígérete megvalósítja Isten életedre vonatkozó tervét! Emlékezz végig a mai nap folyamán: Isten nem a levegőbe beszél. Mindaz, amit mond, beteljesül!

 

Forrás: YouVersion – Egy csoda minden nap  

Borítókép - Fotó: Robert Brown | Dreamstime.com
#csakegygondolat Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás