„Az én hitem sehol nincs ahhoz képest, hogy mekkora hitük van ezeknek a nehéz sorsú gyerekeknek” – mondta el a 777-nek Gui Angéla, aki már több éve jótékonysági futásokat szervez teljesen önkéntesen. Idén a Partiumban lakó, állami gondozásban élő fiatalokért zajlott a rendezvény, amelyen Böjte Csaba testvér tartotta a szentmisét. Olyan élményekkel gazdagodnak ilyenkor a résztvevők, amelyek szavakkal nehezen leírhatók.
Mi volt a célja az idei jótékonysági futásnak?
Idén egy kicsit rendhagyó volt az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futása, mivel az elmúlt években sokkal inkább az adományozás volt fókuszban. A határon túli magyarokkal való összetartozás jegyében futottunk mindig be egy határon túli gyermekotthonba, Magyarország területén pedig vért gyűjtöttünk. Nemcsak a szlogenünk az, hogy „egy vérből vagyunk” – amely a nemzeti összetartozásnak egy nagyon szép üzenete –, hanem arról is szól ez, hogy
a véradás az egyik legfontosabb adományozás.
Szerintem ez annyira szép, hiszen aki a vérét adja, az úgy segít valakin a legnagyobb felebaráti szeretettel, hogy nem tudja, kinek az életét menti meg.
hirdetésIdén mindez kiegészült egy kulturális ösvénnyel is. Mivel Petőfi emlékévében rajtolt az idei jótékonysági futás, Kiskőrös volt a rajt helyszíne, ahol Petőfi Sándor született, és Koltón értünk célba, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia a mézesheteit töltötte.
Közben nemcsak egy, hanem három gyerekotthonba is befutottunk: Böjte Csaba nagyváradi, nagyszalontai és székelyhídi gyermekotthonait érintettük. Ezeknek a gyermekotthonoknak a lakói számára vittünk sportcipőket adományba. Velük már a korábbi hónapokban megismerkedtünk, így tudták, hogy tulajdonképpen egy megálló lesz az ő gyermekotthonuk egy nagyon hosszú út során. Arra biztattuk őket – akkor még nem is tudták, hogy kapnak tőlünk egy sportcipőt ajándékba –, hogy majd az utolsó kilométereket együtt tegyük meg. Ez így is volt. Amikor Koltóra vasárnap a déli harangszóra célba érkeztünk, akkor hét gyermekotthonból voltak ott gyerekek. Már a hajnali órákban küldték a fotókat, hogy elindultak a Kárpát-medence különböző irányaiból. Ők azok a gyerekek, akikhez az elmúlt években már befutottunk a jótékonysági eseményeknél: velük együtt tettük meg az utolsó 500 méterét az 500 kilométeres útnak. A futás egy szentmisével zárult, de nem ért véget a program, hiszen a mise után még egy négyórás élménynapot varázsoltunk Koltón a Teleki-kastély parkjába.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk
Mi volt a legfontosabb üzenete a futásnak?
Nagyon sok mindenről szólt ez az esemény. Aztán ahogy teltek-múltak a szervezésnek a hónapjai, teljesen világossá vált, hogy mi a cél. Mi alapvetően a nemzeti összetartozást hirdetjük, ebben én mélyen hiszek. Én a Partiumban születtem, 26 évig ott éltem, vagyis még mindig többet éltem határon túl, mint az anyaországban, és számomra nem kérdés, hogy összetartozunk. Azonban az idei jótékonysági futás hozta meg számomra a felismerést, hogy ennek az egésznek egy sokkal egyszerűbb és mélyebb
üzenete az emberi összetartozás.
Ebben van benne minden, amit ez a jótékonysági futás idén jelentett. Évek óta járok önkéntes munkaként gyerekotthonokba, megtanultam, hogy mi az a jó, amit értük lehet tenni, és mi az, ami nekik nem segít, hiába hiszem azt, hogy arra van szükségük. Nagyon sokat tanultam a világról, magamról, arról, hogyan kell másokon jól segíteni, és ez nem mindig az, amit mi jónak gondolunk. Ennek az egésznek szerintem az anyanyelve a cselekvő szeretet.
Ez jelen volt a jótékonysági futás minden pillanatában, jelen volt minden csepp vérben, amit bárki adott a véradó napunkon. De jelen volt minden izzadtságcseppben is, amikor valaki velünk együtt futotta le a távot. Voltak olyan lelkészek, akik életük leghosszabb futásán vettek most részt, soha nem találkoztam velük előtte, de valahogy rátaláltak az eseményre. Minden egyes adományozott sportcipőben is jelen volt a cselekevő szeretet. Ezek a cipők, amelyeket mi átadtunk, túlmutatnak önmagukon. Találkoztunk a gyerekekkel előtte és útközben is. Este, amikor befutottunk, együtt vacsoráztunk velük, utána beszélgettünk.
Ezen a földön mindenki arra vágyik, hogy valahová tartozzon, valakihez kötődjön,
hogy legyenek szeretetteljes kapcsolatai és olyan céljai, amelyek felé törekedhet. Ezek a sportcipők ennek a lelki megküzdésnek az útját is tapossák az én hitem szerint.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk
Mennyi volt a táv összesen?
Összesen 500 kilométert futottunk hat nap alatt. Igazából öt nap alatt is le lehet futni a távot, de azért lett végül hatnapos, hogy délben tudjunk befutni Koltóra, ahol az élménynapot tartottuk. Különböző helyszíneken játszhattak a gyermekek, sportolhattak, végigvezettük őket a Teleki-kastély termein.
Itt olyan gyermekekről van szó, akik valószínűleg először voltak múzeumban – biztos, hogy emlékezetes marad számukra ez a nap. Minden gyerek kapott egy kis útlevelet, ezen volt hat állomás, ahol össze kellett gyűjteniük hat pecsétet, és ezért cserébe mindannyian kaptak egy-egy érmet.
Azt az örömet, amit a gyerekek arcán láttunk, amikor megkapták az érmet, azt nem lehet szavakkal kifejezni.
Ne felejtsük el, hogy egy dolgot soha nem vehetnek el tőled: azt, amit másoknak adtál.
Említetted Böjte Csabát, ha jól tudom, ő már többször kapcsolódott ezekhez a jótékonysági eseményekhez.
A legelső jótékonysági futásomat 2015-ben szerveztem. Én abban az évben kezdtem el futni, és megkerestem Böjte Csabát, hogy mit szólna hozzá, ha Dévától elfutnánk Budapestig, és az ő gyermekei javára gyűjtenénk adományokat. Ez is pont egy 500 kilométeres futóút volt, amit akkor öt nap alatt teljesítettünk, és ötmillió forint gyűlt össze.
Én azon kívül, hogy korábban a tévében láttam, meg hallottam Csaba testvérről, nem volt vele személyes kapcsolatom, tényleg a semmiből írtam neki egy e-mailt. Feltételezem, akkor arra gondolt, hogy ez a nő valószínűleg egy kicsit őrült, mégis ki az, aki 500 kilométert akar futni? (nevet) Szerintem ő sem hitte el, hogy ebből lesz valami.
Aztán mégis lett. Az ő gyermekeivel együtt rajtoltunk el Déváról, és velük együtt értünk célba a Hősök terén. Utána eltelt hét év, ő megkeresett, és arról beszélgettünk, hogy mindenki az El Caminóra megy zarándokolni. A Partiumról viszont kevesen hallanak, mert amikor Magyarországról mennek Erdélybe, akkor a legtöbben Székelyföldre utaznak. A Partium nemcsak közelebb van, de vannak kulturális állomásai, illetve sok magyarlakta falu és város van itt, amelyeket érdemes látni.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk
Csaba testvér azt szerette volna, hogyha itt is lennének olyan zarándokutak, ahol végig lehet menni, akár egyedül, akár ha mondjuk házasság előtt ismerkedünk a párunkkal. Egy ilyen hosszú út megtétele nemcsak fizikai fáradsággal jár, hanem mentális erő is kell hozzá. Az ember egy lelki utat tesz meg, egy csomó mindent felfedez magában, amiről nem is tudott, vagy valaki, ha mondjuk a jövendőbelijével, vagy éppen egy házassági krízisben lévő a párjával együtt megy végig, akkor olyan értékek jöhetnek felszínre, amelyek által egész más minőségűvé válhat a kapcsolat. Így jött ez a gondolat, hogy azon az úton fussunk végig, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmi életében fontos állomás volt.
Téged személyesen mi motivál igazán, hogy újra és újra, a szabadidődből áldozva megszervezd ezeket a futásokat?
Az az öröm motivál, amelyet a gyerekek átélnek. Meg szokták kérdezni, hogy mi volt a legszebb része. Nem lehet kiragadni belőle egy pillanatot, nem tudom azt mondani, hogy a célba érkezés volt a legszebb, mert úton lenni is nagyon jó.
Persze a szervezés közben is rengeteg a holtpont, a harc – nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy ebben csak jó dolgok vannak. Néha elegem van belőle, amikor nagyon elfáradok, de
mikor megfogalmaznám magamban, hogy „ez volt az utolsó, most már csinálja más”, akkor mindig jön valahonnan egy üzenet, amely erőt ad.
Egy futóhölgy most volt először gyerekotthonban; egy 100 kilométeres út végén voltunk Nagyváradon. A mi szállásunk máshol volt, és ő már nagyon fázott. Az egyik lány ott, a gyermekotthonban levette magáról a melegítőfelsőjét, és odaadta neki, mondta, hogy ezt vegye fel, sőt, neki is adta. Akkor ez a futóhölgy félrehívott, és megkérdezte, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Nekem is többéves folyamat volt, mire rájöttem, hogy igen, az ilyesmit el kell fogadni. Mert annak a gyereknek nagyon sokat jelentett, hogy tudott adni valamit szeretettel valakinek. Ez számára sokkal fontosabb volt, mint hogyha mi adtunk volna neki bármit. Tudta, hogy az ő kardigánja mindig azon a futón lesz, aki érte futott. Ezek a pillanatok adnak erőt az embernek.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk
Egyébként elképesztő az a hit, amit ezekben a gyerekotthonokban tapasztalunk. Én mindig elszégyellem magam, mert azt érzem, hogy az én hitem sehol nincs ahhoz képest, ahol ezeknek a gyerekeknek van. Akiknek nincs semmijük, akik nem tudják, hogy mi lesz velük, ha betöltötték a 18. évüket, de nem aggódnak ezeken. Szóval
ez a mélységű hit döbbenetes.
Milyen érdekes, hogy akik tényleg sokkal nehezebb körülmények között élnek, azoknak sokszor erősebb a hitük.
Volt még egy kép, amit mindig magammal fogok vinni. Miután Koltón a célba érkeztünk, Csaba testvér szentmisét tartott – az egész falu ott volt, legalább ötszázan részt vettek. Ott ült mellettem Herczegh Anita (Áder János felesége – a szerk.) – aki az első eseményemtől kezdve mindegyiken ott van -, ő mutatta, hogy a színpad mögött lévő fa olyan volt, mint egy feszület. Tényleg olyan volt, mintha ott lett volna velünk a keresztre feszített Jézus. Sok minden benne volt abban a pillanatban.
Aki szeretne támogatni titeket, hogyan teheti meg?
Nagyon fontos, hogy vérre mindig szükség van. Öt napig lehet eltárolni a leghamarabb lejáró vérkészítményt. Aki teheti, amikor teheti, nézze meg, hol van a hozzá legközelebb eső véradó lehetőség, és adjon vért! Ráadásul olyan élményben lesz része, amit szintén nem lehet szavakkal elmondani, mikor majd megkapja az SMS-t, hogy valakinek az életét megmentették az ő vérével.
Az egyvérből.hu honlapon minden infó megtalálható a támogatásokkal kapcsolatban. Hamarosan már készülünk a karácsonyra, mert a gyermekotthonok világában a karácsony nem december 24-e, hanem december elejére az ajándékoknak már névre szólóan felcímkézve készen kell lennie ahhoz, hogy időben el is jussanak a határon túli gyermekotthonok lakóihoz.
Szilágyi Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás