2022. 10. 18.

Már hallgatható a Dramatizált Biblia

A Dramatizált Biblia lényege, hogy profi színészek és szinkronszínészek bevonásával, rádiójátékszerűen hallhatók a Szentírás fejezetei. Az első rész, János evangéliumának több fejezete már elérhető a honlapon. A készítők célja, hogy a Biblia a mindennapok részévé válhasson bárki számára.

Már elérhető a Dramatizált Biblia első része, amely a magyar színházi, filmes és szinkron szakmák legnagyobbjainak bevonásával készült. A cél a teljes Biblia szöveghű, rádiójátékszerű feldolgozása, a projekt közösségi finanszírozásból, azaz adományokból valósul meg.

„Mivel a mai rohanó világban sokan keresik és igénylik az elérhető színvonalas lelki útmutatást, ebben a formában bármikor elővehető, meghallgatható lesz a kívánt lelki táplálék. A dramatizálásnak köszönhetően azokkal is könnyebb lesz megismertetni az Igét, akik valamiért távol tartották eddig magukat Tőle. A fejezeteket zenével, atmoszféra-hangok létrehozásával színesítjük, így a színművészek által eljátszott és hangban megjelenített karakterek nagyobb hatással lesznek a hallgatókra is” – írják a Dramatizált Biblia készítői.

János evangéliumának narrátora Zámbori Soma színműész, szinkronszínész, aki a 777-nek adott interjújában így beszélt a projektről: „Egészen átélhetővé szeretnénk tenni az evangéliumokat. Az a tervünk, hogy két fordításban is felvesszük: a katolikus és a protestáns Biblia szövege szerint. Ez mindenki számára elérhető, teljesen ingyenes lehetőség. Várható a folytatás ősszel: az Újszövetség többi részét, illetve jövőre az Ószövetséget is szeretnénk felvenni. Én most ebben egy kétéves projektet látok, amihez közben próbálok támogatókat is szerezni. Összetett, komoly munka, de már látjuk az alagút végét, és nagyon jó lesz.”

János evangéliumában Zámbori Somán kívül többek között Széles Tamás, Dányi Krisztián, Kerekes József és Csuha Lajos vesz részt, de a lista ennél sokkal hosszabb. A produkció egyébként a “JÁRMIKA” Jövőkép Gyermek Alapítvánnyal karöltve jött létre.

A fejezetek hallgathatók utazás közben, otthon, egyedül vagy épp közösségben – hittanórákon is használják egyre több helyen.

János evangéliumának több fejezetét meghallgathatod ITT.

Borítókép: Dramatizált Biblia - Facebook
Ajánló Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás