2022. 09. 28.

Egy történet, amely képes felnyitni a szemünket – a gyorshajtó sofőr és a rendőr találkozása

A Facebookot görgetni sokszor időpazarlás, néha azonban szép és megrázó történetekre bukkanhatunk. A következő is ilyen: bár egy hétköznapi helyzetből indul – egy rendőr megállít egy sofőrt gyorshajtásért – érdemes végigolvasni!

A rendőr leállította a 120-szal száguldozó autóst.

András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított; 120 kilométer per óra a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?

Amikor a kocsi lelassított, András lehúzódott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.

Megállt.

A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előrejött.

József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztény rendőr éppen a saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.

Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden hétvégén találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.

– Hát, szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!

– Szervusz, András – semmi mosoly.

– Hú, de szigorúnak látszik a biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.

– Igen, úgy tűnik, elkapta – József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.

Jó jel!

– Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Azt hiszem, kissé túlléptem a limitet; de csak most az egyszer, he-he!

András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.

– Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?

– Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.

Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.

– Mennyit mértél?

– 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?

– Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.

A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és „magától” jött.

– Legyél szíves, András, ülj be a kocsiba.

András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.

„Miért nem kérte el a jogsimat? Bármi történjen is, az tuti, hogy egy-két hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem hétvégén.”

Eltelt még két-három hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, a kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy három centire lehajtotta az ablakot, éppen csak annyira, hogy a papír beférjen.

– Köszi! – András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.

József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz.

András csak nézte a visszapillantóban.

Felemelte a papírt. „Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.”

András olvasni kezdett.

„Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó. Kitalálhatod, egy gyorshajtó. Pénzbírság, három hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a feltámadásig, amíg újra megláthatom. Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.

Most is.

Imádkozz értem, és hajts óvatosan; nekem egy kisfiam maradt.

József”

András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban húsz percig, aztán beindította a motort, elindult, és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához a meglepett feleségét és gyerekeit.

Ne ölj! Ne kockáztass! Esélyt se adj erre!

Borítókép - Fotó: Katarzyna Bialasiewicz | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás