2022. 09. 21.

Te milyen mértékkel mérsz? – olvasói írás a kommentháborúra reagálva

Olvasói írás a 777-en: Kissné Berta Rita értékes gondolatokat oszt meg velünk a másokkal való bánásmódról, a másik iránti szeretetről – és arról, hogyan juthatunk el erre a szintre. Írását az elmúlt napokban tapasztalható kommentháború kitörése kapcsán juttatta el szerkesztőségünkhöz.

„Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is” (Mk 4, 24) – mondja Jézus egyik tanításában. Kemény beszéd ez, de belegondoltunk már az igazi tartalmába?

A közösségi együttélés során elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb véleményt formálunk egymásról. A közösségi média térhódításával pillanatokon belül hozzászólások tömege árasztja el a történéseket, és elég gyakran előfordul, hogy a hozzászólások nagy része nem igazán jóindulatú. Ezekkel naponta szembesülve fogalmazódott meg bennem, hogy mi alapján ítélünk meg egy eseményt, egy történetet, egy írást, vagy éppen egy embert?

Már eleve egymás méregetése sem igazán helyes a krisztusi tanítás szerint. Mit is mondott erről Jézus? „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek.” (Lk 6, 37) Fontos kiemelni, hogy ez a mondat közvetlenül az ellenség szeretetéről szóló tanítás után van az idézett evangéliumban. Számomra ez a tanítás rokon a mértékről szóló tanítással, és azzal is, hogy „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6, 31). És ez a mérték, ítélet és bánásmód nem feltétlenül az igazságosságot jelenti (azaz mindenki azt kap, amit megérdemel), hanem sokkal inkább az egymás iránti irgalmas szeretetet.

hirdetés

Mi, akik Krisztus követőinek, azaz keresztényeknek valljuk magunkat (a népszámláláson is, igaz? 😛 ), milyen mértékkel mérünk? Mi a mérték? Ki a mérték? Tudunk-e úgy tekinteni a másik emberre, ahogy az Isten látja őt? Egyáltalán akarom-e Isten szemével szemlélni a másik embert? Merthogy számunkra ez lenne a zsinórmérték. „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13, 34) Igen, őt is, főleg őt, aki megbántott, akinek a viselkedése nem tetszik, akit nem akarok szeretni.

De Isten őt is szereti. És mi van akkor, ha épp általam akarja őt szeretni?

Különös logikája van Istennek, ami a világ számára egészen érthetetlen, viszont mindannyian erre vágyunk, hiszen ez van elültetve a szívünkbe. Van, akinek a mélyben szunnyad, van, aki ennek jobban tudatában van. Mi is ez a vágy? Milyen is ez a logika? Ez a vágy mindannyiunkban a szeretet iránti vágy, és Isten hozzánk való viszonya a szeretet logikájával mérhető.

Nézzük csak meg közelebbről a fentebb kiemelt három jézusi mondatot. Mindegyikben benne van két személy: én, és a másik ember. Nekem olyan mértékkel mérnek, amivel én a másiknak. Engem úgy ítélnek meg, ahogy én a másikat. Úgy bánjak a másikkal, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak. Mindegyikben ott van a kettősség, úgy tesznek velem, ahogy én teszek. Nem saját magamat ítélem el, mérem mértékkel és magammal bánok úgy, ahogy?

Hogy is van ez? Ehhez mindenekelőtt fel kell fogni a felfoghatatlant, vagyis azt, hogy Isten mennyire szeret ENGEM. A korlátozott emberi elme ezt a túláradó szeretetet nem tudja igazán megérteni, azonban ha annak csak egyetlen szikrája megérint egyszer, már soha többé nem lesz kérdés annak mértéke és tökéletessége. És ez elég. Igen, először magamról beszélek,

mert ha magamban nem találom meg a szeretetet, hogy engem mennyire szeretnek, akkor nincs mit adnom a másiknak.

Viszont ha ezen sikerül túljutni, azaz megértem, hogy engem Isten szeret, ahhoz, hogy a másik emberrel szemben gyakorolni tudjuk ezt a szeretetet, először el kell mélyülnünk Benne. Hogyan lehet ezt megtenni? Amikor úgy érzem, hogy nem tudok tovább szeretettel lenni embertársaim iránt, mindig eszembe jut egy örök példa, egy régen olvasott írás, ami a Kalkuttai Szent Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rend gyakorlatáról szólt. Ők a legszegényebb és legelesettebb embereket szolgálják, Krisztus szeretetét közvetítik feléjük. A szerzetesrend tagjai minden nap egy órát töltenek Szentségimádással. Emberi erőből nem lehet azt a munkát elvégezni, amit ők tesznek. Ehhez Isten erejére van szükségük. A Szentségimádás által kapják Jézus erejét küldetésük elvégzéséhez. Teréz anya ezt írta egyszer nővéreinek és munkatársainak: „Az az idő, amit az Oltáriszentségben rejtőző Jézussal töltötök, a lehető legjobban felhasznált idő a Földön.”

Szóval, a másik ember iránti szeretet gyakorlásához a „recept” adott. Imádság, Isten szeretetében való elmélyülés. Ha ez a legcsekélyebb módon is sikerül, már egy percig sem lesz tovább kérdés, hogy mi, illetve Ki a mérték. Isten mindannyiunk számára folyamatosan adni akarja végtelen szeretetét, csak az a kérdés, hogy ebből mikor és mennyit fogadunk be. Amikor meglátjuk magunkat az Ő szemével, ahogy Ő lát minket, és ráeszmélünk, hogy Ő minden gyermekét így látja, már számunkra sem lesz ismeretlen a szeretet logikája.

Ez pont annyit jelent, hogy Isten szemével szemlélni embertársunkat. Ez a mi mércénk.

Igyekezzünk embertársainkkal türelmesen, jóságosan, féltékenység, kérkedés, és kevélység nélkül, tapintatosan, a magunk javát nem keresve, harag és a rossz felemlegetése nélkül viselkedni. Ne örüljünk a gonoszságnak, örömünket az igazság győzelmében leljük. Próbáljunk mindent eltűrni, elhinni, remélni, és elviselni. És egyszer ez a vágyott állapot nem szűnik meg soha.

Ezen tulajdonságok maradéktalan elérése embernek lehetetlen, de célunk törekedni rá. Addig viszont sok-sok imádság vár ránk. Szüntelenül.


Ha Te is örömmel osztanád meg gondolataidat, akkor szeretettel várjuk írásodat a szerkesztoseg@777blog.hu címre. A publikálás jogát a szerkesztőség fenntartja. 

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Ti mondtátok Vélemény
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz b 2022. 09. 21. 13:50

    Én sosem a másikkal vitatkozom, hanem a másik véleményével! Így az egész cikk – amellett, hogy egyetértek vele – számomra abszolút nem releváns.

    Lépjünk ki egy percre ebből a posztmodern lavórból, hogy mindenkinek igaza van és hogy ha valakivel nem értek egyet, akkor őt nem szeretem, akkor megbántom őt.

    Egy igazság van, azt keressük. Van aki téved, van akinek nincs igaza. Ezért érvelünk, meg akarjuk győzni a másikat. Ezek csörték, nincs bennük az ég világon semmi, ami a szeretet ellen vétene. Ha jól fogjuk fel, hogy mi a szeretet…

    Viták voltak az ókeresztény korban (vita a pogányokkal), a reformáció korában (vita a reformátorokkal), de még a 20. század elején is (vita a modernistákkal). Csak az utóbbi 50 évben tört el valami a világban és árasztott el mindent – sajnos az Egyházat is sokszor – ez a posztmodern lábvíz.

    Na mindegy, a lényeg egy mémben összesűrítve talán érthetőbb: https://imgur.com/a/RsrRS9x

    • Válasz Gábor Sallai 2022. 09. 22. 10:27

      Igen, a teljes háttér fényében (Hodász András atya esete) nekem is úgy tűnik, hogy a fenti írás egy kalap alá veszi a másik ember iránti szeretetlenséget a másik emberrel szemben megfogalmazott bárminemű kritikával, mintha a másik ember magatartásának bírálata már önmagában is szeretetlenség lenne. Ez nyilvánvalóan tévedés, és teljes ellentétben áll Krisztus tanításával, amely szerint a bűnösök megintése az irgalmasság első számú lelki cselekedete.