2022. 05. 26.

„Nem egy program lesz a sok közül, hanem Istennel való találkozás” – közeledik az Ez az a nap!

Minden eddiginél nagyszabásúbb lesz az idei Ez az a nap! július 23-án: sok-sok külföldi és magyar dicsőítő, és a hitünk szerint több tízezer résztvevő együtt fogja felemelni Isten nevét a Puskás Arénában. A felekezetközi rendezvényen megtapasztalhatjuk az összefogás erejét, és megláthatjuk, valójában milyen sokan vagyunk egy szívvel, egy céllal: hogy Jézust minél többen megismerjék. Ehhez szeretnének a szervezők hozzájárulni azzal is, hogy mindenki egy díszkötetes Jézus-Bibliát kap ajándékba.

Óriási dolog, hogy a világjárvány miatti két év halasztás után végre megrendezhetik az Ez az a nap! ima- és dicsőítőnapot. Az esemény az eddigi éveknél is nagyszabásúbb lesz, hiszen jubilál: 20 éve találkoznak a zenés rendezvény keretében az Istent kereső emberek az egész Kárpát-medencéből. Idén ráadásul nem a megszokott helyszínen, a Papp László Sportarénában, hanem az újonnan megépült Puskás Arénában lesz az Ez az a nap. Itt tartották a beharangozó rendezvényt is, amelyre több száz keresztény vezető érkezett az országból és a 777 is képviseltette magát.

Azt hiszem, sokunk nevében mondhatom, lenyűgöző a helyszín: az aréna tényleg hatalmas, és ahogy elképzeltük, hogy megtelik Isten imádatával és dicséretével, több tízezer emberrel a hely, még lelkesebbekké váltunk.

László Viktor főszervező úgy fogalmazott a beharangozón: azok is, akik még nem ismerik Istent, fel fognak rá figyelni, vajon mit csinál itt ennyi ember, akik nem is focimeccsre jöttek. „Az eddig rendezvényeink után mindig figyeltem az arcokat, ahogy jöttek kifelé, és valódi örömöt láttam rajtuk, mintha a Menny meglátogatta volna a Földet. Az Ez az a nap! nem más, mint Isten mosolya Magyarország felett” – fogalmazott László Viktor.  Hozzátette, a magyar nép nagyon sok küzdelmen ment át, de amekkora volt a megpróbáltatása, akkora lesz a szabadulása is.

A főszervező elárulta,

hirdetés

minden résztvevő kapni fog egy gyönyörű, új, eddig még nem látott kiadású Bibliát.

A Bibliákból a küzdőtér közepén fel fognak építeni egy gúlát, válaszként arra, hogy amikor Rákosi Mátyás anno átadta a Népstadiont, akkor vörös csillagokból épített fel ilyen alakzatot. „Az akkori üzenet az volt, hogy a kommunizmus győzni fog, mi viszont július 23-án azt fogjuk üzenni, hogy Isten igazsága győzni fog!” – mondta László Viktor. Ez a Jézus-Biblia, amelyet a résztvevők ajándékba kapnak majd, valóban különleges. Mind a 66 bibliai könyvhöz találunk benne egy-egy bevezető cikket, amely rávilágít Jézus történetére. A könyvek előtt QR-kód van, az egyes részek tartalmához illeszkedő, Jézust dicsőítő dalok linkjével. Jézus szavai színes szedéssel olvashatók, és ami szerintem sokunknak nagy öröm lesz ebben a kiadásban: széles margókat hagytak a jegyzetelésre. A Jézus-Bibliában ezek mellett találunk 7 esszét olyan írók tollából, mint Max Lucado, John Piper vagy Louie Giglio – akik írásaikkal arra ösztönöznek, hogy még közelebbről megismerjük Jézus Krisztust.

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban” – idézte a Szentírásból Máté evangéliumát László Viktor. Ez a gyakorlatban most azt is jelenti, hogy fontos a mi aktivitásunk is ahhoz, hogy megteljen az aréna és minél  többen megismerjék Istent, megteljenek a szeretetével.

Hívjuk el bátran a barátainkat, családtagjainkat, a nem megtért ismerőseinket is! Hiszen rájuk is tárt karokkal vár Isten.

Az Ez az a nap! kiemelt vendége lesz a Bethel Music és Michael W. Smith az Egyesült Államokból, akik a beharangozóra videóüzenetet is küldtek. Ausztráliából érkezik a Planetshakers, akiknek vidám, energikus dalai már többször felcsendültek az Ez az a nap! korábbi rendezvényein. Feltűnik a színpadon Martin Smith, az egykori Delirious? zenekar frontembere is, aki mellett szintén az Egyesült Királyságból jön Tim Hughes és a Graham Kendrick, Noel Richards, valamint a modern gospel képviseletében a London Community Gospel Choir és még sok más dicsőítő csapat.

A külföldi előadók mellett a hazai keresztény könnyűzene színe-java is tiszteletét teszi az arénában. így ott lesz Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László is. Közösen fogja Istent magasztalni Mező Misi Gável Andrással és Gellérttel, és nem hiányozhat majd a Dics-Suli Band, a PZM (Pünkösdi Zenei Misszió), a Keresztkérdés, Hanna és a Golgota Dicsőítés Hellinger Andrással. Ők maguk a beharangozón is vezették a dicsőítésben a jelenlévőket, valamint eljött Caramel is, aki egy gyönyörű zsoltárt énekelt el – és július 23-án is biztosan valami szívmelengető produkcióra számíthatunk tőle.

„Az Ez az a nap! fontos, hogy ne egy program legyen a sok közül, hanem találkozás az élő Istennel, aki felemeli rajtunk keresztül egész Magyarországot” – fogalmazott Kiss József debreceni lelkipásztor. „Lehet, hogy időnként félünk, egyedül érezzük magunkat, de Isten újra és újra megerősít minket abban, hogy amit Ő elkezdett, azt be is fejezi; hogy

Ő az első és az utolsó, és Vele nincs mitől tartanunk”

– tette hozzá.

A koncertre való eljutást 6 különvonat segíti, hogy az ország minden tájáról könnyen eljöhessenek az emberek a rendezvényre. Emellett sok városból szerveznek buszokat is, ennek részleteit a honlapon megtaláljátok.

Kapunyitás 12 órakor lesz, a program 14 órától 22 óráig tart. A rendezvény oltási igazolvány és teszt nélkül is látogatható. Minden 2020-ban megváltott Ez az a nap! jegy érvényes lesz július 23-án is! A Puskás Aréna lelátója fedett, védett az esőtől, így az eseményt rossz idő esetén is megtartják. Minden további információ megtalálható a www.ezazanap.hu honlapon, itt tudtok jegyet vásárolni is.

Borítókép - Fotó: Ez az a nap!
Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás