2022. 05. 20.

Te miben reménykedsz?

Klímakatasztrófa? Járványok? Éhínségek? Háborúk? Szorongás, félelem? Mindezek nem egy akciófilm témaötletei, hanem napjaink eseményei. Mégis mit tehet ilyenkor egy hívő ember? Minket nem környékez meg az aggodalom, a jövőtől való félelem?
Az Igeidők Magazin cikkét szemlézzük, Szabó-Pausz Patrícia tollából.

A minap egy cikket olvastam egy 21 éves, fiatal szerzőtől. Őszintén leírta, hogy szüleitől azt a tanítást kapta, hogy ha hajlandó dolgozni és küzdeni azért, hogy megvalósítsa, amiben hisz, akkor azt sikerre fogja vinni. Ezért járt különórákra, hajtotta magát az egyetemig, hogy a végzettséggel a kezében produktív lehessen ebben a világban. Nagyszülei biztatóan mondták neki, hogy milyen szerencsés, hogy sajtó- és vallásszabadságban nőhet már fel, nem kell majd félnie a járványoktól és a világszintű népirtásoktól, mert az elődei ezeket már megküzdötték helyette.

A jelenlegi viszonyok között azonban úgy érzi, hogy a fiatalok a „be nem váltott ígéretek földjén” élnek.

A világ, amire készültek, már nem létezik, és lassan egyetlen szegletében sem találják azt a biztonságos fogódzót, amit a szívük keres. A szerző nem látja már értelmét a társadalmi összefogásnak, vagy az abban való reménykedésnek, hogy a fiatalok majd megoldják a jövő problémáit. Legszívesebben inkább a takaró alá bújna, és ki se jönne onnan addig, amíg szebb világot nem lát.

Fájdalmas volt olvasni ezeket a sorokat egy élete elején álló személytől. Ugyanakkor nem csodálkozom, hogy ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavaroghatnak az ifjúság fejében. Klímakatasztrófa? Járványok? Éhínségek? Háborúk? Szorongás, félelem? Mindezek nem egy akciófilm témaötletei, hanem napjaink eseményei.

Mégis mit tehet ilyenkor egy hívő ember? Minket nem környékez meg az aggodalom, a jövőtől való félelem vagy a gyermekeink jövőjének kilátástalansága ezen a földön?

Én azt gondolom, hogy ha őszinték vagyunk, akkor igenis átfut rajtunk. Csak az nem mindegy, hogy lakozást is vesz-e a szívünkben. Ahogy az örök érvényű lutheri mondat szól: „Azt nem tudod megakadályozni, hogy egy madár elrepüljön a fejed felett, de azt meg tudod akadályozni, hogy fészket rakjon a fejedre!”

Hiszen a legnagyobb különbség abban rejlik, hogy nekünk van reménységünk! Krisztusban és az Ő feltámadásában megkaptuk a jövőnk zálogát. Ha elfogadjuk az ő megváltását, akkor élő reménységre vagyunk elhívva. De mit jelent ez a gyakorlatban?

  • Mondd el, add át a gyermekednek, hogy a földi lét csak egy nagyon kicsiny, rövid szakasza annak a létnek, amire teremtve lettünk! Az örökkévalóságot viszont nem mindegy, hogy hol fogja eltölteni.
  • Ha a szomszéd vagy a munkatárs el van keseredve, panaszkodik vagy félelmei vannak, akkor szólj!
  • Ha a fiatal úgy gondolja, hogy nem is érdemes gyermeket vállalni erre a jövőképre, akkor szólj!
  • Ha az idős, beteg ember úgy fekszik az ágyon, hogy nincs reménye, akkor ne hallgass!
  • Ha a kortársadnak nincs kapaszkodója, csak magában bízik és magányos, akkor hívd el közösségbe!

Mert az a reménység, amit mi hirdetünk, nem szégyenít meg!

Nem azt mondja, hogy ha elrontottad, akkor nincs tovább, nem skatulyáz be, hanem felemel, életet ad, közösségbe hív! Dicsekedjünk vele bátran, és a próbákkal is, amelyeken keresztülmentünk már az Úrral, hiszen ez lesz tanúbizonyság a körülöttünk élők számára, ahogy Pál apostol mondja:

„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róma 5,3–5)

Borítókép - Fotó: Marina Bombina | Dreamstime.com
Szemle

Még nem érkezett hozzászólás