2022. 05. 10.

„Ha Jézus személye nagyobbá válik az életünkben, akkor Magyarországon is egyre többen fognak megtérni” – interjú László Viktorral, az Ez az a nap! főszervezőjével

„Minden évben az a motivációm, hogy az a több tízezer ember, aki eljön, más emberként menjen haza, és nagyobb tűzzel tudja hirdetni az evangéliumot” – mondja László Viktor főszervező, akivel az idén jubiláló Ez az a nap!-ról beszélgettünk. A július 23-i esemény idén a Puskás Arénában lesz, és mind a nemzetközi, mind a hazai dicsőítő zenekarok legjava képviselteti magát. Az Ez az a nap! túlmutat önmagán: ráirányítja a fókuszunkat arra, hogy a Jézussal való kapcsolatunk, a Benne való bizalmunk a megoldás a jövő minden kérdésére ezekben a nehéz időkben.

Mit várhatunk az idei Ez az a nap!-tól, miért érdemes elmenni? Miben lesz különlegesebb, mint az eddigi rendezvények?

Az egyik legkülönlegesebb az idei eseményben az, hogy egyáltalán létrejöhet: a világjárvány miatt két évet halasztanunk kellett, de most végre megszervezhetjük a 20 éves jubileumi rendezvényünket. Húsz éve formálódott ki néhányunk szívében, hogy – bár nagyon szép, hogy mindenkinek van saját gyülekezete vagy jár templomba – mi lenne, ha lenne egy olyan nap, amikor félreteszünk minden megszokást, és együtt dicsőítjük Istent, imádkozunk az országunkért és hirdetjük az evengéliumot. Ez volt az alapfelvetés, ami azóta egyre nagyobbá nőtte ki magát. Az idei alkalmat nem az eddig megszokott Papp László Sportarénában rendezzük meg, hanem a négyszer-ötször annyi embert befogadni képes Puskás Arénában, Kelet-Közép-Európa legújabb, legszebb stadionjában. A nyolcórás programba idén is sokakra hatással levő nemzetközi és hazai dicsőítő csapatok érkeznek, többek között a Bethel Music, a Planetshakers, Michael W. Smith, Martin Smith. Együtt énekelhet majd a közönség olyan ismert hazai dicsőítőkkel is, akik végigkísérték az Ez az a nap! elmúlt két évtizedét, így ott lesz Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László is. Fellép Caramel és Mező Misi is, és még sokan mások. Különös színfoltja lesz az Ez az a nap!-nak a Hermons, akik Magyarországon elkezdték a keresztény könnyűzenét még 1965-ben. Az a célunk, hogy mindenki számára legyenek kedves percek, órák ezen az estén. Mi nemcsak egy színpadot, hanem egy hatalmas oltárt építünk, ahol Istennek szeretnénk a hálaáldozatunkat bemutatni.

Ahogy említetted, a Puskás Aréna lesz az idei helyszín. Mire számítasz, meg fog telni az aréna?

Ez mindannyiunkon múlik. Arra kérjük a 777 olvasóit is, hogy hozzák el bátran a családtagjaikat, barátaikat, legyenek akár hívők, akár még nem hívők, így fog megtelni a stadion. A Puskás Aréna nem lesz visszatérő helyszín, csak az idei jubileumi eseményt szervezzük ide, így nem érdemes lemaradni róla. Nekünk 22 év munkája van abban, hogy be mertük vállalni ezt a helyszínt, de valóban szükség van rátok is: a meghívásaitokra és persze az imáitokra. Két éve egyébként már online megszerveztük a stadionban az Ez az a nap!-ot, de akkor megrendítő volt, hogy üres nézőtér előtt játszottak a zenekarok a Covid miatt, most itt a lehetőség, hogy mindannyian ott legyünk. Ebben a stadionban ez lesz az első alkalom, hogy felemelhetjük Jézus nevét, nem volt még hasonló rendezvény itt. Úgy gondolom, a Jézussal való kapcsolatunk, a Benne való bizalmunk a megoldás a jövő minden kérdésére ezekben a nehéz időkben.

A mai magyar társadalom sokak szerint széthúzó, az Ez az a nap!-ra mintha mégis összegyűlnének a legkülönbözőbb helyekről, hogy Isten nevét felemeljék. Eddig hogy tapasztalod, milyen a fogadtatása az eseménynek?

Nagyon jó a fogadtatása, ami az elmúlt évtizedek gyümölcse: bizalommal és elfogadással tekintenek az egyházak az Ez az a nap!-ra. Óriási dolog, hogy a magyarországi egyházak vezetői együtt imádkoznak a színpadon. Ahogy Jézus mondja János evangéliumában, arról ismerjen meg a világ minket, hogy szeretjük egymást. Ez az egység a keresztényeknek is igénye, és sokkal nagyobb bizonyság, mintha külön lövészárkokból kritizáljuk egymást.

Az Ez az a nap! egyik nagy erőssége, hogy a dicsőítés és lelki üzenetek alkalmat adnak arra, hogy Istennel találkozzunk. Hogyan érdemes a szívünket-lelkünket készíteni az eseményre?

Mi azt kérjük, hogy imádkozzatok együtt és külön-külön is a belső szobátokban az Ez az a nap!-ért. Elég nehéz akadálypályán jutottunk el idáig, a vírus, majd a mostani szörnyű háborús helyzet eltereli a fókuszt, sokakban van félelem. Fontos, hogy ezekben az időkben együtt menjünk az Úr elé és imádkozzunk békéért, helyreállásért. Az idei alkalom evangelizációs is lesz, vagyis megtérésre hívunk majd embereket, így hozhattok olyan ismerősöket is, akik még nem járnak Istennel.

Fotó: Ez az a nap! 

Mit érdemes tudnia annak, aki messzebbről érkezik, akár vidékről, akár a határon túlról? Lesznek szervezett utazások?

Vidéki közösségek, gyülekezetek ingyenesen igényelhetnek buszt, amely oda-vissza utat biztosít Budapestre. Ezzel kapcsolatban minden infót megtaláltok az ezazanap.hu oldalon. További jó hír, hogy hat különvonat indul az ország hat nagyvárosából, és 21 várost érintve fog feljönni Budapestre, a 14 órai kezdés előtt, az esemény végén pedig hazaviszi őket. Most a közös szervezés ideje van: tegye bele mindenki, amit tud, így fog a stadion népes sereget fogadni. Ilyenre nem volt példa igazán a járvány előtt sem, hogy egy ebben a régióban egy ekkora stadion megtelik Isten dicséretével és útkereső emberekkel. A határon túlról is érkeznek magyarok, az a vágyunk, hogy a történelmi Magyarország együtt dicsőítsen, és egy szívvel tudjunk imádkozni.

Hány önkéntes fog közreműködni, lehet-e jelentkeznie annak, aki még szívesen segítene?

Igen, szintén a weboldalunkon lehet jelentkezni még önkéntesnek. Több száz önkéntesre lesz szükségünk. Ami még fontos, hogy minden résztvevő az esemény végén egy gyönyörű keménykötésű, magyarázatos Bibliával térhet haza, ezt ajándékba adjuk mindenkinek. Ez egy zenés Biblia is: a könyvekhez QR-kóddal egy-egy dicsőítő dalt csatoltunk az Ez az a nap!-on eddig fellépő zenekaroktól, a Hillsongtól Pintér Bélán át a Rend Collective-ig. Mindezzel az a célunk, hogy Jézust még jobban megismerjük. Ha Jézus személye nagyobb az életünkben, akkor Magyarországon is több hívő lesz és több áldást fogunk nyerni.

Neked mi a személyes motivációd abban, hogy már két évtizede szervezed ezeket az alkalmakat?

Én nem keresztény családba születtem, fiatal üzletemberként és fotográfusként, 24 évesen fogadtam be Jézust a szívembe. Fontos volt számomra, hogy ne csak én üdvözüljek, hanem azon gondolkodtam, hogy az a csekély 90 százalék, aki nem hisz körülöttem, hogyan fogja megismerni az evangéliumot – hisz maguktól annyira nem szoktak bemenni a templomba és megtérni az emberek. Úgy érzem, elhívást kaptam arra, hogy a zenén keresztül hirdessük az örömhírt, így alakult ki az Ez az a nap! missziója bennem. Már az első Ez az a nap!-ra, 2000-ben több mint 20 ezer ember eljött, így vettünk egy nagy levegőt és munka, család, minden más mellett fókuszba helyeztük ezt a missziót évről évre. Sokféle helyszín adott már otthont az Ez az a nap!-nak, a Hősök terétől a Kisstadionig, a Margitszigettől a Tabánig, 2010-től 2019-ig pedig a Papp László Sportaréna volt a helyszín.  Minden évben az volt a motivációm, hogy az a több tízezer ember, aki eljön ide, más emberként menjen haza, és nagyobb tűzzel tudja hirdetni az evangéliumot. Tapasztalják meg az egységet, az összetartást, azt, hogy valójában milyen sokan élünk Istenért – így sokkal könnyebb lesz a hétköznapokban is a hitünket felvállalni. Bátorít, amikor csillogó szemekkel találkozom a rendezvényen, akkor szinte egyből megszületik bennem a döntés, hogy legyen jövőre is Ez az a nap! Ha ez most az új Puskás Arénában hatványozott mértékben meg tud történni, akkor ez felejthetetlen nap lesz mindenki életében, aki eljön oda.

 

Szilágyi Anna 

Interjú

Még nem érkezett hozzászólás