2022. 05. 06.

„Az a célom, hogy az emberek megértsék, mit jelent az isteni szeretet” – interjú az áldást osztó buszsofőrrel

Egy buszsofőr, aki néhány nap alatt híressé vált azzal, hogy evangelizál és megáldja az utasait a 128-as buszon. Gimeskövi Károly azonban sokkal több mint buszvezető: dicsőítő dalszövegeket és verseket ír, igyekszik ápolni a környezetében élők lelkét, és – mint mondja – az a célja, hogy Isten útjára terelje az embereket. Beszélgettünk vele arról, hogy tért meg, mit kezd a mostani nagy sajtóérdeklődéssel, és mit jelent számára a lelkészség.

Mi a véleménye arról, hogy ennyien megnézték és szerették az Önről készült videót, amelyben evangelizál a 128-as buszon, majd megáldja az utasokat? Minek tulajdonítja, hogy ennyire felkapott lett?

Itt a kérdés nem is az, hogy minek, inkább kinek tulajdonítom mindezt: Jézus Krisztusnak. A videó felkapottsága is Neki köszönhető. Én igyekszem Isten igéjét közvetíteni az utasoknak és mindenkinek a környezetemben, ez az ige pedig élő és ható. Bár most sok médium rám figyel, azt mindenhol el fogom mondani, hogy nem én vagyok, akit keresniük kell vagy felemelni, hanem egyedül az Istent. Hálás vagyok a TikTok videómegosztó oldalnak, mert e nélkül a platform nélkül nem juthatott volna el az üzenetem ennyi emberhez; és imádkozom mindazokért, akik ezen a felületen vannak.

Mit tapasztal, hogy lehet eljuttatni az emberek szívéhez Isten szeretetét? Sokszor tapasztaljuk, hogy sajnos azért vannak falak.

Valóban vannak falak, de én a szavaimmal és a zenén keresztül is tudok falakat leomlasztani. Dicsőítődalszöveg-író vagyok, és ezeket a szövegeket Jézustól kapom. A dallamok alapjául világi számokat választok, tulajdonképpen ezeknek a szövegét írom át úgy, hogy Istenre mutassanak. Ezeket hamarosan hallani is fogják az emberek a rádióban. Szeretném, hogy ne a hangommal foglalkozzanak vagy a zene stílusával. Isten szemszögéből nem az a fontos, hogy milyen a dallam, sokkal inkább az számít, hogy mit éneklünk, milyen szavakat használunk. Fontos, hogy Isten üzenete érthető, hallható, látható és tapintható legyen – ezt János első levelében olvassuk. Ez az, ami falakat tud törni. Arra vágyom, hogy „forradalmat”, ébredést lássak Magyarországon. Az én hitem szerint az ébredés azt jelenti, hogy Isten megérint minket és onnantól kezdve nem alszunk vissza.

 Ön hogyan tért meg, hogy találkozott Istennel?

Nyolc éve tértem meg, amikor egy gyülekezet evangelizációt tartott és odajöttek hozzám. Ekkor átadtam az életemet Krisztusnak. Nem véletlen, hogy azóta is úgy gondolom, hogy egy gyülekezetben ez a legfontosabb: az evangélium hirdetése minden embernek. A gyülekezet pásztorának a tanításai által jutott be a szívembe Isten igazsága, de közben eljutottam oda, hogy nemcsak a pásztoron, hanem az imán keresztül már a mennyei Atyám hangját is hallom. Először apró kis jelekkel adta tudtul, hogy velem van, aztán egyre jobban megismertem Őt.

A híressé vált videójában azt mondta, nemcsak buszsofőr, hanem lelkész is. Hol szolgál lelkészként?

Sokan megkérdezték a videó után, hogy valóban lelkész vagyok-e, hiszen egy másik helyzetben láttak, a buszon, sofőrként, nem egy templomban, papi reverendában.  Nem a szó klasszikus értelmében vagyok lelkész, vagyis nem ez a hivatásom, de a lelkész szó azt jelenti: lélekkel foglalkozó ember, és ez teljesen igaz rám. A környezetemben lévő emberek lelkét igyekszem ápolni azzal, hogy Isten szeretetét közvetítem feléjük. Ha a lelket – ezt a néhány grammnyi bennünk lévő dolgot – ápoljuk, akkor szépen elkezd gyógyulni. Amikor a lelkeket ápolom, az megnyilvánul a testben is; tudja, hogyan? Mosolyokban és a szemekben látom. A szem a lélek tükre: ha sikerült a lélekápolás, azt egyből látom a nyitott tekinteteken.

Ha éppen nem buszsofőrként az utasoknak, akkor hol és kiknek ápolja a lelkét?

Én gyógymasszőr is vagyok, és ott sem csak az emberek testét, hanem a lelküket is ápolom. Nemcsak a buszon áldom az utasokat, hanem bármerre járok, bárkivel beszélek, ezt teszem. Ahol épp megszólítanak, ahol épp vagyok, mindenhol. Tervezek egy verseskötetet is kiadni, a szövegeimmel, amelyek Isten igazságáról szólnak. Nem tudom, mikor fog ez megvalósulni, de van még időm itt, a Földön. A versekkel és a dalszövegekkel azt szeretném segíteni, hogy ezeket hallva az emberek elinduljanak egy úton, Isten felé.  

Mi lenne az az üzenet, amelyet, ha tehetné, mindenkinek elmondana?

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.” (1János 1:1-2) Ez a legfontosabb üzenetem. Az a célom, hogy az élet igéje, a szeretet eljusson az emberekhez, és ne csak hallják, lássák, tapintsák, hanem értsék és érezzék is ezt az isteni szeretetet.

 

Szilágyi Anna 

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás