Bellovics Gábor jezsuita atya miséire több ezer ember jár hetente. A Montserrat jezsuita vlogban mesélt az első benyomásairól a jezsuitákkal kapcsolatban, lelki és imaéletéről kispap korából. Kiderül, mi segíti őt a sokféle impulzus feldolgozásában, melyekkel papként akár egy nap leforgása alatt kell találkoznia. Az adásban szó esik továbbá kételyekről, önismeretről, illetve arról is, hogy miként játszhat fontos szerepet egy hangos láncfűrész egy csendes lelkigyakorlaton.
Bellovics Gábor jezsuita szerzetes, a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templom segédlelkésze volt a Montserrat jezsuita vlog első vendége. Arra, hogy hogyan formálódott az imaélete kispap korától mostanáig, egy csendes lelkigyakorlat példáját hozta fel. „Éppen arra a nyolc napra időzítették a fáknak a kivágását és megmetszését, amikor csendes lelkigyakorlatunk volt. Ez azt jelentette, hogy reggel nyolctól délután négyig láncfűrész szólt. Az elején azt mondtam, így nem lehet imádkozni, hát üvölt a láncfűrész. Arra fókuszáltam, hogy engem mennyire idegesít ez a zaj, és azt gondoltam, ha majd csend lesz, akkor majd nagyon jól fogok tudni imádkozni – tehát a külső körülményekhez kötöttem az imát. Ez a láncfűrész aztán szimbólummá vált:
valami, amivel kimagyarázzuk, hogy most még miért nem tudunk belépni Isten jelenlétébe.
Mindig lesz egy láncfűrész, ami éppen zavar és akadályoz. Amikor ott, a lelkigyakorlaton elfogadtam, hogy rendben, akkor szóljon a láncfűrész, ettől függetlenül én imádkozom, akkor egy idő után már nem is hallottam” – mesélte Bellovics Gábor.
Arra is kitért, hogy az elején még az foglalkoztatta, hogyan kell jól hinni, jól imádkozni, de most már sokkal fontosabbnak tartja, hogy kicsoda Isten és kicsoda ő. „Bennem mostanában formálódik át az “Úr” megszólítás egy kicsit barátibbá. Egy barát, akitől nem kell félni, ugyanakkor teljesen tisztában vagyok vele, hogy Ő a világmindenség Istene. Amikor épp nem vagyok büszke magamra vagy a teljesítményemre, akkor eljutok a ráhagyatkozásig, hogy Isten lát és tud mindent, azt is, amit én még nem értek. Ez megnyugtat” – számolt be az élményeiről.
„Egy úton levő, kereső ember vagyok, aki már hozott döntést az életéről, elköteleződve Isten és az emberek szolgálata mellett, de közben
nap mint nap sok meglepetés ér, a legkülönbözőbb élethelyzetekben”
– mondta el a jezsuita atya arra a kérdésre, hogy kicsoda ő.
Mióta pap lett, a Mária utcában szolgál, ezer embernek beszél, sok-sok fiatal betér a Jezsu8-as misére és sokan közülük személyesen is megkeresik Gábor atyát lelkivezetésért. „Ez egyértelmű, hogy Isten temploma, nem az enyém, különben nem is mernék kimenni az emberek elé. Amikor olyat dicsérnek meg a prédikációban, amit én nem mondtam, akkor elmosolyodom és megnyugszom, hogy nem kell annyira komolyan vennem magam, mert meg tudja szólítani az embereket más utakon is” – fejtette ki.
Egy pap nagyon sokféle élethelyzetbe csöppen – egymást érik az esküvők, keresztelők, temetések, kórházlátogatások. Ahhoz, hogy fel tudja dolgozni akár a szép, akár a nehéz élethelyzeteket, Gábor atya sokszor megáll és időt hagy magának, hogy megérintsék a történések. „Sosem érzem úgy, hogy én viszem oda az Istent a szükségben lévő embereknek. Ő már ott van, én pedig csak a részese vagyok a munkájának. Sajátos szerepem van, de nem én vagyok a rendező” – hangsúlyozta.
A teljes adást megnézheted itt:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás