Sokan kérdezik Tőlünk ezekben a órákban, hogy miért gondoljuk, hogy az imának hatása van. Nyilvánvalóan annak, aki egyáltalán nem hisz Istenben szinte lehetetlen elmagyarázni, hogy miért érdemes imádkozni ilyen nehéz helyzetben. Hiszen az alapvető kiindulópontunk, hogy Isten létezik – és ő teremtette az embert. Ha ez pedig így van, akkor azt jelenti, hogy Isten ismeri a legjobban az embert. Ha pedig Ő ismeri legjobban, akkor ő tud rá a legnagyobb hatással lenni.
Amikor az ember imádkozik, akkor a Teremtőjéhez fordul, aki megálmodta, megtervezte és létrehozta. Ezek a pillanatok pótolhatatlanok és megismételhetetlenek, éppen ezért nem lehet kárba veszett imáról beszélni, még ha most azt is gondolhatják sokan, hogy teljesen hasztalan volt: imádkoztak, mégis kitört a háború. Pedig ezzel szemben az történt, hogy sok ezer ember este elcsendesedett és Istenhez fordult, vannak olyanok, akik hosszú évek után először, sőt, akik életük során először.
Sokan most Istent okolják más emberek bűneiért, mások pedig azt kérdezik tőlünk, hogy mi értelme volt sok ezer embert imára hívni? Megfordítanám a kérdést: mit veszítettünk azzal, hogy elcsendesedünk és Istenhez fordulunk, a halottakra és sebesültekre gondolunk? Semmit sem veszíthetünk, de ha tényleg igazunk van, és Isten létezik, akkor rengeteget nyerhetünk. Lehet, hogy egy földi háborút nem tudtunk megakadályozni, de sok ember életét megváltoztathatjuk és jobbá tehetjük – ez pedig nem kis eredmény. Azoknak az embereknek az életét is akár, akik most még rossz vagy jó szándékkal, de értetlenül kérdezik tőlünk, hogy a fegyverek ellen hogyan lehet békével harcolni.
Lehet, hogy lesznek olyanok, akik nem hívőként egy ilyen üzenet hatására kinyitják a Bibliát és megtalálják benne ezt a mondatot: “Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.”
Ne zárjuk ki annak a lehetőségét – sőt, legyünk tisztában vele -, hogy igenis képes egy “imahadjárat” változást hozni, csodát tenni, mert ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Az ima gyógyít – nem csak azt gyógyítja, akiért imádkoznak, hanem azt is, aki fohászkodik. Nincsen vesztenivalónk, a hitünk vezet előre bennünket és az a bizonyosság, hogy Isten meghallgatja kérésünket. Megértjük, hogy ez sokaknak furcsa lehet, akik nem hisznek vagy bizonytalanok – de nekik is csak azt ajánljuk, hogy csatlakozzanak hozzánk és minden este 20 órakor csendesedjenek el. Elfogadjuk a kételyeiket, de azt is meg kell érteniük, hogy először ki kell nyitniuk a szívüket ahhoz, hogy megérthessék, miért tesszük ezt.
És akkor ők is megtapasztalhatják azt a kegyelmet, amely semmihez nem hasonlítható.
Semmit nem veszíthetünk, de rengeteget nyerhetünk.
#legyenbéke
Martí Zoltán
3 hozzászólás
Zsidóknak írt levél 11:6
Túrmezei Erzsébet: “IMÁDKOZZUNK, TESTVÉREK!”
Afrikából Európa felé
útban a gép.
Luanda fölött viharba kerül.
Villámok cikáznak szüntelenül,
és egyre mennydörög.
Új és új leszállási kísérlet.
Egyik sem sikerül.
S a gép többször nagyot zuhan.
“Nyugalom! Nincsen ok az aggodalomra!”
– hullnak a rémült szívekre
bizonytalan, erőtlen biztatások.
Bekapcsolják a harsány beat-zenét,
felszolgálják a legerősebb
italokat. És a légikisasszony
szétosztja a tenger felett
a mentőöveket.
Percről-percre nő a félelem.
Lelkészházaspár ül a gépen,
s az asszony odasúgja hirtelen:
“Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?”
A férfi feláll csendesen:
“Imádkozzunk, testvérek!”
“Köszönöm!” – nyújtja kezét a pilóta,
amikor Las Palmasban földet érnek.
+ + +
Sokszor úgy éreztem,
rajta vagyunk mi mind,
minden világrész minden embere,
ezen a veszedelembe,
viharba került gépen.
Egész világunk rajta van.
Kiszállni nem lehet,
s talán leszállni sem.
“Nyugalom! Nyugalom!”
Kábító italok és zsongító zene…
De a szíveken félelem-bilincs.
És valamit mondani kellene…
Bent egy titkos hang kérdez csendesen:
“Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?
Nekünk sincs?
Nekünk sincs?!”
Most, amikor
a pillanatok öröklétet érnek,
van-e aki feláll,
és elkiáltja
a viharokkal küzdő világ-gépen:
“Imádkozzunk, Testvérek!”?
(1971.)
Túrmezei Erzsébet: TOVÁBB IMÁDKOZUNK
.
Távol gyülekezet imádkozik.
Csillagos afrikai égbolt
borul egyszerű templomukra.
Énekük, imádságuk áthatol
a sötétségen, az éjszaka csendjén.
Át pásztoruk kis hajlékáig,
ahol a halállal vívódik
órák óta a drága segítőtárs,
a kedves feleség.
.
Messze a kórház és messze az orvos.
De a gyülekezet imádkozik.
– Milyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk! –
Néha benéz egy fehérhajú, tisztes
presbiter a betegszobába.
Látja, hogy a válság egyre tart,
és csak annyit mond csendesen:
“Akkor – tovább imádkozunk!”
.
Ez ismétlődik óráról órára.
Küzd a halállal a beteg.
Küzd az imádkozó gyülekezet.
S az első hajnali sugárral
megérkezik a felelet:
a láz alábbszáll hirtelen.
Megérkezik az igen és az ámen,
az élet és a győzelem.
.
Ilyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk!
S bár a felelet néha késni látszik,
és mi lankadunk és roskadozunk,
mondjuk ki mégis csüggedetlen hittel,
mondjuk mi is távol testvéreinkkel:
“Akkor – tovább imádkozunk!”