2022. 02. 11.

Ha Istentől függsz, az jó hatással lesz a házasságodra is

Mivel a házasság Isten imádatának egyik legmélyebb formája két ember között, lehetetlen szent házasságban élni a Szentlélek aktív jelenléte nélkül. Úgy is mondhatjuk, hogy az Istentől való függés adja az erős férfi-nő szövetség alapját.

Talán nevetségesnek érzed a házasságod és a családod helyzetét, vagy úgy tűnik, minden a feje tetején áll, de hidd el, látott már ilyet Isten és helyre is tudja hozni a helyzetet. Rengeteg keresztény tanítás szól arról manapság, hogyan fejlesszük „saját” tehetségünket, javítsunk „saját” képességeinken, és érjük el a „saját” erőnkhöz mérten legtöbbet, miközben Jézus tanításainak többsége és saját példája a Szentléleknek való engedelmességre irányul. Engedjük, hogy a házasságunk is tanítson minket a Szentlélekben bízni. Ő már bizonyított. Ha igazán szeretnénk változtatni a házasságunkon, meg kell ismernünk az Istentől való függés dicsőségét.

Isten soha nem hív bennünket egyetlen olyan feladatra sem, amelyhez ne adna meg minden eszközt, amelyre szükségünk van annak teljesítéséhez.

Nem feltétlenül azt kapjuk, amiről mi gondoljuk azt, hogy szükséges, de egészen biztosan megkapjuk a szükségeset. Ez persze nem azt jelenti, hogy a feladat könnyű lesz. Isten azonban megígérte Ézsaiás szavaiban: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40:29)

Ne engedd magadat elsiklani ezen igazság felett, mert nagyon fontos: Ézsaiás arra utal, hogy Isten olyan feladatok elé is fog állítani minket, melyekhez nincsen elég „saját” erőnk.

hirdetés

Az igazán szent házasságok „titka” tehát tulajdonképpen egy személy, Isten megígért Szentlelke. Mivel Isten az emberrel való kapcsolatot keresi (megmentésünkre a saját Fiát küldte értünk), nem kellene meglepődnünk azon, hogy a változásunk érdekében is Önmagát küldi a Szentlélek személyében.

Mivel a házasság Isten imádatának egyik legmélyebb formája két hívő ember között, lehetetlen szent házasságban élni a Szentlélek aktív jelenléte nélkül, mert: Ő az, aki segít megértenünk, mit jelent szeretni; Ő ad erőt ahhoz, hogy szeressünk; Ő mutat rá arra, ha szeretetlenek vagyunk; Ő újítja meg szívünket, amikor megfáradunk; és

Ő tölt be reménységgel, amikor nehezünkre esik szeretni.

Te vajon rábízod magad a Szentlélekre, hogy megerősítsen téged és a házasságodat? Emlékezz vissza egy helyzetre, amelyben nem boldogultál saját erődből, de a Szentlélek megerősített. Elmélkedj ezen egy kicsit!

 

Forrás: YouVersion

Borítókép - Fotó: Osons163 | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Zoli 2022. 02. 14. 14:31

    “Te vajon rábízod magad a Szentlélekre, hogy megerősítsen téged és a házasságodat? Emlékezz vissza egy helyzetre, amelyben nem boldogultál saját erődből, de a Szentlélek megerősített.”

    Én emlékszem olyan helyzetre, ahol nem boldogultam saját erőből, így sokat imádkoztam. De sajnos sem nekem, sem a házasságomnak nem segített a Szentlélek, így ha ilyen cikkeket olvasok, rendszeresen azt érzem, hogy valótlansággal traktálnak…