Amikor az egyetlen jó megoldás: fuss!

A bűn csak látszólag képviseli az érdekeinket, végeredményben öl, pusztít, romlásba visz. De hogyan ismerhetjük fel? És mik a fegyvereink ellene? A TeSó blog szerzőjének, Olasz Tímeának az írását szemlézzük.

Bevallom, sehol nem látok olyan táblákat, hogy „Vigyázat, bűnveszély!” De ha lennének, akkor se sokan foglalkoznának velük. Mert mi volna az első gondolatunk ezek láttán? Hát az, hogy tudunk mi vigyázni magunkra.

Kivéve talán Oscar Wilde-ot, aki azt mondta: „Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.”

Az ébren töltött óráink alatt sokszor verünk vissza ilyen-olyan támadásokat. Van, amit általános emberi norma diktál így, és van, ami a meggyőződésünkről pattan vissza. Az viszont tény, hogy nem vagyunk golyóállók minden kísértésünkkel szemben. És minél kevésbé érzi így az ember, annál esélyesebb, hogy óriási bukás előtt áll.

Eszembe jut a szép termetű és arcú József, aki a főnökasszonya csábítására azt felelte: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?” És tette ezt nem egyszer, hanem minden egyes alkalommal, amikor a nő bepróbálkozott. Amikor végképp szorult helyzetbe került, futásnak eredt és kiszaladt. Mondhatnánk, hogy ez nem volt túl bölcs döntés, hiszen a becsületes hozzáállásából kifolyólag börtönben találta magát. Megoldhatta volna „okosba”, hogy mindenki jól járjon. Csakhogy mi már ismerjük a történet folytatását is: a börtön egyenes út volt a kormányzói székig, amely által – nem mellesleg – emberek ezrei menekültek meg az éhhaláltól. Adva volt az intenzív rámozdulás, amire jött az ugyancsak energikus válasz, és egyszer csak elindult a – jó értelemben vett – lavina.

Látod, ennyi múlhat egy Istennek tetsző reakción!

Persze az Úr kegyelmes, nyilván tudott volna megoldást adni egy megtérő bűnös által is – sokunk élete példa erre. Mégis azt gondolom, hogy József olyan vezető volt, akiről így ír a próféta: „Íme, igazságosan uralkodik majd egy király, és törvényesen fognak kormányozni a vezérek. Mindegyik olyan lesz, mint menedék a szél ellen és fedett hely a zivatar idején, mint patak a száraz tájon, mint hatalmas kőszál árnyéka a kiszikkadt földön.” (Ézs 32,1–2)

Ez a mi elhívásunk. Ilyen emberek után sóvárog a világ. Ide eljutni azonban nem mindig egyszerű, kellemes vagy kényelmes. Olyan döbbenetes, amikor a szeretet Istene azt mondja: „Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára. Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára.” (Mt 5,29–30) Durván éles szavak ezek. Pál sokkal kellemesebben fogalmaz a szeretetről: „Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,7) És a kettő mégsem ellenkező dolgokról beszél. Mert az igazi szeretet nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát.

A bűn bánt. Mindig.

Csak látszólag képviseli az érdekeinket – végeredményben öl, pusztít, romlásba visz. Ezt a kígyófajzatot babusgatni nem szeretet, hanem végtelen ostobaság.

A szeretet életadó. Akkor is, ha lelki vagy akár fizikai fájdalom árán kell megszabadulni világszemlélettől, érzésektől, kapcsolatoktól, szokásoktól, pénzügyi forrásoktól, feszültségoldó pótszerektől, amelyek ugyanúgy szerves részei lehetnek az életünknek, mint a szemünk vagy a kezünk. Van, hogy sebesen futni kell, ha kedves az életed, akkor is, ha kellemetlen következményekkel jár. Az Istennek való engedelmesség ugyanis mindig vetés, amely a maga idején termést hoz majd: százannyit, hatvanannyit, harmincannyit.

Olasz Tímea

Forrás: TeSó blog 

hirdetés