2022. 02. 01.

„Nekem ne próbáljanak meg parancsot kiadni” – élesen kritizálta a Magyar Pszichológiai Társaság állásfoglalását Bagdy Emőke

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Hit Rádió Középpont című műsorában mondta el a véleményét a Magyar Pszichiátriai, és a Magyar Pszichológiai Társaság gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos állásfoglalásáról – adta hírül a Hetek.

Mint ismeretes két héttel ezelőtt a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság egy állásfoglalást tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben többek között azt állították, hogy a gyermekvédelmi törvény veszélyezteti bizonyos gyermekek mentális egészségét.

A szakember a műsorban elmondta, hogy a közleményről nagyon hamar kiderült, hogy nem képviseli sem az elnökség, sem a vezetőség, sem a tagság egészének az álláspontját. Erőteljesen dominálnak most a szakmán belül a szakmai elhatárolódások.

Bagdy Emőke elmondta, hogy a Társaság a saját etikai alapelvei ellen vétett, amikor olyan közleményt tett ki a közösségi oldalára, amellyel kapcsolatban nem volt konszenzus a szervezeten belül. „Ez nagyon nagy szégyen” – fogalmazott. Szerinte az elnökségnek és a vezetőségnek le kellene vonnia a konzekvenciákat, és meg kellene vizsgálnia, hogy amit közzétettek, az tartalmilag megfelel-e a valóságnak.

A szakember szerint az egész folyamat, amiben vagyunk, túlmutat azon a tényen, hogy miként foglalt állást ez a két társaság.  „Egy posztmodern ideológiai világnak vagyunk mindnyájan a részesei, ami azért tragikus, mert minden korábbi standardot relativizál” – hangsúlyozza Bagdy. Ami normális volt, ott a határokat fellazítja, átnevezéseket csinál.

A szakpszichológus kiemelte például a nemi szerep diszfória kérdését is, amely fogalmat kitágítva most már arról beszélnek, hogy vannak gyerekek, akik nem tudnak azonosulni a biológiai nemükkel. „Közben éppen a nemi azonosulásnak az identitásépítési folyamatában – serdülőkör, kora ifjúkor – egy olyan árnyalatos, finom folyamat zajlik, amiben mindenfajta próbálkozás, tapasztalatszerzés megnyilvánulhat, ami kiegyenlítődik, és végül a többség a biológiai nemével azonosul, heteroszexuális útra talál. Aki nem oda talál, azt tisztelettel elfogadjuk. Az az ő magánügye” – magyarázza Bagdy. Éppen ezért véli úgy, hogy a nemi szerep diszfória fogalmával egy olyan „veszedelmet” szabadítanak ránk a genderfluiditás kapcsán, hogy „lényegében minden változtatható és változik is”, hogy mindenki kipróbálhassa magát így is és úgy is.

„Egy olyan információáradat éri ma az ifjúságot, hogy ezt kapja a gyerek érzékenyítés címen mér az óvodában. Minden csatornán ezt kapja”

– fogalmaz a pszichológus, aki szerint komoly probléma, hogy a nemi diverzitás konstruált képletében ösztönzik a gyerekeket arra, hogy kísérletezzenek és válogassanak, hátha beletalálnak, hogy melyik illik hozzájuk.

„Azért választottuk ezt a szakmát, hogy segítsünk, hogy az ember mellé álljunk. Itt most majdhogynem egy parancsuralommal állunk szemben, hogy a nemi szerep diszfóriában – hogy az ő szavukat használjam -, csak a megerősítő utat fogadjuk el. Hogy ha egyszer a gyerek bizonytalan, akkor állj úgy mellé, hogy a negatívat válassza. Hogy éretlenül, átgondolatlanul vesse alá magát akár a műtétnek” – összegezte a problémát a nemzetközi hírű szakember.

Bagdy Emőke szerint nagyon furcsa, egy egyre inkább megerősödő, szavát erőszakosan hallató kisebbség akarja meghatározni a főtörvényt a többséggel szemben. Mindez ráadásul nem tárgyalásos alapon történik, nem kölcsönös tisztelettel és tudományos tényekkel bizonyítva érvelnek.

Bagdy komoly problémának tartja az olyan fogalmak relativizálását is, hogy ki a férfi és ki a nő, mi a házasság.

Egy olyan bizonytalan életformába kerülünk a szakember szerint, amikor már nem tudjuk azt sem, hogy amikor beszélünk, akkor melyik szó alatt ki mit ért.

„Elkötelezett hivatásgyakorló pszichológusként mondom, hogy nekem ne próbálja meg azt a parancsot kiadni ez a fajta irányzat, hogy minden áron a választott nem megerősítését szolgáljam, hanem hadd maradjak abban az útban, amire fel vagyunk készülve, és amit szolgáltam egész életemben. És nem egy konstruált valóságot fogok beletömni a páciens fejébe, hanem abban segítem, hogy felismerje a valódi identitását. Úgy gondolom, hogy akik emberi kapcsolatokat gondozunk, ezen az állásponton vagyunk” – zárta mondandóját Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus.

 

Forrás: Hetek

Hírek
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Edit Torzsai 2022. 02. 04. 09:54

    Engedjék meg , hogy nekem a HIT magán ügyem legyen! Teljesen!

  • Válasz Edit Torzsai 2022. 02. 04. 09:59

    Köszönöm, hogy Bagdy Emőke pszichológus emberséges hozzáállását közzétették.