2022. 01. 20.

A Sátán nem képes semmit sem teremteni

Az ördög nem tud teremteni, hanem kicsavarja mindazt a jót, amit Isten megalkotott. Csenge, az Egytestté Instagram-oldal bloggere elgondolkodtató írásban hívta fel a figyelmet arra, hogyan tudja megfertőzni a vágyainkat a kísértő.

Egy anekdota szerint az ördög, miközben Istent nézte, ahogy embert formál a porból, így szólt:⁣
– Ez nem nagy ügy, ilyet én is tudok. ⁣
– Valóban? – kérdezte Isten. – Mutasd!⁣
Az ördög erre felvett egy marék port, mire Isten rászólt:⁣
– Nem, nem, azt tedd csak le! Saját port használj. ⁣

A Sátán nem teremtő, nincsenek saját alkotásai. Nem tud valamit létrehozni a semmiből, ahogyan azt Isten tette. Az egyetlen, amit ő tenni tud, hogy amit Isten már megteremtett, azt ő kicsavarja, elferdíti, torzítja, tönkreteszi. ⁣

Azok a vágyaink, amelyeket nemkívánatosnak érzünk, szintén nem a Sátán alkotásai. Legyen egy vágy akármennyire torz, perverz vagy elhajlott, a mélyén, sok rárakódott réteg alatt Istentől kapott, legitim és tiszta sóvárgás lapul. Szomjúság az intimitás iránt. Mély, bensőséges, meghitt kapcsolódás iránt, elszakíthatatlan kötődés iránt. Éhség aziránt, hogy ismerj, és hogy ismerjenek. Teljesség, egység, osztatlanság iránt. ⁣

Arra lettél teremtve, hogy mindezeket megéld, méghozzá a Teremtő Atyáddal. Arra lettél teremtve, hogy teljes lényeddel szeresd az Urat, a te Istenedet, és csordultig megtelj az Ő szeretetével. Arra lettél teremtve, hogy egységben légy Vele, életet adó, virágzó közösségben. Erre lettél teremtve, erre éhezik és szomjazik a lelked, és ezt az éhséget és szomjúságot nem olthatja senki

más, csak Ő. ⁣

Az ördög viszont abban érdekelt, hogy ne ismerd fel az Élet Kenyerét és azt az Élő Vizet, amely megelégíthetne, hanem olyan dolgokkal próbáld a szükségleteidet kielégíteni, amelyek éhesen hagynak és végül tönkretesznek. Ezért ferdíti el és torzítja a vágyaidat, hazudozik és megtéveszt, hamisítványokkal kínál, csapdába csal. Csak nehogy felismerd a valódi szükségleteidet és azt az Egyetlent, aki be tudja tölteni őket. ⁣

Ha most éppen nemkívánatos vágyakkal küzdesz, ahelyett, hogy megpróbálnád elnyomni őket, vagy nem venni tudomást róluk, állj meg egy pillanatra. Vizsgáld meg azt a vágyat, és kérdezd meg Istentől: miért vágyom én erre? Milyen hazugságokat hittem el az ördögnek? Milyen valós szükséglet van ennek a kívánságnak a mélyén? ⁣

hirdetés

Forrás: Egytestté

Hallgasd meg Csengével készült interjúnkat ITT.

Borítókép: Unsplash
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás