2022. 01. 06.

“Tévhit, miszerint értékek és meggyőződések nélkül élhetnénk” – Tapolyai Emőke

Nagy örömünkre Tapolyai Emőke pszichológus is a 777 egyik nagykövete lett. A következő sorokat ő írta az oldalunkról, és arról, mit jelent, hogy a hit nem magánügy, amit ezúton is köszönünk neki!

Személyiségünk fejlődésében fontos szerepe van a választásnak, amely nagyban igazodik a közvéleményhez, mert az alkalmazkodás létszükséglet, különösen az ember számára, aki közösségi lény. Talán pont erre hívja fel figyelmünket Seneca, amikor azt mondja, „Semmi sem világos azok számára, akik vezérükké a legbizonytalanabb vezetőt, a közvéleményt választották”.  Akkor amikor annyi üzenet és megannyi irányzat tombol körülöttünk, szükségünk van egy tájékozódási keretre, valamire, amihez nyúlhatunk, mikor nem tudjuk kihez, vagy mihez igazodjunk, mikor tehetetlenül kérdezzük, hogy „Mondjátok már meg végre, hogy melyik utat válasszam? Mi alapján döntsek?” 

Tévhit, miszerint értékek és meggyőződések nélkül élhetnénk

és félrevezetés, hogy azoknak, akik nem keresztények, nincs hitük, s nincs értékrendjük. Van hitük és van értékrendjük, de ez más mint, amiben a keresztény ember hisz, más mint amire a keresztény ember alapozza életét. 

Tévhit az is, miszerint mindenki szabadon váltogatja döntéseit és véleményeit az élet eseményei közepette. A kulcs a SZABADON szóban van. A hangok, melyeket hallunk, az írások, melyeket olvasunk, a vélemények, amelyek nap mint nap elárasztják telefonjainkat, postaládáinkat, plakátjainkat, mind hatnak ránk, mind befolyásolnak, akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk. Ha nincs belső meggyőződésünk,  akkor vagy másolunk, vagy csinálunk magunknak egyet, mert szükségünk van belső referencia pontokhoz a túléléshez.

hirdetés

A hit nem magánügy, szól a 777 blog mottója. Nem, tényleg nem az.  Fontos, hogy tudatosabban gondolkodjunk. Szókratész azt mondta, hogy „Egy át nem gondolt életet nem érdemes élni!”  Valóban nem.  

Mi keresztények hisszük, mert meg is tapasztaltuk, hogy életünk legnagyobb kérdéseiben, mikor az emberi tudomány véges, mikor az emberi szó bizonytalan, mikor az emberi vélemény ködös, akkor

Isten szava irányt adó, vigasztaló, bátorító és gyógyító.

A legáltalánosabb kérdésektől a legmélyebb titkainkig, a hitünk az, ami eligazít minket. Ennek megfogalmazására, hallására pedig nap mint nap szükségünk van.

A keresztény ember hitének meghatározó eleme az is, hogy hite nem lehet magánügy, mert nem élhet önzőn csak önmagáért.  Hitünk megosztása egy belülről jövő vágy, mely meg akarja osztani az áldást, amit már maga megtapasztalt, amely meg akarja védeni a kiszolgáltatottat, amely be akarja kötözni a sebeket, amely tanítani akarja a keresőt, amely meg akarja állítani a vesztébe száguldót, amely reményt akar adni a ravatalozón túl is, az örök életre! 

A 777 blog ennek a keresztény hitnek ad hangot amikor írásaiban nem tartózkodik  a vélemény formálástól, a gondolkodásra serkentéstől. A közvélemény hangjainak káoszában szükségünk van tiszta hangokra, melyek mernek rámutatni arra, hogy aki Istentől tartja magát függőségben, az függ legkevésbé az élet viharaitól. Ma pedig pont erre van szükségünk!  

Borítókép - Fotó: Parókia.hu
#együtta777ért
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás