2022. 01. 02.

5 analógia az anya-gyermek és az Isten-ember kapcsolat fejlődése között

Az anyaság élménye sok tanulnivalót nyújt a szeretetről, ami maga az Isten. Sokszor gondolok arra, mióta anya vagyok, hogy ha én így szeretem a gyermekem, akkor vajon milyen szeretet az, amire az Isten képes iránta vagy éppen irántam? Ez számomra felfoghatatlan. De nem ez az egyetlen Isten-ember és anya-gyermek analógia, amik felötlöttek bennem az elmúlt időszak alatt.

 
1. A gyermek élete anyja méhében kezdődik. A gyermek tudatosan még semmit nem tud anyja létezéséről, pedig ő nemcsak hogy létezik, de valósággal körbeveszi őt, táplálja, feltétel nélkül szereti őt, várja a vele való kapcsolat fejlődését.
A kegyelem szó héber megfelelője állítólag az anyaméh szóból ered. Isten akkor is létezik, ha mi nem veszünk róla tudomást, nem tudjuk, hogy van. Körbevesz minket, a Szentírás szerint „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Jézus tanúsága szerint az Isten szeret minket, feltétlenül, és várja a vele való kapcsolatunk kibontakozását.

2. Születése után a gyermeknek nagyon fontos az édesanyja közelsége, de még jó ideig nem tudja magát kifejezni, saját igényeit szavakba önteni.
Aki nem jutott még el az istenhit kimondható fokára, ő is vágyakozik a szeretet után, átéli, milyen szeretni és szeretve lenni, és maga is vágyik a szeretetre, a békére, a nyugalomra. De könnyen lehet, hogy ezt még nem tudja Istennek mint élő személynek elmondani, csak „gügyög”, mint egy kisgyermek, akinek hiányzik valami. Isten gondozza, szereti ekkor is ugyanúgy, mint a hit elmélyültebb fokán, de a kommunikáció még inkább egyoldalú Isten részéről.

hirdetés

3. Amikor a kisgyermek első szófoszlányait megtanulja, anyja azt is érti, amit mindenki más üres halandzsának hall, és igyekszik is teljesíti kéréseit, megadni neki mindent, amire szüksége van.
Ugyanígy lehet Isten velünk, amikor már szeretnénk megtanulni imádkozni, vele beszélgetni, de inkább neki kell kitalálnia, mire is van szükségünk, hiszen mi csak félszavakban tudjuk kifejezni magunkat neki. Ő ekkor is a szívünkbe lát, érti azt is bennünk, amit senki más, és szeretetben meghallgatja kimondott-kimondatlan vágyainkat, szeretné kibontakoztatni igaz személyiségünket.

4. Mivel anyja tényleg a jót akarja gyermekének, ő sem mindig azt adja, amit a gyermek kér, hanem amire valójában szüksége van. (Például cukorka helyett tápláló ebédet.) Ugyanígy az Isten sem feltétlenül azt adja, amit mi kérünk, mert nem arra van szükségünk. Így nem ad mindig egészséget, amikor kérjük, de – ahogy az evangéliumban olvashatjuk „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” – a Vigasztalót mindig elküldi, azt, akire nekünk valójában szükségünk van. De nekünk, mint toporzékoló gyermekeknek, ezt sokszor nagyok nehéz megértenünk, miért nem azt kaptuk, amit kértünk.

5. Ahogy nő fel a gyermek, anyjával egyre könnyebben megérteti magát, anyja pedig szereti, amíg csak él, és személyiségének kibontakozását kíváncsian figyeli, az egyetlen drága kincse marad a világon, még ha több gyermeke is születik, akkor is egyedi és teljes szeretettel szereti mindegyiket.
Az Isten is szeret mindannyiunkat, mindünket saját egyéniségével, egyediségében szeret. És szívesen hall rólunk, beszélget velünk, figyelemmel kíséri életünk minden percét.

Boór Bernadett 

Borítókép - Fotó: Evgenyatamanenko | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás